Idő 
Értékelés 
Értékelés Jön a Karácsony fehéren r>S én hozzám is jön talán majd r>Valaki a régiekből. r>r>Csöndesen lép a szobámba r>S én köszöntöm: "Béke, béke." r>A küszöbön sápadt orvos. r>r>És szorongva szól a vendég: r>"Ma Karácsony van, Karácsony, r>Emlékszel a régiekre?" r>r>És bámulva és vidáman r>És kacagva mondom én majd: r>"Ma Karácsony van, Karácsony." r>r>És szorongva szól a vendég: r>"Valami tán fáj a múltból?" r>Megmozdul a sápadt orvos. r>r>És bámulva és vidáman r>És kacagva mondom én majd: r>"Hiszen én még sohse éltem." r>r>És hörögve mondom én majd: r>"Ki a szobámból, pogányok." r>Döng az ajtóm és bezárul. r>r>És hörögve mondom én majd: r>"Hiszen én meg se születtem. r>Karácsony van, száll az angyal." r>r>És a nagy, szomorú házban r>Zsoltárokat énekelve r>Hajnalig várom az angyalt.
Ki zengi e nagy század erőseit r>S omló trónusait? ki Agamemnonát r>Korunknak s Aulis áldozatját r>S Iphigenia szemérmes arcát? r>r>Feldúlt világunk üszkeit, a Tridens r>S villám ostromait, a lerogyott gigászt, r>A megrepesztett Kalpe szirtját r>Pindari láng-ajak ömledezze; r>r>Ti, oh szelídebb égiek! akiket r>Keszthely béavatott szent palotáiba, r>Ti, éltető Ceres s dicsőebb r>Lelket adó Helicon leányi! r>r>Vidám avénám títeket énekel. r>A szebb emberiség bennetek él s tenyész, r>Ti adtok annak testi-lelki r>Jobb eledelt s magas égi éltet. r>r>Ceres! te hívtad erdeiből elől r>A vadságba merült emberi nemzetet, r>A makk s gyökér helyett az édes r>Búzakalászt neki megmutattad. r>r>A társas élet szent szövedékeit, r>Az erkölcsi világ új elementumit r>Te fűzted egy nagy kapcsolatba r>Célra vivő örök ösztöninkkel. r>r>Munkált az ember, s tárgyaihoz jutott: r>Bátorságba' szedé míve gyümölcseit, r>Vígan, nyugodtan éle csendes r>Sátoribann az arany világnak. r>r>De még lefojtva szunnyada kebliben r>A szebb aetheri rész: Múzsa! te illetéd r>Nektáros ujjal égi lantod, r>S zengzete gyúlt erein keresztűl. r>r>Zúgván felébredt a lekötött erő, r>S mint új lény, leveté állati nyűgeit, r>S a még nem ismért lelki élet r>Képei közt lebegett örömmel. r>r>Főbb létre lobbant lelke feloldozá r>A szép, jó s az igaz mennyei csírjait; r>Zengtél! s körűlte új világ nyilt r>S Elysion, szomorú vadonján. r>r>Zengtél! s szivének húrjait illetéd: r>Forró melle dagadt, homloka virrada, r>Elméje szárnyalt, s a tudásnak r>Békerülé sivatag határit. r>r>Zengtél! s dalodra Théba felépüle, r>S a boldog görög ég csillaga feltüne. r>Te zengsz, ha Rómát a kerek föld r>Rettegi, és te, ha azt lerontja; r>r>Te zengsz, ha Franklin lelke, merész keze r>Villámot leragad s sceptrumokat leránt, r>Ha Newton és Kant a Teremtő r>Titkait oldja, s világot alkot. r>r>Kronos leánya! Delphi nagy istene! r>Ti munkátok azon titkos örök kötél, r>Mely a halandó port s az istent r>Egy csuda mívbe csatolva tartja. r>r>Oh, lakjatok hát e kies ég alatt, r>Bájoljátok ide Enna virányait r>És a virágzó Attikának r>Hajdani szép ideit s Saturnust, r>r>Hogy vérrel ázott századaink nyomán r>A szent pálma arany bimbai nyiljanak, r>S e kis magyar Weimar öléből r>Lássa hazánk kiderűlni napját. r>r>Oh, látja! s ím a harc deli nemzete, r>Melly még csak hadi zajt esmere és halált, r>Lerakja harsogó acélit r>Színed előtt, ragyogó Napisten! r>r>Lerakja s áldoz, s mint mikor a Bakonyt r>Messzünnen riadó mennykövek és szelek r>Csattogva rázzák, zeng fölötte r>Tegzed aranynyila és az Aegis. r>r>[1817. febr.]
Az Ősz prédikátora: r>r>Nincs szebb az Ősz kiszimatánál, r>Őszi éneknél nincs szebb ének, r>Altató nótája a vérnek r>S az Istennek nincs jobb dalosa, r>Mint az ifjú és őszi féreg, r>Mely szól: hihu, megyünk, megyünk. r>r>Már öltözik valahol a tél r>S fagyos, roppant lábával topog, r>Még Ősz sincs s az ifjú dalnokok, r>Estenden ha mélázik a szél, r>Zengik az Ősz szent, nagy himnuszát. r>r>Őszi férgek kara: r>r>Hihu, hihu, jaj már a Nyárnak, r>Hihu, megyünk, megyünk, r>Ezer ásók sírokat ásnak, r>De víg az énekünk. r>Hihu, hihu, r>Az Élet oly hiú r>S oly szép, mint őszi alkony r>S oly szép, hogy elmegyünk r>S oly szép az Élet-balkon r>Virágos párkányán át r>Bizton bukni a mélybe. r>Hihu, hihu, megyünk r>Danolva és nem félve, r>A mi szent muzsikánkra r>Ép lábu lesz a sánta, r>Nyár-életü az Ősz, r>Jámbor a nyári bősz, r>Minden kitárt, higgadt lesz r>És minden rendszeres. r>Oltsd el a nagy lángokat: r>Szeress, szeress, szeress, r>Utólszor és kitártan, r>Nagy, ölelő könny-árban. r>Hihu, megyünk, megyünk. r>r>Az Ősz csókja: r>r>Jöjjetek, kik a karolásnak r>Fáradtjai vagytok, ám váltig r>Csókolni tudnátok a halálig, r>Kiknek a fogaik elvástak r>S ajkakat marni szeretnétek, r>Jöjjön minden szerelmi inség, r>Csalódás, bánat, éhség, vétek, r>Aki csak vágyakban maradt r>S én csókotokba csókolom majd r>Az őszi Napot, magamat. r>S csodálatos, nagy csókolódzás r>Lesz az édes, őszi estéken, r>Mely nem fáraszt úgy, mint a nyári, r>De telt lesz, mint tavaszkor, régen r>S fiatal csókok tébolyával r>Lép majd szívetekre a Tél, r>Miként a Tavasz ibolyával: r>Még csókol ajkatok s nem él. r>r>Őszi férgek kara: r>r>Hihu, hihu, jaj már a Nyárnak, r>Hihu, megyünk, megyünk, r>Oltsátok el a nagy lángokat, r>Szeressetek még egy utolsót, r>Még szól a mi víg énekünk: r>Hihu, hihu, r>Az Élet oly hiú, r>Megyünk, megyünk, megyünk.
Már a gyenge kökörcs fel-felemelgeti r>A nyálkás avarok leple alól fejét r>És pelyhes koszorúját r>Lassanként nyitogatja ki. r>r>Jer, lágy szél, jer! öleld és nyalogasd körűl r>A felkölt gyereket, jer, nehogy a fogas r>Fény megverje szemével r>Vonj enyhébb levegőt reá. r>r>Már sok kis madarak messze kerűlgetik r>A füstös levegőt, melyben az emberek r>Szomszédsága miatt nem r>Legbátrabb telelés vala. r>r>A kedves szabadért megvetik a gyanús r>Kézzel szórt eledelt, melynek alá fogó r>Lépet rejte az álnok r>Embernek ravaszabb fia.
Óh, meddig kell még a nyers szél r>Dérdúrságát szenvednünk! r>Engedd már óh makrancos tél, r>Zúzos lárvád elvetnünk! r>Vidd el rólunk vad honjába r>A mord éjszak tunya seregét: r>Hadd láthassuk pompájába r>A vidító kikelet egét! r>r>A gémbergő természetnek r>Engedj egy kis tágúlást; r>A sok béburkolt életnek r>Lágy szellőtől újúlást. r>A madár hadd csimpalykódzon r>A bimbózó csere tetején; r>Egy kis fűszál hadd nyújtódzon, r>S egy szem harmat legyen a helyén r>r>Akkor mink is megfrissűlvén r>A tavasz jóvoltából, r>S új lélekkel felperdűlvén r>A sut rekkent zugjából, r>A zsendűlő természetbe r>Víg énekkel ki-kiszaladunk: r>S egy-két verset tiszteletbe, r>Csak halj meg tél, neked is adunk.
