Idő 
Értékelés 
Értékelés Istenem, mond meg, mostanság merről fúj az őszi szél?
r>Érzem hűvös fuvallatát… csak tudnám, miről mesél.
r>Talán ő, sárgára és rozsdásra festi a fák koronáját
r>És összegyűri hűlő levegővel a levelét, fák haját.
r>
r>Alkonyi fényében elmúlik a nyári mámor
r>És a nyár már eltávozik, mint elfáradt vándor…
r>Az ősz merről jött, honnan jött és a nyár merre megy?
r>Talán ítéletidő lesz? Nekünk már egyre megy…
r>
r>A nyári napsütés, nekünk örök garanciát ígért,
r>De majd csak lesz az őszi szüret… mikor a szőlő beért!
r>Akkor majd a szőlő lugasban talán együtt szemezgetünk,
r>Őszi szélben beszélgetünk, meséljük eddigi életünk…
r>
r>Közben nézzük, merről fúj az őszi szél,
r>Igyekszünk megfejteni, miről mesél.
r>Jól felöltözünk, mert hűvös már az őszi szél
r>És lombokat mozgatva a fülünkbe zenél.
r>
r>Ha már elér és itt lesz az ősz, az biz' a nyár hanyatlása.
r>Mivel erőtől duzzad ő, az a meleg nyár pusztulása…
r>Az őszi szél, barnuló levelek búcsúdalát hozza felém,
r>Nekem kántálják: barátom, jövő májusban, majd gyere elém…
r>
r>Elteltek a hónapok, múlnak a színek, remények,
r>Eltesszük ezeket őszbe, télbe, mik a szekrények…
r>A szelíd, aranysárga napsugarak, már olyan fázón,
r>Erőtlenül, elhalóan gurulnak szét az avaron.
r>
r>Már látom, az ő nyugalma átjárja a lelkem,
r>Rozsdabarna őszben, kószálni mindig szerettem…
r>Most én majd jól megmártózok a must illatú csendbe,
r>És elbúcsúzok nyári naptól, lazán integetve.
r>
r>Már nem vadítóan sokszínű zöldek a lombsátrak,
r>Rájuk dőltek tán’ a rozsdás, barnás, festékes tálak…
r>
r>Merről fúj az őszi szél?
r>
r>Vecsés, 2012. szeptember 4. – Kustra Ferenc József
r>
Nehéz a nyárvéggel, közeledő ősszel szembenézni,
r>Bár nagyon jó az új, szép színekre ámulóan nézni.
r>Jön még az is, hogy zenét játszik a finoman szitáló eső
r>Mi esernyő alól hallgatjuk, sétálunk… arcunkba verdeső.
r>
r>Cinkos mosollyal a Nyárra kacsint a közeledő Ősz,
r>Most kezdi illegetni magát, kacérkodik, mint dizőz,
r>De tudjuk azt is, hogy csak álnokoskodik, mielőbb jöhessen,
r>Mert át akarja venni a hatalmat… Nyár helyett úr lehessen.
r>
r>Térdelhetünk, bár fújhatják aranyharsonát angyalok,
r>Őszkapu előtt megadja magát a nyár... elandalog.
r>Még táncol a napsugár a csúnyán rozsdásodó leveleken,
r>De fáradt már a tánc… látszik is már hajnalban a leheletem.
r>
r>Tudjuk mit hoz, lehullott levelet, szemerkélő esőt,
r>És az udvarunkba lehullott levelet szedni kell, sőt
r>Van jó azért benne, le kell szedni sok finom érett gyümölcsöt…
r>Aztán meg békességben várhatjuk nagy, fekete varjú felhőt.
r>
r>Lesz majd köd is, hideg is és az Ősz is, majd készül tova,
r>Kacérkodott, majd elkullog... lesz bizonytalan, tétova.
r>Akkorra várjuk nagyon, már talán a mustból is finom bor lesz,
r>Nekünk meg jön már egy új... jeges és kemény tél, hideg évszak lesz…
r>
r>A nap, szórja sugarát, még erőlködik, vigyázna rám,
r>De én közben látom, észlelem, az Ősz meg kacsint reám...
r>Öreg! Szólít meg bizalmasan: vedd már föl a vastag dzsekidet,
r>Már nem való legénykedni, ne fázítsd öregedő testedet…
r>
r>Ülök a lugasban, hallgatom a vándorló madarak dalát,
r>Úgy tűnik, mennek, kis időre felkeresik a másik hazát…
r>
r>Vecsés, 2012. szeptember 3. – Kustra Ferenc József
r>
Hétköznapi pszichológia.
r>
r>Manapság, nagy divat lett az önfejlesztés, -és hisznek- egy jobb élet
r>Reményében, de ez nem az érték, ez csak egy szelete az életnek.
r>A tudatos változásnak sok módja van, de bonyolult az élet,
r>És
r>Így nem várható, hogy a szabadság lesz ura, jól-változott léleknek.
r>
r>Mert mi lesz közben a részekkel, mert azokból áll össze az élet.
r>
r>Vecsés, 2020. június 10. – Kustra Ferenc József
r>
Szemem csukva, álmodok Bori,
r>Rád várnak virágok bibéi.
r>Gyere közel, lelkünk
r>Érjen össze nekünk…
r>Várok jőj… szerelem lényegi.
r>
r>Testem remeg, a percek telnek,
r>Imádkozok a jövendőnek…
r>Hétköznap küszöbén
r>Ülök és várlak én.
r>Érzelem tüzek hevítenek.
r>
r>Szavad már elszállt, ó, Boriska,
r>Maradsz csak álombeli vágya…
r>Gyönyörű a hajnal.
r>Nélküled a nappal?
r>Éledhet remény, szívem vágya?
r>
r>Vecsés, 2021. szeptember 21. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.
r>
Az égen a felhőség úgy néz ki, mint egy lötty, lassan.
r>Összetöredeznek az alapok, szegélyek… lassan.
r>
r>A sötétedő alkonyat, árnyék dús, sejtelmes fényei
r>Csak jőnek, beterítenek, mint az idő másodpercei…
r>
r>Én, mint hullócsillag, nézem a hullócsillagokat kihunyni,
r>Próbálom, végtelen elmúlását, véglegesen elfogadni…
r>Képzelek egy másik világot magamnak… ezt, ki tárja elém?
r>Ahol nincs kín, félelem, magány, reménytelenség! Remélhetném?
r>
r>A lét és a gyász extenzív lobogásában megszült verseim
r>Egyedi hangvételű soraim, vajh’, a lélekdallamaim?
r>Olyan a lelkem, mely az öröm, búbánat alatt... erősödik!
r>Gondolatim… szárnybontók! Írhatok égre… nem elfelhősödik?
r>
r>A homokórán a perc és a másodperc gyorsan lepereg,
r>Az este gyorsan éjszaka lesz, beterít, mint a fergeteg…
r>
r>Vecsés, 2015. február 21. – Kustra Ferenc József
r>
