A bőr színe

Anyám, tíz éve nem láttam kegyelmedet,
Édesanyám, elhoztam az unokádat.
Jaj, fiam! Ezt a gyereket intézetbe kell adni!
De, anyám, ez az én vérem, az én gyermekem.
De, fiam, barna a bőre, látni, hogy cigány!
Anyám, akkor is az én gyermekem!

Kisfiam, úgy féltelek a külvilágtól,
Hideg, durva és oly kemény.
Tudnod kell, fiam, bármi történik, én nagyon szeretlek téged.

Hát, fiam, jó lesz majd cselédnek,
De unokád, édesanyám!
Elhallgass! Ebadta, mit szólnak a barátok, az ismerősök!

Óh, Atyám! Mondd, hol helyezkedik el a bőr színe a társadalmunkban?

De, fiam, a származása szégyent hozhat reánk,
Hiszen ez a faj tömegesen éhezik és utálat övezi őket.
Anyám, akkor is viseld a gondját, kérlek,
Mert az unokád árva, és én úgy szeretem.

Tolerancia és az integrálódás jegyében.

Északkelet felé gomoly felhő száll
Ezer dallamokon át.
Gyenge kacagást hord a szél
Kies, sárguló völgyeken át.

Mégis hóra száll az alkony,
Hűs szellő lengeti a fát.
A haldokló nap sugarát
Farkasok üvöltése töri át.

Halálos ezüstkoronáját
Ledobta a nyár.
Szívem boldogsága elhervad lassan már,
Kihűl a táj, Fáradt vállamra hópihe száll.

Vaksötét éjben
Sátán lovamon vágtatok erdőn, völgyön át!
Reménytelen szenvedéllyel
Vágyódik utánad múló ifjúság.

2019. szeptember 8.

Kicsi lányka, kis szíve dobbanása,
Életünknek legszebb álma.
Úgy vártunk rád szeretettel,
Új világ nyílt ki előtted.
Sokat alszik, meg-megmozdul,
Sírni is kezd, előfordul.
Mesés szép kis orcácskája,
Az egész falu megcsodálja.
Napfény járja át a szívünk.
Kis Amina, úgy szeretünk.

Május van, eső szitál,
Széltépett, rozoga kunyhók,
Átokverte, mocskos világ.
Sárba tiport emberi sorsok,
Generációkra épített csonthalmazok.

Szívek dobbanásán
Fogatlan vének kacagnak,
Lábunk nyomát őrzi a sár!
Zengi a dal dübörgő szavát.
Huszonegyedik század nyomasztó dallamát.

Lecsúszott, ingoványokba süllyedő
Emberi sorsok.
Éhhalállal zeng az ének,
Fejünk felett felhők gyűlnek,
Hej, dádé! De kormos a vakaró.

Csóróságunk mocskába`
Átkok kísérnek. Táltos paripáink
Tüskés bokrokon át menekülnek a nyomorba!
Zord villámok cikáznak szerteszét.
Itt emberek élnek - e küzdő világban,
Csáhelja lelkünk hegedűk haragján.

Csak egy egyszerű hétköznapi ember vagyok,
Kit kergetnek a vágyak, hol kicsik, hol nagyok.
Ha sétálok a Tarna-part peremén,
Eszembe jut megannyi szép emlék.
Egyedül kószálok, utamon madarak kísérnek,
Lelkemből a bánatok lassan kiégnek.
Te vagy velem a magányban, múló idő,
Ki társként mindig mellém szegülő.

Elillantak a csókízű nyári éjszakák,
Elhervadt szívemben minden rózsaszál.
Ifjúságom szép emlékein elmerengek,
Szép lányok arcai előttem megjelennek.
De mindez eltűnt már a múló végtelen időben.
Csak egy hétköznapi, magányos
Cigány ember vagyok,
De ha verset írok, akkor magasra emelnek égi angyalok.

Tarnazsadány -Hidegvég, 2019. március 30.