Idő 
Értékelés 
Értékelés Ujonnan visszajött a régi baj, r>Amely a másvilágnak követe, r>S hozzám így szól: szedd össze magadat, r>El fogsz utazni a föld mélyibe. - r>Erőm fut, mint a gyáva hadsereg, r>Itt hágy magamra, gyöngén, egyedűl, r>És vérem, a vég-búcsuzásra tán, r>Elhagyván arcomat, szivembe gyűl. r>r>Mit tétovázol úgy, halál, miért r>Meg nem halok? vagy mért vagyok beteg? r>Félsz hozzám nyúlni, te hatalmas úr? r>Vagy csak ijesztesz?... meg nem ijedek. r>Ki az élettel, mint én, szembeszállt, r>Az bátoran néz a halál szemébe! r>Az élet rövid béke s hosszu harc r>És a halál rövid harc s hosszu béke. r>r>De még kár lenne érettem talán. r>Oh keblemben még annyi dal szunyad, r>Egész egy erdő magva, mely ha felnő, r>Sok fáradt útasnak hüs árnyat ad. r>S eddig csak írtam, hol van még a tett? r>Piros betűk az ünnep napjai, r>S így életemnek nincs még ünnepe, r>Hogy az legyen, vérem kell ontani! r>r>Megérem-e ezt én? vagy mielőtt r>Rivalgó zaj közt harci paripára r>Pattanhatnék föl: tán szép csendesen r>Ráfektetnek majd szent Mihály lovára? r>Ha meg kell halnom, hogyha most halok meg, r>Jőj el sietve, kedves kikelet, r>Jőj el hamar, hadd láss még egyszer engem, r>Hogy lássalak még egyszer tégedet. r>r>Kettőztesd meg lépésid, szép tavasz, r>A déli tájról gyorsan jőj elő: r>Ha már az élet oly borús vala, r>Legyen halálom napján jó idő. r>Jőj, drága vendég, s hozz virágokat, r>- A föld most olyan rideg puszta rom - r>Ha már virágtalan volt életem, r>Legyen virágos legalább sirom! r>
"Édes apám, talán elférünk." r>Ő hosszakat lép s némán számol, r>Én a nyomában. r>Sirkert kell a családnak: mérünk. r>r>Hol kelni szoktak friss palánták, r>Meleg ágyaknak közelében, r>Vetik külön majd r>Az Ady magvak hideg ágyát. r>r>Házközeles, fekete földben r>Mérjük a sírkert szélét, hosszát. r>Négyen leszünk csak, r>Kik idehullunk örökölten. r>r>Dús földön és kevés kalásszal r>Értük el a mérésnek őszét, r>Az apám lép, lép r>Reszkető lábbal, esti lázzal. r>r>Százszor és százszor újra kezdi, r>Már száz sírra eleget lépett, r>De hátha, hátha r>S bús lépéseit megnöveszti. r>r>Ez a föld, ha maggal beszórta, r>Emlékszik rá, áldott volt mindíg, r>Kereszt keresztet r>Ért itt nyáron husszorozódva. r>r>Két fia van és velük elvész r>E dús kis földnek kis családja, r>Minden és minden. r>Hát négy sír lesz itt csak a termés? r>r>"Édes apám, talán elférünk." r>Este van, ő tünődik, hallgat r>S az alkonyatba r>Beleveszünk, sírkertet mérünk.
