Idő 
Értékelés 
Értékelés Hallgass magadra,
r>Hallgass a múltadra,
r>Bízd magad bizalmadra.
r>Építs belső tudatodra,
r>Fölöset ne vegyél válladra,
r>Ne hagyd tenmagad a fájdalmadra.
r>Ülj ki bátran az életkarzatodra,
r>Jobban hagyatkozz a belső sugallatra,
r>Ha baj ér, veszteséged van, fogd magad hadra.
r>Állj ki, és ne hagyd, hogy belelökjenek fagylaltba,
r>Már megvan és nem csap be téged, hallgass a múltadra,
r>Emlékezz a múltban, már összegyűlt sok tapasztalatra.
r>
r>Vecsés,2018. június 27. –Kustra Ferenc József - A lépcsőzetes versformát én alkottam meg. 12 sorból kell állnia. Az első sor 5 szótagos, majd minden sor egy szótaggal több. Minden 3. sor végén kötelező egy mondatlezáró írásjel! Rímképlet "A".
r>
A bíboros alkonyatról
r>
r>Bíbor horizont
r>Festi be a tófelszínt.
r>Lassú sötétség…
r>*
r>Este, bronzszínű
r>Leplet húz magára ég.
r>Sötét láthatár…
r>*
r>Megnyúlt árnyékok,
r>Bíbor színűek lettek.
r>Fent felhőtlenség.
r>*
r>Bíbor csendesség,
r>Hosszan, mélán, felettünk!
r>Rohanó alkony…
r>*
r>Égszínkék világ,
r>Az esti bíbor égbolt….
r>Csend és alkonyat.
r>*
r>Habkönnyű szellő
r>Rét füvét fésülgeti.
r>Bíborló este.
r>*
r>Bíbor kimonót
r>Már felöltötte az ég.
r>Sötétség, közel.
r>*
r>Augusztus is
r>Lángol, esti fény, meleg.
r>Bíbor horizont.
r>*
r>Napsugár fénye,
r>Lassan horizontra ér.
r>Sötét-bíboros.
r>*
r>Esthajnalcsillag
r>Felébredt, lilás égkék.
r>Felhőtlen égbolt.
r>*
r>Alkonyóra már
r>Üti az esti felet!
r>Bíbor-mutató!
r>*
r>Lomhán elballag
r>Árnyék, bíborból éjbe.
r>Beesteledett.
r>
r>Vecsés, 2017. május 25. Kustra Ferenc – íródott senrjú csokorban.
r>
Nyári eső
r>
r>Éji holdfényben
r>Csillagport gyűjt az erdő.
r>Hajnalra… esik.
r>*
r>A reggeli fényt,
r>Megtöri, vizes levél.
r>Délben, tűz a Nap.
r>*
r>Felhőgomolyok
r>Gördülnek, esőt szórva.
r>Sötétes árnyak.
r>*
r>Eső kopogtat
r>Az ablakon. Zivatar.
r>Párkányon folyik…
r>*
r>Zivatar vize
r>Az ablakokat veri.
r>Párkányon folyik.
r>*
r>Kihalt utcában,
r>Vígan szakadó eső.
r>Vizes a beton.
r>*
r>Fuvallat simít,
r>Gyors zápor, így várható.
r>Szántás-ivólé…
r>*
r>Gyümölcstől duzzadt
r>Faágak, csak lógnak le.
r>Lemosó eső.
r>*
r>Csepegő eső
r>Monoton dallamra hull.
r>Nincsen villámlás.
r>*
r>Meleg cseppekben
r>Esik, gyorsan egy zápor.
r>Tócsákban, napfény.
r>*
r>Még kicsit csepeg,
r>De, szivárvány, már látszik.
r>Ég, acélkék lesz.
r>*
r>Az ég hosszában
r>Szomorú felhő mereng.
r>Szertefoszlóban.
r>
r>Vecsés, 2016. december 20. – Kustra Ferenc József- írtam: haikuban, eredeti Baso féle stílusban…
r>
A nap túlhaladt
r>A delelőjén, csak süt.
r>Mezőn, délibáb.
r>*
r>A tiszta égbolt,
r>Végtelen napfény-tenger.
r>Felhőzet nincsen.
r>*
r>Szép kék az égbolt,
r>Elöntő napfény-tenger.
r>Felhőzet nincsen.
r>*
r>Szépség a kék ég,
r>Felhő nem mutatkozik!
r>Égő napsugár!
r>*
r>Uralkodó lett
r>A napfény, mind a tájon.
r>Messzeség vibrál.
r>*
r>Naptűztől izzik
r>A szomjazó, forró táj.
r>Mint gyilkos katlan.
r>*
r>Meleg napsütés,
r>Strandon, vizet fröcskölnek.
r>Árnyékban, hőség.
r>*
r>Nap sugarai
r>Bokrok közt keringőznek.
