Idő 
Értékelés 
Értékelés Jeges a hajnal,
r>Ködfátyol-bajjal.
r>Trén-ló reszketve fázik.
r>Orosz… orgonán játszik.
r>
r>Szomorú a katona, már épphogy majdnem megfagyott.
r>Éjjel a rettenetes hidegben fegyver befagyott.
r>Sok az orosz rohamozó,
r>Lépése nem rogyadozó...
r>Aknavetős zárótűz,
r>És nehézágyú-sortűz.
r>
r>Ha nem lőnek, akkor van jégre lefekvés.
r>Priccsen gondolat nélküli képzelődés…
r>Behallik a hó reccsenés,
r>Itt biz' nincsen víz csöppenés.
r>
r>Kintről hallani a hó roppanást,
r>Bent át kell élni az álmodozást.
r>Abba kéne már hagyni mocorgást.
r>
r>Kis elalvás…
r>Kis álmodás…
r>Priccsnyikorgás.
r>
r>Orosz oldalról máris lőnek,
r>Kiket eltaláltak hörögnek.
r>
r>Zuhanórepülés... ha köpünk, az a vízesés,
r>Aknazuhogás játszik velünk, mint egy jégverés,
r>Negyvenhárom nagyon télies januárja van,
r>Szomorúság ural minket… már, ki életben van…
r>Szinte érezni, hogy a halál, maga fújja ezt a szelet,
r>Kiváltva a keserűséget, ránk öntve, jeges hideget.
r>Ami itt van, jeges és vérfagyasztó,
r>Mert, még van itt a derékig érő hó…
r>
r>Végtelen hómező hímjén állok,
r>Látom, nem létező padkán várok,
r>Itt várni valamire... az átok.
r>
r>Kellenének magyaros sült hús szeletek.
r>A fronton nincs, így bánatosak a szemek.
r>Hiába akarnék én fény lenni az orcádon,
r>Amikor, nagy fagyássérülés van az arcomon.
r>
r>A tartós hóvakság színorgiájába, meredten nézek,
r>Itt a csontkemény, fehér jégtömb, maga a megfagyott lélek.
r>Itt a kifosztott lelkek csak állnak sorba,
r>Mind benne szorultak a nagy jégakolba...
r>
r>Egy pillanat csak az élet.
r>Az előbb láttam, hogy nevet.
r>Most-már épp’ halálba megyen…
r>
r>Az otthon emléke a vastag hóban hever,
r>A vad hideg, vadul rajta még egyet teker.
r>
r>Hideg a hajnal,
r>Hideg az alkony…
r>Frontharcos lába már megfeketedett,
r>A halál szerint: éltél már eleget?
r>
r>Zúgón csendes imákban, hol van a menny?
r>Hol van a pokol, hogy tudd merre is menny!
r>*
r>Lét homokóra
r>Itt, sokaknak befagyott!
r>Már, örök idők…
r>
r>Vecsés, 2016. október 27. - Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, törté-nelmi emlékezésként, hőseinkre, az ottveszett katonáinkra!
r>
Eszperente nyelven…
r>
r>Ejnye-bejnye, teremtette,
r>Ember, nedveket szerette.
r>Fenekedve erjesztette.
r>
r>Nedveknek lenyelete kellemes,
r>Szerette! De reggel rettenetes!
r>Léte ezért, szétszedett, elegyes.
r>Lehelete, egyenest fertelmes.
r>*
r>Lélek, defektes,
r>Cselekedet sekélyes.
r>Megfeneklett kedv.
r>*
r>Kelyhet, remegve vette kezébe,
r>Bevette e nedvet nyeldekébe,
r>Lekergette bélésébe,
r>Bele evett levesébe.
r>
r>Észrevette, nedve régen elment,
r>Helytelen cselekedete mellett,
r>Kellene, szerezzen rendes kedvet!
r>
r>Véreres szeme elmerengett,
r>Lelkecske éppen, felleledzett.
r>Életet kerget cselekedet.
r> *
r>Cselekedetek,
r>Elvégezhetetlenek.
r>Ferde nézések…
r>
r>Vecsés, 2013. május 3. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
r>
Pókháló-fátyolba szövi lelkemet az időm…
r>Tűröm, mert gondoltam, talán van még elég időm,
r>A nagy kérdés fenn áll, és az, az, hogy a múltról, hogy érzek,
r>Lehet fénytelen, kifakult, de… halovány emlékképek?
r>
r>Elgondolkoztam és ennek szárnyán repül a képzeletem,
r>Előbányászom magamból az összes régi emlékképem…
r>Gondoltam, sok még az én időm, ha én úgy akarom…
r>De csak pókháló-fátyol vastagodik, én meg hagyom...
r>
r>Éjfélig kell visszamenni, az álomházba beszöknöm,
r>És mint egy régi kísértetkastélyba, én beköltözöm.
r>
r>Elő is jön, élet szépítgette sok emlék.
r>A múltba bizony, ha tudnék, úgy visszamennék!
r>Ennyi ésszel kezdeném én mind, elölről,
r>Most majd, futnék lefele a dombtetőről…
r>Életemben végül is, megmászni, egy dombot sem tudtam,
r>Pedig harcoltam, küszködtem, homokból is várat gyúrtam…
r>*
r>A múlt feltépi
r>Zárját, és megjelenik.
r>Kísért, felfedez.
r>Múltat lehet lezárni,
r>Nem lehet benntartani.