Óh, Tihannak rijjadó leánya! r>Szállj ki szent hegyed közűl: r>Egy, kit a sors eddig annyit hánya, r>Partod ellenébe űl. r>Itt a halvány holdnak fényjén r>Jajgat és sír elpusztúlt reményjén r>Egy magános árva szív. r>Egy magános árva szív. r>r>Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek r>A boldogság karjain, r>Vígadoznak a kies Fürednek r>Kútfején és partjain; r>Addig én itt sírva sírok, r>És te, nimfa! amit én nem bírok, r>Verd ki zengő bérceden. r>Verd ki zengő bérceden. r>r>Zordon erdők! durva bércek! szírtok! r>Harsogjátok jajjaim! r>Tik talán több érezéssel bírtok, r>Mintsem embertársaim, r>Kik keblekből számkivetnek r>És magok közt csúfra emlegetnek r>Egy szegény boldogtalant. r>Egy szegény boldogtalant. r>r>Akik régen jó barátim voltak, r>Még felkőltek ellenem, r>Üldözőim pártjához hajoltak: r>Óh, miket kell érzenem, r>Amidőn már ők is végre r>Úgy rohannak rám, mint ellenségre, r>Bár hozzájok hív valék. r>Bár hozzájok hív valék. r>r>Nincsen, aki lelkem vígasztalja, r>Oly barátim nincsenek; r>Vállat rándít, aki sorsom hallja, r>Már elhagytak mindenek. r>Nincsen szív az emberekbe: r>Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe r>Szívem bús panasszait. r>Szívem bús panasszait. r>r>Rózsim, aki sorvadó ügyemnek r>Még egy élesztője volt, r>Rózsim is, jaj, gyászos életemnek r>Fájdalmára már megholt. r>Már te nyugszol, drága lélek, r>Én pedig még elhagyatva élek r>Ennyi zaj, jaj, baj között. r>Ennyi zaj, jaj, baj között. - r>r>Óh, van-é még egy erémi szállás, r>Régi barlang, szent fedél, r>Melybe egy bőlcs csendes nyugtot, hálást r>E setét hegyekbe lél? r>Hol csak egy kő lenne párna, r>Hol sem ember, sem madár nem járna, r>Mely megháborítana. r>Mely megháborítana. r>r>Abba tán a főldesúri jussal r>Ellenkezni nem fogok, r>Hogyha én egy megvetett virtussal r>Itt egy kőbe helyt fogok. r>S e szigetnek egy szögébe, r>Mint egy Russzó Ermenonvillébe, r>Ember és polgár leszek. r>Ember és polgár leszek. r>r>Itt tanúlom rejtek érdememmel r>Ébresztgetni lelkemet, r>A Természet majd az Értelemmel r>Bőlcsebbé tesz engemet. r>Távol itt egy Másvilágba, r>Egy nem esmért szent magányosságba r>Könnyezem le napjaim. r>Könnyezem le napjaim. r>r>Itt halok meg: e setét erdőbe r>A szomszéd pór eltemet. r>Majd talám a boldogabb időbe r>Fellelik sírhelyemet; r>S amely fának oldalába r>Áll egyűgyű sírhalmom magába, r>Szent lesz tisztelt hamvamért. r>Szent lesz tisztelt hamvamért.r>
Ha elmegyek, ha szólítanak, r>Utánam minden ittmarad. r>Össze leszek már én törve, r>Csóktalanul meggyötörve. r>S utánam minden ittmarad. r>r>Mennyi lány és mennyi ajándék! r>Mennyi bűn és mennyi szándék! r>De a bűnös, én nem vagyok, r>De a gyáva - én az vagyok. r>Mennyi bűn és mennyi szándék! r>r>Én soha, soha nem nyugodtam, r>Mindig, mindig csak futottam. r>De miért is? - nem is tudom; r>Szilaj Bánat az én hugom, r>Jaj, a hugommal futottam. r>r>A szerelemmel leszámolok, r>Az élettel elszámolok. r>Nincsen semmim s kire hagyjam, r>Nincs szeretőm, mit tagadjam. r>Az élettel is számolok. r>r>De csak az bánt most, ha szerettem, r>Hogy balog volt minden tettem. r>Néha bárgyú képpel álltam, r>Hogy szavakra nem találtam, r>Hogy balog volt minden tettem. r>r>Jaj, nem kisért az arany hangja, r>Se fényes cím nagy harangja. r>S ez a sorsunk - pici ember r>Nagyot merni soha nem mer, r>Csak törődik s nincs haragja. r>r>Szerettem én is a rózsákat, r>Még jobban a parti fákat. r>Lesz még virág, csókos rózsa, r>Sóhajt fa is le a tóra r>S nem szeretem már a fákat. r>r>Az én részem, a száz aranyom r>Nem az enyém, mind itt hagyom. r>Össze leszek már én törve, r>Csóktalanul meggyötörve. r>- Élet, Élet, Terád hagyom!
Érzem: a mámor csöndes éjjelében r>Háborgó lelkem már pihenni kezd r>És lassan, lassan, csaknem észrevétlen r>Reám borul a virradatlan est. r>Hideg szívvel, közönnyel nézek mindent, r>Ami még nemrég lelkemig hatott; r>Mi lett belőlem? Emberek közt járó, r>El nem siratott, bús élő halott. r>r>Még kacagok, ha rám borul a mámor, r>De ez a kacaj már nem az enyém: r>Kísértő hang halottak országából, r>Melynek itt feledt tagja vagyok én. r>Tán ajkamon víg nóta is megcsendül r>S hallgat a régi méla, keserű - r>Szívem megrezdül ismerős hangokra, r>Mint egy eldobott, rozzant hegedű. r>r>Olykor meg mintha visszaemlékezném r>Egy szép életre, mely el, tovaszállt, r>Melyben még volt hatalmas, izzó eszmém r>Megostromolni magát a halált r>S aztán... megtörve, éjjeltől borítva r>Járom tovább a kiszabott utat; r>Mi lett belőlem? Temetői fejfa, r>Mely a világnak egy nevet mutat...