r>Páran, faágon.
r>*
r>Napfény, csak kotor…
r>Lombok közé bebújik.
r>Árnyékot, üldöz.
r>*
r>Jegenye szomjas,
r>Nagy hőség ostromolja.
r>Izzó levegő.
r>*
r>Kimerészkedett
r>A Nap a mezők fölé.
r>Virág ékesség.
r>*
r>Napsugár nézi,
r>Víz, folyóból hová lett.
r>Köves a meder.
r>
r>Vecsés, 2020. július 18. – Kustra Ferenc József– a csokor eredeti Baso féle stílusban és senrjú –ban íródott
r>
Milyen élet ez?
r>
r>Én, még csak huszonkét éves vagyok,
r>De már apát és társat gyászolok.
r>Rövid életemben a torz mosoly özvegye lettem,
r>Gyötrő, lélekölő emlékeket, nem feledhetem…
r>
r>Eddigi életem, nem egy jó leányregény téma,
r>Megyek a szakadék széléig… úgy tűnik, ez séma.
r>Ezt elviselni! Kérem, ehhez kell az erős véna.
r>
r>Életemben még, a jónak nyoma sincs,
r>Pedig volt, vigyáztam rá, ez volt a kincs!
r>Eltűnt mindenestől, mint egy nevesincs…
r>
r>E mocskos élet többször is eltört minden álmot,
r>De ez nem volt elég, még pluszban kérte a vámot…
r>Életemben a rossz idő, nem precedens,
r>Sőt, folyton csak támad… nagyon is vehemens.
r>
r>Ha hordhatnék magammal egy trójai falovat,
r>Beküldhetném oda, hol látok nagyobb falakat…
r>De tán’ jobb lenne, ha vele bevinném magamat…
r>
r>Olyan vagyok én, mint egy kivénhedt kódfejtő,
r>Ki várja, hogy a lehetőség, rögvest eljő…
r>Lehet, hogy volt is már, de takarta egy felhő?
r>
r>Jobb, ha többet én… nem is gondolva a halálra,
r>Fütyülök rá, és inkább nem adok a szavára…
r>Nem vagyok hülye és nem dönthetek a javára!
r>
r>Több év is egy esztendőnként, leszaladt.
r>Vártam én, de tiszta verseny elmaradt…
r>Helyette ördögi-versengés előszaladt,
r>Mely, minden rendet felborítva mindent kavart…
r>
r>Azt állítják, hogy romlott a lélek, romlott testben...
r>Ám, én magamról, nem a komor, bús jövőt festem.
r>
r>Életem már elég régen, a kínok kínjának lázában ég.
r>Születésem sebezte meg a létem, bizony… olyan nagyon rég.
r>Születésemtől, végig azt hittem, hogy álmom a valóság,
r>Pedig, sokan figyelmeztettek, magadnak se higgy… badarság.
r>Így öregen már tudom, hogy a lét, az emberiség összeférhetetlen csordája,
r>És, hogy valahogy mégis csak működik, emberiség megválaszolatlan csodája.
r>
r>Mondták nekem, a léted lesz, édes kacajod zamatos talaja!
r>Te magad leszel boldogság, belőled tör föl dübörgő moraja.
r>Az életmámor ellen nincsen, sosem volt érvem, így érzem...
r>Erem falának céltalanul nekicsapódik a vérem…
r>„Élj a mában“ tanács, búskomorságban tett rám hatást,
r>Az új élményekhez létem, csak kiássa biztatást?
r>
r>Nap sugarai sodródnak a folyóvíz habos útjával,
r>Közben nem törődik az talán semmivel, sem a múltjával.
r>Faragta, rövidítette sugarainak hosszát,
r>De közben, tévedett... lehántotta róla a rozsdát.
r>
r>Júdás az élet, Apu nekem megmondta réges-rég.
r>Megváltóvá teszem, én azért sem, nem adom fel még!
r>Mondta: a Miri-lendületen nem fog semmilyen fék!
r>
r>Mondták, ordítsam torok repedésig, miben hiszek!
r>Közben meg csak úgy záporoztak rám a csendesen: „pissz"-k!
r>Aztán rosszul gondoltam, azt hittem, hogy ezek viccek…
r>
r>A válladon búként üzen egy kiégett vándor?
r>Nem hat rád ige, mit ájtatosan oszt a kántor?
r>A hangodban némaság ringását látom... bátor...
r>
r>Szorgoskodik, begyűjti a parányi csendet,
r>Így teremt magának, rossz időben is rendet.
r>Lét-harmónia gitárján, életet penget.
r>
r>Sokszor végigvágott a hátadon az ustor,
r>Az élet, lét-csontot törni akart oly’ sokszor…
r>A primitívség legyőzni nem tudott... sokszor.
r>
r>A bosszúság néma hangja hahotázik,
r>A kegyetlenség, a jó kedvből vacsorázik.
