Idő 
Értékelés 
Értékelés Őszülő erdők rettegése, r>Gyásza van a szívemben, Mylitta, r>És szépsége és elszántsága, r>Legdúsabb színeit most virítja r>A Szerelem, az igazi, r>Oly szomszédos a komor Halállal. r>r>Nyarat lelkem már nem is fájlal, r>Száz szinű, pazar, szomoru kedve r>Szórja sugarát kifogytáig r>Őszt-borongató, szőke fejedre, r>A te macskás, ifjú fejed r>Lelkemből vert új koronájára. r>r>Az Ősz nap-órája megállva r>Figyeli szánk gyáva közeledtét, r>Néha a köd hó-szagot érzet, r>Agyaink színes avarra vetvék r>S őszi erdőkből kidalol r>Szerelmünk gyász-hitű-rettegése.
Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek r>Az emberiségért valamit! r>Ne hamvadjon ki haszon nélkűl e r>Nemes láng, amely úgy hevit. r>r>Láng van szivemben, égbül-eredt láng, r>Fölforraló minden csepp vért; r>Minden szív-ütésem egy imádság r>A világ boldogságaért. r>r>Oh vajha nemcsak üres beszéddel, r>De tettel mondhatnám el ezt! r>Legyen bár tettemért a díj egy r>Uj Golgotán egy új kereszt! r>r>Meghalni az emberiség javáért! r>Mily boldog, milyen szép halál! r>Szebb s boldogítóbb egy hasztalan élet r>Minden kéjmámorainál. r>r>Mondd, sors, oh mondd ki, hogy így halok meg, r>Ily szentül!... s én elkészítem r>Saját kezemmel azon keresztfát, r>Amelyre fölfeszíttetem.
Halál, terítsd rám köntösöd, hisz fázom, r>Gonosz szélvész s vihar dúl bennem és süvölt, r>A vágy-sakálsereg az égre fölüvölt r>S bús esten meztelen bőrig megázom. r>r>Sáros hideg föld húzza, szíjja lábom, r>A bátorságom is bizony inakba tört. r>S rekedt torkom ha még keserves dalra hörg, r>Ne hidd, hogy élet-ének zeng a számon. r>r>Mert jaj, bizony kék minden tagom s reszket, r>Szemem homályos, tért, útat tévesztek r>És fázom - nézd Halál, hí mostoha fiad. r>r>Szeretne köpenyedbe burkolózni, r>Már úgy se tudna vígan lobogózni, r>Szegény, a lelke fázik s az élettől riad. r>
Meghalni milyen szomorú lehet, r>Mikor mienk még mind a kikelet. r>Mikor a rózsák legszebb kora van: r>Meghalni, elmenni magányosan! r>r>Meghalni milyen szomorú lehet, r>Mikor a köd már küldi a telet, r>Mikor az őszirózsa oda van: r>Meghalni, elmenni magányosan! r>r>Mindegy! Ha nap ég, ha köd borong, r>Szomorúak voltunk vagy boldogok, r>Későn, korán, - keserű bárhogyan: r>Meghalni, elmenni magányosan! r>
Ó el ne ítéld azt, ki élte végén r>sötét szemekkel, búsan áll eléd, r>és tétovázó kézzel eltakarja r>ledőlt világát, hitvány szégyenét. r>r>Az ő szívében is volt fényes oltár, r>mely egykoron szent lánggal volt tele: r>nézz a szemébe mélyen, résztvevően, r>s a hűlt hamun együtt zokogj vele! r>r>De hogyha lelsz olyat, ki csak hivalgott, r>kinek világa meddő volt s kopár, r>ki sose küzdött és sosem bukott el, r>kié sosem volt az ürömpohár, r>r>ki a szemét nem is gyújtotta lángra, r>s nem látta hunyni hűlt zsarátnokát: r>nézz jéghideg tekintettel szemébe, r>emeld fel a főd - büszkén menj tovább!
