Langyos esők, fájó könnyek,
Sötét éjen felhők jönnek.
Bíbor alkonyon vérfolyók,
Földre csorog lehangolón.

Kopár égen nincsen csillag,
Égi jelenség álmot ringat.
Hervadó rózsa, cigány élet,
Tarna partján napfény nincsen.

Kunyhóink helyén vad füvek,
Templomunk harangján süket fülek.
Földünkön kevés a hit, sír az Isten.
Némán hallgat az idő csendes hitben.

Húsvétkor régi szokás szerint
Locsolkodni járt sok fiú és legény.
Most elmarad mindez, szomorú,
A világjárvány miatt szívünkön töviskoszorú.

A régi húsvétok fényeit hordozom,
Feltámadt Krisztusunk azon a tavaszon.
Húsvét kölnivizén most sok a hímes tojás,
Locsolók jártak, erre mindig ez a szokás.

Jézussal feltámad a remény,
Mennyi gyerekkori emlék vonul elém.
Jézus szívünknek örök békéje,
Legyen utunk békés kísérője.

Szél fúj át a magyar pusztán,
Elmenekül a jóság csalfán.
Kis falum a kínjain hallgat,
Hervadó csókjainkon már a hamvak.

Pusztító idő ez, fekete lidércek,
Éhezők verítékein a sanyarú sorsú vidékek.
Vésznek korszakát élünk.
Holokausztként hull a népünk.

Gyötrő poklok a hajnali fényben,
Rabláncán a szabadságunk tétlen.
Az új korszak hullákat tölt meg,
Szirénák jajszaván fulladunk meg.

Tarnazsadány- Hidegvég, Északkeleti régió

Jéggé fagyott a lelkünk tánca,
Mert nem tellett tűzifára.
Rőzsét szedek, jaj, de félek!
Érnek érte majd ütések.

Lucifer szaván roston égek,
Lángoló házamból kilépek.
Könnyező szemekkel lebegek,
Holttestemen lőtt sebek.

Erőm csökken, a fehér fény elnyel,
Ölel karom féltő, remegő szívvel.
Kisfiamon lőtt sörétek,
A hold fényében elveszett remények.

Rendőreink rohangálnak,
Hasznos nyomokat szétdobálnak!
Minek ide orvos, mentő.
Tűz esetén semmi nem kő.

Cigányprímás
szamárháton.
Barna medvével
ropja a táncot.

Farsang napján tombolát
árulják a kiscicák.
Telet űző trombitások,
elefántok az óvodások.

Jókedv van a sulibálon,
harci róka csizmaszáron.
Elűzik a hideg telet,
hazamegy a sok kis gyerek.