r>Térkép jele sem jó, úgy tűnik... hadonászik.
r>
r>Meddővé válhatna... nagyot rikoltó gyűlölet…
r>Megingat a rohanó világban a bűvölet.
r>Lakja egy boszorkány, kinek bár, palotája cifra,
r>Ő maga förtelem, kegyetlen, vasorrú bestia.
r>Mögöttem démonok követnek, menetelnek.
r>Ők azért jöttek, hogy mint élőt elvigyenek?
r>
r>Homályos a világom, ami körülvesz itt engem,
r>Minden szilánkos. Egyedül élek az őrületben.
r>Álmok nélküli világban éppen, hogy élek,
r>Minden a színtelen árnyalata… úgy félek.
r>
r>Egész életemben bennem örvénylik a hiány,
r>Nem látszik rajtam, vívódásom, majdnem csak kihány…
r>Nekem, rideg áradat az egész élet, fekete-fehér,
r>Mi körülvesz, mint sakktábla… mattot kell adni vagy vesztettél.
r>
r>Nem lelem, egyedül az életben az utat,
r>Pedig teszek én, a lelkem folyton csak kutat…
r>Oltár előtt is folyton fejtem kánonokat.
r>
r>A szereteteddel -ez mese-, nem bonthatod le a falakat,
r>Így bizony nem lehet legyőzni a gyűlölködően hadakat.
r>Tóból sem lehet kifogni, halkan mormolt imával, halakat.
r>
r>Emberi létet, keserűség és társai folyvást mérgeznek.
r>Mindig csak vártam én, de bizony angyalok nekem nem léteznek.
r>Boldogságban jól rám zúdított mennyei szólamok… mérgeztek.
r>
r>Emberek, hitték, hogy okosak... kinevettek, ostobán kacagtak!
r>Gyengének hittek, csak kezeltek kidobni való, ócska kacatnak…
r>Keserű könnyek gyűlnek a szememben, mind, csak kifelé haladnak…
r>
r>Letapasztanám a sebeket lelkemben, de ezzel is becsapnám magam,
r>Lefedném, ott sem lenne… Ettől még a többsége marad, ez az én saram!
r>Gyógyulni már nem fogok, megmarad a látszat, ami meg vagyok, én magam!
r>
r>Sercegnek az asztalomon a gyertyák, zokogva folyik a viasz,
r>Kinevet a valóságban mocskos létem, mert sorsom, ilyen pimasz!
r>Áttapasztanám a kínomat az árnyat rajzoló, pislogó fényre,
r>De kérdezi a fény, miért pont őrá, és egyébként, miért, mi végre?
r>
r>Az életben, ha sok a rossz, akkor nem épít, de elvakít,
r>Ha az életben sok a szeretetlenség, szív… lassan taszít…
r>
r>Aggódásomban, előfordult már, hogy Istent szólítottam én,
r>De közben a patással együtt éltem, vele, az ő kenyerén.
r>Ő főzte a Nescafét, cukor nélkül… sírva kevergetem én.
r>
r>Mi az, mi elvezet a boldogság kocka-köves útjára?
r>Meglásd, önfeledtséggel találsz rá az életed kútjára…
r>Bízzál, hogy megleled a harmónia, az idilliség érzését,
r>És már nem is kell ellátnod múlt zubogó-artériás vérzését.
r>
r>Én magam csak egy nagy, imbolygó lépés voltam,
r>Lásd be, hogy eddig erről… az elején szóltam…
r>Talán érzed is már, hogy mára már biztos a lépés,
r>Mert előjött belőled a hosszú életet féltés!
r>
r>Ahogy a kávém, úgy a lelked is kihűlt,
r>Gyógyíthatatlan kórság? Vastagon idült.
r>Magasztosan oly' barbár ez az érzés!
r>Ehhez hozzáfűzhető… semmi kérdés.
r>
r>Megmentettél, mikor éreztem, mindenki elhagyott,
r>Mikor már az önkívület sodrása is elkapott.
r>
r>Gyötrődők én, vívódok, hogy miért kell folyvást csak küzdenem,
r>Ha az élet azt produkálja, hogy én veszítsek szüntelen?
r>Lám, még mindig bízok én, hogy a jót egyszer majd megnyerem…
r>Vagy a bánatfelhőm alatt álmomban, csupán képzelem?
r>
r>Lehetne, félelem nélküli életem, úgy szeretném...
r>Karjaidban, boldogan, ez minden, kicsit, ha kérhetném…
r>Rám vetődő mosolyod fényét igen-nagyon élvezném…
r>
r>Büszke lehetsz rám... drága Apu!
r>Nyitva előttem minden kapu!
r>Nincs számomra olyan, hogy Tabu!
r>
r>Vecsés, 2016. július 28. – Kustra Ferenc- írtam: Miri poétatársam életéről
r>
