Idő 
Értékelés 
Értékelés Az életórám ketyeg, én csak hallgatom a csöndjét,
r>Szívem néha összeszorul, de nem lelem a fékjét…
r>Fáj a jelenem és fáj a múltam is,
r>Másra nem is gondolok, erre csakis.
r>
r>(Bokorrímes)
r>Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam,
r>Ez saját őszöm és lassan már tél lesz! Miből okultam?
r>Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam
r>
r>Nincs, ami összeköt az élettel, legföljebb az örök bánatom,
r>Életemben szerencsés sohasem, de peches az voltam. Fájlalom.
r>Az élet maga a mosolygó hazug! Folyvást csak jól becsapott!
r>Mikor valami jó nézett ki, akkor szemétséggel lecsapott!
r>
r>(Senrjon)
r>Jövő felé lépkedni?
r>Nincs mit keresni, van pech halmaz!
r>Élet, maga pech…
r>*
r>Vicsorogva vigyorit,
r>Tán’ nincs benne engedékenység…
r>Ez nekem barát?
r>*
r>Vicsorog, látszik rajta!
r>Mosolyt erőltetve hazudik!
r>Ezt érdemlem meg?
r>*
r>
r>(3 soros-zárttükrös)
r>Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat,
r>Igyekszem tartani magamat, így aztán felemelem államat!
r>Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat.
r>
r>(Septolet)
r>Élet hazugsága,
r>Visszássága,
r>Lelkem kínlódása
r>
r>Tűrjek mindent?
r>Hazugsága cement?
r>Nem gyűjtőm lehetetlent,
r>A fékezhetetlent…
r>*
r>
r>(Senrjú)
r>Életpatak vágy,
r>Partjai közt kordában.
r>Be is fog fagyni.
r>
r>(3 soros-zárttükrös)
r>Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem,
r>Már mosolya, előre is gúnyos, nem tévedek, vélem…
r>Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem.
r>
r>Fáj nekem ez a mosolygó élethazugság, nem győzőm észlelni,
r>Ő meg vicsorogva, de közben röhögve néz rám, hogy nem kell félni…
r>Az én életem maga a röhejes hazugság, nincs mit tenni,
r>Hetven elmúltam, ki tudja, meddig kell még ezt nekem eltűrni?
r>
r>Vecsés, 2018. június 5. – Kustra Ferenc – íródott; Alloiostrofikus versformában.
r>
Bizony vannak ilyen esetek… hétköznapi pszichológia.
r>
r>Nekünk már az emberi mivolta, csak régi emlék, tán’ árnykép,
r>Ezt aztán a négy fal magába szorította, most így él, ekképp.
r>Riasztja szegényt a fény, az árnyék, a hajnalpirkadat és az estfény,
r>A magányában, magányának szavalja mindig azt a verset, egy lény…
r>
r>Néha zenét hallott, felvidult és csak ropta
r>Őrült ütemet diktálta reszkető lába.
r>Néha talán zenét is hall és akkor egyedül ropja,
r>Ütemtévesztő is és kezeivel combját csapkodja.
r>
r>De rájött, hogy ritmusát a szívéből lopta,
r>És újra lett mi volt is: magányos és kába.
r>Mikor, ha annyit felismer, hogy a ritmust a saját szívéből lopta,
r>Vissza is megy, újra lesz, mi volt, magánya a „létébe” visszalopja!
r>
r>Segítsége már nincsen, a sorsa darálója magába szippantotta,
r>Segítsége nem lehet a magánya… éppen, mi darálóba tuszkolta.
r>Elméjétől a szeme oly' fakón színtelen, a régi szép csillogása elmúlt,
r>Elméjétől, annak betegségétől, együttműködése szemében kifakult.
r>
r>(3 soros-zárttükrös)
r>Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni,
r>Léte végzetes, beleszorult sorsába, mi hagyta betegségét kialakulni…
r>Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni.
r>
r>(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
r>Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség,
r>Pedig egymásnak hangoztattuk, hogy a miénk igazi családféleség…
r>Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség.
r>
r>(Senrjon)
r>Kinek sorsa, gaz Ámok,
r>Annak élete, gazos páholy!
r>Már csak élőlény…
r>
r>Vecsés, 2021. február 6. – Kustra Ferenc – Kurdi Ferenc: Az őrült c. versének átirata a szerző engedélyével!
r>
Öreges meditálás…
r>
r>Halkan, de velem jól elvan a magány,
r>Nem csinálunk semmit, itt már nincs hatvány.
r>
r>A szivarka ereszt füstkarikát.
r>Körbe-körbe kergeti önmagát.
r>A hamu meg nézi saját árnyát.
r>
r>Az pöccintésre leröppen,
r>Földre érve búsan sercen,
r>Majd, darabokra szétröppen.
r>
r>Szemüveg régi, kíváncsi üvege
r>Kukucskálva nézne, ha látna szerte,
r>Már régen karcos, nincs fény üzenete.
r>
r>Öregember tényleg nem vénember,
r>Ha sorsában ő egy nagy pénzember.
r>De érzem, a múlt kútja nem apadt,
r>Menthetetlenül látom... kiszáradt.
r>
r>Ha már nincsen víz, akkor az élet véget ér,
r>Nincs a bika az arénában, ami még kér...
r>A közönség itt már megy haza, vezért... nem kér...
r>
r>Vecsés, 2018. január 26. – Kustra Ferenc
r>
Hétköznapi pszichológia
r>
r>Vannak bizony elég sokan, akik, csak közepesen fejlettek,
r>Ők megrekedtek, véglegesen leragadtak serdülőkorban.
r>A szakemberek szerint is, sokakból nem lesznek felismertek,
r>És
r>És más bajára, így élik életüket, mind az életkorban.
r>
r>Korsókat istenek égetik? Hibásak lettek, megrekedtek...
r>
r>Vecsés, 2019. február 13. – Kustra Ferenc
r>
A pletykákat az irigyek generálják,
r>Hülyék elhiszik, az ostobák; továbbadják.
r>
r>Rettenetesen nagy a tanulság:
r>Ócsárolni a másikat, miért nagy mulatság?
r>
r>Micsoda baromság, fölöslegesen dühöngeni?
r>Mikor fölajánlják akkor kéne hosszan beszélgetni…
r>
r>Elöntött miattad a mérgem nagyon,
r>Kicsit belekapartam a tapétába nagyon…
r>
r>Vannak, kik rögtön megütik másikat,
r>Ők, ezzel nyomatékolják a vágyaikat.
r>
r>Csókod tenger, egy nagy lélegzettel,
r>Erőszakodban keresem levegőt, mély lélegzettel!
r>
r>Aprócska a bökkenő,
r>Heveskedő a rémhírterjesztő…
r>Álhír, gyorsan szárba szökkenő!
r>
r>Szeretettel törölni rosszt, megtörténtet?
r>És képmutatásból, el kell dugni emléket?
r>
r>Változó a világ, egyre romlik,
r>Tömeg, nem érti… mélyen belealszik…
r>
r>A pletyka táplálja a gyűlöletet, terjedésben
r>Mint láng, esőben, fenyőerdőben.
r>
r>Remegve, még ég a mécses lángja,
r>Lakást, hideg huzat járja…
r>
r>Egybevág minden szavunk áhított jövőről,
r>Eltér szánakozásunk az utcán szenvedőről.
r>
r>Vecsés, 2019. május 9. – Kustra Ferenc – íródott: oximoronos 10 szavasokban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
r>