r>*
r>A múlt a részed,
r>Mindig szembe jön veled!
r>Míg élsz, nem ereszt!
r>Bárhová is mész, követ,
r>És lehet, mit ad, löket!
r>*
r>Ami volt az volt!
r>Mi megtörtént, megtörtént!
r>Nem lehet mosni…
r>Fennmaradnak a vádak,
r>És dicséretek… mának!
r>*
r>Én visszamennék,
r>Maradni úgysem lehet.
r>Látogatóba.
r>*
r>Idő kereke
r>Vissza nem tekerhető!
r>Átgondolhatnám.
r>*
r>Elszállnak évek,
r>Elrepül az élet!
r>Emlék megszépül.
r>*
r>Hogyha hóvihar veri és beborítja felszínt,
r>Vagy jégeső éri, és ez ad sok villámló szint,
r>Akkor is örömmel őrzi emlékeit a szőke Tisza,
r>Vizén ringó dallammal csak mesélget, történelme, múltja…
r>Mindig is a jövő irányába kanyarog medre, az útja.
r>Neki ez volt, ez most és ez lesz jövőre is élte, a múltja…
r>Bármilyen a lét, emberi létnek is csak egy az útja,
r>Még akkor is, ha az úton az ember csak egy figura!
r>*
r>Szívemben évek
r>Lángolnak, madárdal zeng…
r>A kigyúlt fények!
r>*
r>Néma szürkeség,
r>Gomoly-füstös messzeség.
r>Múltunk ködbe vész…
r>Csendes fájdalom kiált.
r>Fájdalom nyila talált.
r>*
r>Gondolatok tán’
r>Néha, úgy visszajárnak…
r>Fény a múlt egén.
r>*
r>Nem akarsz a múlttal foglalkozni? Hiszen beléd van épülve!
r>Ha nem így lenne, nem is lennél ember… nem léteznél nélküle.
r>Ismered vagy sem, jön idő, rád borul az éjszaka fátyla,
r>És öregen már hiába nyílik csókos ajkad imára…
r>Múlt nélkül is élsz, de nulla vagy, az élet semmi grafikonján,
r>Bárha még fellelhetők korhadt kerítés lécek… élted útján.
r>
r>Vecsés, 2014. november 21. – Kustra Ferenc József– Íródott: versben, tankában, haikuban… és önéletrajzi írásként.
r>
Uram! Percnyi időm sincsen jóízűen fölocsúdni,
r>Napjaim repülnek, hóvihar nagyon kezd örvényleni.
r>Már felismertem, hogy születéstől halálig tart életút.
r>Magányos, rejtett életút… Uram! Ocsúdni egy perc nem jut.
r>
r>Hull már a hó, én vele beszélgetek, beszélek mindent át,
r>Zord ez a régen nem volt veszett tél, mért ezt, hogyan éljük át?
r>Persze át kell, hogy tavasszal majd újra
r>Rácsodálkozhassunk életre… újra!
r>Meg kell élni, hogy a menydörgés hangosan zengjen nekünk,
r>Édes Istenem, a hálánk üldöz, hogy mi még élhetünk.
r>
r>Menjünk együtt, már a hó is esik csendesen,
r>Mögöttünk négy lábnyom látszik szépen, élesen…
r>Bakancsaink lenyomata látszik biz’ rendesen,
r>Ezen nyomok sokasodnak egyre és fesztelen.
r>
r>Hó lepte be az indulásomat végleg,
r>Így az örökre megmarad… jó, ha tényleg!
r>
r>Vecsés, 2023. május 30. -Kustra Ferenc József- íródott; Eldar Rjazanov azonos c. verse téma-ötletkénti felhasználásával.
r>
A gazdagok ezt tették az emberiséggel… mert a pénz az úr. Nekik nincs háborús halottjuk…
r>
r>(leoninus csokor)
r>A mi földünket bekötötték lőporfüstbe és ez tették kicsinyeskedve…
r>Álmait békebeli szivárványszínbe, de nem látszik eme bűdös füstbe.
r>
r>A mi földünk jó anya, kebelére öleli gyermekeit, így óvja magába…
r>Vannak azonban a hatalmasok, kik viszik fiatal férfiakat háborúba!
r>Már hallani is, hogy épp' három év alatt, egymillió lett a sok meghalt...
r>Családok meg csak sírnak otthon, nem tudják elképzelni a jövőt... kapaszkodón.
r>A nyomorékká sebesült, otthon kell e a családnak? Vagy hidak alá járnak?
r>
r>Több millió hadiárva, hadiözvegy, mint élnek tovább? Mennek nagyvilágba?
r>Siratjátok egész nap az apa és férj hamvait? A lét száradt sivatagjait?
r>
r>Még csak annyit, hogy az új élet hol, miként sarjad, ha sírástól már repedt az ajkad…
r>Fejedet erővel álomra hajtsad, mert más nincs, mint álomban éld át jó régmúltad.
r>
r>Ma is éppen még tárgyalnak, hogy a föld-vagyont elosszák! Vége? Nincsenek gyors csodák!
r>Tovább is napi több ezer katona hal meg… reggel ágyúdörgés, vekker nem berreg…
r>
r>Vecsés, 2025. február 27. -Kustra Ferenc József- íródott: Lőrincz Andrea, „Föld” c. verse, mint ötletadó ihletésével. Megírtam, mert a háborús eszkaláció veszélye nem a múlik! Sőt!
r>
