Idő 
Értékelés 
Értékelés Ha negyvenéves elmúltál, egy éjjel, r>egyszer fölébredsz és aztán sokáig r>nem bírsz aludni. Nézed a szobádat r>ott a sötétben. Lassan eltünődöl r>ezen-azon. Fekszel, nyitott szemekkel, r>mint majd a sírban. Ez a forduló az, r>mikor az életed új útra tér. r>Csodálkozol, hogy föld és csillagok közt r>éltél. Eszedbe jut egy semmiség is. r>Babrálsz vele. Megúnod és elejted. r>Olykor egy-egy zajt hallasz künn az utcán. r>Minden zajról tudod, hogy mit jelent. r>Még bús se vagy. Csak józan és figyelmes. r>Majdnem nyugodt. Egyszerre fölsóhajtasz. r>A fal felé fordulsz. Megint elalszol.
Mint hajnal börtön ablakára, r>Ugy jössz komor, bus életembe. r>Mint hajnal börtön ablakára, r>r>Ki nagy kedvvel jön, vígan zengve, r>Rigók harsannak torkából ki r>S a vén, öreg Föld lelkesedve, r>r>Bokrétásan borúl bókolni r>A friss, csöpp harmat-láb elébe. r>S ő menyasszonyként csókol holmi r>r>Hitvány gazt is - jaj - bő a fénye. r>A rabnak mégis bekacag csak r>S tovább suhan a messzeségbe. r>r>És szívemet, szívét a rabnak r>Letaglózza a keserűség: r>Nem várta senki úgy a Napnak r>r>Nagy, kacagásos élet-hűsét, r>Nem vár úgy céda szeretőre r>Az elrugott, jó, balga hűség - r>r>S csak bekacagott: hadd gyötörje r>Útált vágyával Éjfél-asszony, r>Csak másszon nyögve körbe, körbe, r>r>Minden téglát megtapogasson r>S kacajom ujra sírva várja! r>r>S én várlak, várlak, sírva várlak - r>Hajnalt a börtön ablakára.
Vége van a nyárnak, r>hűvös szelek járnak, r>nagy bánata van a r>cinegemadárnak. r>r>Szeretne elmenni, r>ő is útra kelni. r>De cipőt az árva r>sehol se tud venni. r>r>Kapkod fűhöz-fához, r>szalad a vargához, r>fűzfahegyen lakó r>Varjú Varga Pálhoz. r>r>Azt mondja a varga, r>nem ér ő most arra, r>mert ő most a csizmát r>nagyuraknak varrja. r>r>Darunak, gólyának, r>a bölömbikának, r>kár, kár, kár, nem ilyen r>akárki fiának! r>r>Daru is, gólya is, r>a bölömbika is, r>útra kelt azóta r>a búbos banka is. r>r>Csak a cingének r>szomorú az ének: r>nincsen cipőcskéje r>máig se szegénynek. r>r>Keresi-kutatja, r>repül gallyrul gallyra: r>"Kis cipőt, kis cipőt!" - r>egyre csak azt hajtja.
Meggyógyít az üdő, jobb orvos nincs az üdőnél: r>Az teszi lassúvá sziveinknek gyors dobogását, r>S a feledékenység hártyáját hozza sebünkre; r>Vagy ha nem úgy, gyógyít mint tett a durva csomóval r>Nagy macedo Sándor: ketté ront, s elmegy előlünk. r>S mely kebel égett és panaszit hallatta világgal, r>Nem dobog a földben, nem vár, nem retteg azontúl, r>S némább a pornál, hidegebb lesz az éjszaki jégnél. r>
Hiába hideg a Hold. Egyszer r>A mi óránk ütött r>S szent láz verte az éjszakát, r>Melybe két, szép, nyomorult embert r>Terelt be a véletlen Idő, r>A sokféle Időnek eggye, r>Irgalmas, bolond, dús Idő, r>Mely asszonyommal összehajtott r>S melynek azóta nincs mulása. r>r>Égő sebek az Égen s fázva r>Suhog itt a földön a palást, r>Suhog utánunk a palást, r>Szomoruságunk hosszu palástja, r>Éjszínü, királyi mezünk, r>Pirosló, bús szerelem-sujtással, r>De elöl meztelen csillogunk, r>De szabad mellünk kivilágol. r>r>Nincs már Közel és nincs már Távol. r>Régi asszony s régi legénye r>Úgy suhanunk, úgy simulunk, r>Úgy hull reánk a hűs Holdnak fénye, r>Úgy borulunk, úgy remegünk r>Egymásba, mintha soha-soha r>Kettő nem lettünk volna ketten. r>r>Mindig ezt az asszonyt szerettem, r>Szájában és szívében voltam r>S ő volt a szám s az én szivem, r>Mikor ittasan kóboroltam, r>Kárhozottan a váradi éjben, r>Mikor már eltemettem a trónom, r>Pórrá paskolt a suta Sors r>És voltam a senkibbnél senkibb. r>r>S akkor volt, amikor ő ment itt, r>Hozzám-hajtott, édes némberem r>S akkor volt, amikor nagy-ámulva r>Tárta ki karját két szakadt r>Egy-ember és megint egy lett újra. r>És nem is volt ez szerelem, r>Csak visszaforrás újra itt, r>E választó, bitang időben. r>r>Kósza időben, kósza nőben r>Láttok azóta, ha akartok. r>Egy-bennünket cibálva tép r>Az egy utcáju Idő, e zsarnok. r>Hiába, az asszonyom megőszül, r>Hiába, hogy én megkopok, r>Hozzánk jártok még irigyelni. r>r>Csillagunk a hideg Hold. Lelni r>Se lehet csillagot hidegebbet, r>De bennünk ősz hajak, csorba dalok r>Szeretnek és forrva szeretnek. r>Senki sem érti, mert sohse volt ez r>S szomoru palástunk elnyulva kacag, r>De meztelen előnk csillogva az éjben r>Eggyen, nagyon, új és új ájulással, r>Eggyen, nagyon, örökre összetapad.
