Idő 
Értékelés 
Értékelés Homály borult az erdőre, r>A csend susog ki belőle. r>Denevér száll, szól a kuvik, r>Lassan a hold előbuvik. r>r>Idő múlik, felhők jőnek, r>Egyenesen az erdőnek. r>Ott megállnak, némán várnak: r>Áldást adnak a határnak. r>r>Majd legyőzi őket a hold: r>Tolvaj éjbe fénykévét told. r>De lassanként sápad fénye: r>Futtatja a nap fölénye. r>r>Tülköl a gyár, szól a madár: r>"Talpon legyen mindenki már!" r>Hol van az éj? A multé lett: r>Ujra itt van, él az élet.
A hindu bölcsesség nyugodtan így beszélt: r>Nirvána szent köde örök ölébe zár, r>Nirvána szent köde, mely minden lényre vár, r>Mely álommá teszi az Időt és a Tért! r>r>Álomnak árnyai bolygunk mi idelenn, r>Hol minden változó, örök csak a mulás, r>Árnyak, kiket a lét Álmokkal fölruház, r>S ez Álmok: a remény, emlék és szerelem. r>r>S a büszke tudomány, amely alázatos, r>Szomorún válaszol: Nirvána is mese, r>Vigasztalás neked, ember, nincs semmise, r>Sebedre örök írt az elmúlás se hoz. r>r>Örök minden atom és minden fájdalom, r>Volt minden idelenn, mi ezután leszen; r>A gyász és a vigasz, halál és szerelem; r>Mindig föltámadás van mindenik napon. r>r>Az örök haladás: dicső agyrém csupán, r>Örök forgás e lét; az állat visszatér, r>Vasketrecébe zár az Idő és a Tér, r>Agyad meddőn eseng a Nirvána után!
1 r>r>Áldás reátok, ligetemben r>Odább iramló csermelyek! r>Utaitokon a szép tavasznak r>Himes virági termenek. r>r>Ez arc fölött is két patak foly, r>Folytok, szerencsétlen könyek! r>De halvány pályátok körében r>Virágok ah nem zsengenek. r>r>2 r>r>Forró sugárokat r>Lövel a nyári nap; r>Sugári lánghevén r>Patak, folyó apad. r>r>O forró nyári nap, r>O lángoló sugár, r>Könyűmnek árjait r>Apasztanád ki bár! r>r>3 r>r>Eljött az ősz; a part virága r>Hervadva hull a csermelyár habjába. r>Eljött a bú; az élet kéje r>Kihalva fúl a könyek özönébe. r>r>4 r>r>O télnek dermesztő hidegje! r>Mely a folyókat lebilincseléd; r>O télnek dermesztő hidegje, r>Bilincseld le szememnek csepkönyét! r>r>5 r>r>Fuss, oh patakcsa, r>Fuss csüggedetlen; r>Megnyúgoszol majd r>A tengerekben. r>r>Hullasz könyüm, hullj; r>O a halálban r>Számodra is tán r>Megnyúgovás van.
Letészem a lantot. Nyugodjék. r>Tőlem ne várjon senki dalt. r>Nem az vagyok, ki voltam egykor, r>Belőlem a jobb rész kihalt. r>A tűz nem melegít, nem él: r>Csak, mint reves fáé, világa. r>Hová lettél, hová levél r>Oh lelkem ifjusága! r>r>Más ég hintette rám mosolyját, r>Bársony palástban járt a föld, r>Madár zengett minden bokorban, r>Midőn ez ajak dalra költ. r>Fűszeresebb az esti szél, r>Hímzettebb volt a rét virága. r>Hová lettél, hová levél r>Oh lelkem ifjusága! r>r>Nem így, magánosan, daloltam: r>Versenyben égtek húrjaim; r>Baráti szem, művészi gonddal r>Függött a lantos ujjain; - r>Láng gyult a láng gerjelminél r>S eggyé fonódott minden ága. r>Hová lettél, hová levél r>Oh lelkem ifjusága! r>r>Zengettük a jövő reményit, r>Elsírtuk a mult panaszát; r>Dicsőség fényével öveztük r>Körűl a nemzetet, hazát: r>Minden dalunk friss zöld levél r>Gyanánt vegyült koszorujába. r>Hová lettél, hová levél r>Oh lelkem ifjusága! r>r>Ah, látni véltük sirjainkon r>A visszafénylő hírt-nevet: r>Hazát és népet álmodánk, mely r>Örökre él s megemleget. r>Hittük: ha illet a babér, r>Lesz aki osszon... Mind hiába! r>Hová lettél, hová levél r>Oh lelkem ifjusága! r>r>Most... árva énekem, mi vagy te? r>Elhunyt daloknak lelke tán, r>Mely temetőbül, mint kisértet, r>Jár még föl a halál után...? r>Hímzett, virágos szemfedél...? r>Szó, mely kiált a pusztaságba...? r>Hová lettél, hová levél r>Oh lelkem ifjusága! r>r>Letészem a lantot. Nehéz az. r>Kit érdekelne már a dal. r>Ki örvend fonnyadó virágnak, r>Miután a törzsök kihal: r>Ha a fa élte megszakad, r>Egy percig éli túl virága. r>Oda vagy, érzem, oda vagy r>Oh lelkem ifjusága!
A felhő sem olyan, mint nálunk r>És milyen más az őszi fény! r>Nem csókol oly megejtő csókkal, r>Mint ifjuságom szép helyén. r>- Milyen az ősz? Olyan bűbájos r>Álomba ringat most is ott?... r>Megkérdeném, de messze vagytok r>Százszor irigyelt boldogok. r>r>Megkérdezem magától, édes: r>Milyen az ősz? Oly szép talán, r>Mint mikor egymásról álmodtunk r>Sok fényes tündér-éjszakán? r>- Milyen az ősz? Az őszi rózsa r>Nem hervadt, szép, mint egykoron, r>Amikor együtt nézegettük r>Elábrándozva boldogon. r>r>Az őszi rózsa olyan szép volt r>Akkor; most is emlékezem, r>Hogy féltünk a korai dértől, r>Ha nézegettük kettesen. r>Az őszi rózsa s mi szerelmünk r>Milyen hamar elhervadott... r>- Milyen az ősz maguknál, édes? r>A nap még most is úgy ragyog? r>r>Hogy ragyogott! Hogy szórta fényét r>Magára, édes és reám, r>Az az ősz volt a legszebb s maga r>A legszeretettebb leány. r>Ha eszembe jut, oly fájdalom r>Égeti most is lelkemet... r>- Milyen az ősz maguknál, édes? r>Annál szebb - érzem - nem lehet! r>r>Itt hűvös ősz van. Lehullott már r>Az első, hideg őszi dér, r>Lemondani tanít a hulló, r>Búcsúzó, sárgult falevél... r>Az én szívem is rideg, fásult, r>Csak néha sóvárg és beteg... r>- Milyen az ősz maguknál, édes? r>Óh írja meg! Óh írja meg!...
