Szófelhő » R » 813. oldal
Idő    Értékelés
r születéskor kezdődhetett ez,mindig mások miatt szenvedtem. Amit nem követtem el, az is rajtam csattant, mint korbács hegyes karmokkal, a lelkembe mart. Próbáltam én megfelelni, erőm felett cselekedni,barmit tettem nem volt elég, s úgy ereztem, ez végleg felemészt. Egy borús napon minden más lesz, hatalmas esővel s mennydörgéssel, belőlem egy hurrikán lesz. Mint ezer évnyi pokol kínja, kívánkozik ki belőlem a fájdalom, minden egyes szóban. Dühöngve, őrjöngve kiabálok a világnak, hallgasson meg valaki ki érti amit a szívem kívánna. Mint tiszta lelkű gyermek, jöttem e világra. Most is szememben el, ugyan az a fény, de nem vagyok mar az, ki egykoron tiszta lélekkel élt. Szívem s lelkem darabokra tépve él, tengődöm a nagy világban, keresve a végső célt. Talán lesz aki megtisztítja, bemocskolt lelkem, s begyógyítja sebeit, mit mások tettek vele. Hiszem hogy lehetek, szerető szívű gyermek, s ha bárki megkérdezi, mondhatom: jó ember lettem.
Beküldő: Blank Camor
Olvasták: 1421
r meghaltam, ne sírjatok. Fentről mosolygok rátok, s csillagként ragyogok. Latom hogy hullik könnyetek,s együtt érzek veletek. Eszembe jutnak az együtt töltött idők, sok kedves mosoly, rengeteg közösen eltöltött idő. Ha esik az eső, titeket siratlak, mert tudom, nem lehetünk együtt újra. Ha ragyog a nap, mosolygok reátok, mert visszagondolok ti rátok. Mennyi szépet és jót adtatok nekem, így visszagondolva az élet, ne mis oly förtelem. Használjátok ki minden egyes percet, legyetek boldogok, és elvezzetek az eletet. Egy napon minden feledésbe merül, én fény kent ragyogok rátok, és tudom, emlékem szívetek mélyére kerül. Nem leszek a feledésé, bennetek tovább élek, miattatok éltem, ennyi közös evet.könnyes szemmel búcsúzom tőletek, mert szívem mar nem dobban, lelkem tovább el, míg emlékem fent marad.
Beküldő: Blank Camor
Olvasták: 7722
Bámultam ki az ablakon, r>Szemem vakította a fény, r>Mi lesz ha megfordulok, vajon?r>Dermesztő, sötét, ocsmány lény.r>r>A tükörből tekint vissza rám, r>Elbitorolta arcomat magának, r>Önnön undok, mocsok fajtám, r>Vége van életem javának.r>r>Az úton pedig csak mennekr>Mintha mit sem érne semmi.r>Kocsik, biciklik, emberekr>Már ennyi embernek lenni.r>r>Hiánytermék lett az élet, r>Végül ez is elhalványult,r>Néhány belátja, hogy téved,r>S a végtelenbe tova száguld.r>r>Leromboltad, amit tudtál, r>Romokon lépkedve tapsolsz,r>Régen karjaim közt voltál.r>Saját véred ellen volnál?r>r>Te, ki magad ellen vagy,r>Te, ki mindent tönkretettél,r>Te, ki fajtád ellen fogad,r>Te, ki mindent rosszul szemlél.r>r>Én, ki magam ellen vagyok,r>Én, ki mindent tönkre tesz, r>Én, ki fajtám ellen adok,r>Én, ki minden jót elvesz.r>r>Végül nem vagyok én se másr>Épp az vagyok, ami ter>Valamelyest ez megnyugvásr>Önnön elmém őrülete.r>r>Ha van miért még élnem,r>Letakarlak egy lepellel.r>A tükör mögött figyelsz ébren,r>S küzdök a belső sebekkel.
Olvasták: 2235
Szeretnéd-e tudni, mi lehetett volnar>Ha mindketten hátat fordítunk a múltnak?r>Akarod-e tudni, mik lehettünk volnar>Ha hangot adunk a szívből jövő szónak?r>Kíváncsi vagy-e, ki lenne mellettedr>Ha tudnák titkaid mik betöltik életed?r>Érdekel-e, hogy érdekelsz-e még?r>Vesztegetnéd időd így, hogy csak egyszer élszr>Rám, kinek ez az egy élet is kevés r>Veled, hiszen mikor megfogtad a kezem,r>Az örökkévalóságot akartam szüntelen.r>Szeretnéd-e tudni, mi lehetett volnar>Ha mindketten csak bólintunk a jóra?r>Akarod-e tudni, mik lehettünk volnar>Ha végül igennel feleltünk volna?r>Kíváncsi vagy-e, hogy ott lennék-e mégr>Ha büszkeséged félretéve a helyes útra lépsz?r>Szavaid, mint apró tőrök szúrták át szívemet,r>Tetteid, mint futótűz égették fel életem.r>Megtörve, egyedül, de mégis itt állok,r>Egy világban, hol remény reményt öl,r>Reménykedve csak rád várok.
Beküldő: LetiX
Olvasták: 2451
Drágámr>egyetlen menedékemr>még-csak csillag sem sejlikr>az égenr>ebben az éjbenr>nincs semmi biztatásr>semmi álomr>úgy van hogy mindenr>összejött !r>szoríts magadhozr>hogy ne fájjon !r>r>Drágámr>egyetlen menedékemr>ebben a lázas,r>didergő éjbenr>nincs semmi játékr>megnyílna a földr>hogyha járnékr>nincs semmi vágy ésr>semmi szégyenr>nincs hatalom,r>aki védjenr>r>Drágámr>Egyetlen menedékemr>Ebben a csillagtalanr>didergő éjben félekr>szoríts magadhozr>hogy ne féljek !
Beküldő: Sz.Vili
Olvasták: 1553