Idő 
Értékelés 
Értékelés Hamar-követje a tavasznak, r>Hímes pillangó, idvez légy! r>Még nincs rózsa; s te a kopasznak r>Mégis csókolására mégy? r>r>Miért szállsz ama puszpángokra? r>Hiszen nem a víg kikelet r>Adott még új kantust azokra; r>Átzőldellik ők a telet. r>r>Menj inkább a setét rögökbe, r>Állhatatlan selyemmadár! r>És súgd az ő dugúlt fülökbe, r>Hogy élet és tavasz van már. r>r>Lát'd, még a főldben szunyókálnak r>A Flóra gyenge szűzei, r>S a napra félve kandikálnak r>A csirák nedves szemei. r>r>Nézd csak, az orgonák tövébe r>Mely kellő szagok lengenek; r>Menj, fuss a szellők ellenébe, r>Tán a violák fejlenek. r>r>Eredj s egy hosszú csókkal szídd ki r>Zefir elől illatjait r>És szárnyad zörgésével hídd ki r>A napra kisded húgait... r>r>Mit? violákról violákra r>Osztod, te csélcsap, csókodat? r>Be boldog vagy, hogy egy virágra r>Nem kötöd indúlatodat! r>r>De én csak egy rózsát szerettem; r>Ah! csak egy bírta szívemet, r>S miólta már ezt elvesztettem, r>Örök tél dúlja létemet. r>r>Az én lelkem is hajdanában, r>Mint te, vídám s eleven volt, r>Míg ifjúságom tavaszában r>A virágzó Lilla bájolt: r>r>De most lomha s hernyó módjára r>Mászkál a fanyar bánaton r>És a mások múlatságára r>Magának verskoporsót fon. r>r>Ah! szárnyad eszembe juttatja r>Psychét s az ő bánatjait, r>És a Psyche gyötrő bánatja r>Tulajdon lelkem kínjait. r>r>Ő is Ámor aranyvárában r>Egykor édes nektárral élt r>És a gráciák rózsásában r>Kedvet s örök tavaszt remélt: r>r>De egy bűbájos hang neszére r>E víg scénák eltűntenek, r>S az ő halálos gyötrésére r>Ég, föld, mind felesküdtenek. r>r>Óh, mikor lesz, hogy bús kínjában r>Letőltöm hernyó-éltemet r>És szemfedelem púpájában r>Kialszom szenvedésemet? r>r>Mikor lesz, hogy lelkem, letévén r>A testnek gyarló kérgeit r>S angyali pillangóvá lévén, r>Lássa Olympus kertjeit, r>r>Hol őtet egyik vígasságból r>Másikba új szárnyak vigyék, r>Hogy a szférákban nőtt rózsákból r>Örök ifjúságot igyék?r>
Mily rövid az élet!... r>Mint hullócsillag futása, r>Mely földünk körébe jutva, r>Lángra gyúl, és tűz-barázdát r>Írva elszalad, gyorsabban, r>Mint egyet pillantanál. r>Útja honnan jött? hová visz?... r>Míg sötét volt, s ujra az lesz, r>A világ-ür végtelenjén r>Hol bolyongott? és hová fog?... r>Ki tudná megmondani! r>Míg tündöklött, addig élt. r>r>S honnan jössz te, lélek... r>Mely csak e föld gőz-körében r>Vetve lángot, addig fénylel, r>Amig éppen áthaladsz; r>Bölcsőd és sirod homály. r>Akkor lobbanál-e föl csak r>Az állatban, s véle múlsz el?... r>Vagy jövél a végtelenből r>Ismeretlen, hosszu pályán, r>S visszatérsz azon megint?... r>Oh, ha nem volt, és ha nincs r>E parányi csillogáson r>Innen és túl folytatás: r>Mily rövid az élet! - r>r>Megfelelsz te, lélek. r>Volt idő, mikor tagadták r>A futamló csillagot: r>Semmi az, csak földi pára, r>Lobban, és fut, és el-ég. r>Most a szellemet tagadják: r>Semmi az, csupán anyag, r>Agyvelő, vér és ideg r>Összhatása, mely azonnal r>Véget ér, ha szétbomol r>Agyvelő, vér és ideg. r>Az anyag a halhatatlan: r>Fűben-fában újra éled, r>Összetársul, meg elszéled r>Mindörökké, szakadatlan; r>Hanem e feltámadást r>A szellem nem éri meg: r>Ez üres hang, nincs sehol, r>Puszta réme ferde agynak, r>Mílyet századok ránk hagynak - r>S csak zavarja a tudást. r>r>Oh, ti, akik jobb felemnek r>Már e földön mély sírt ástok: r>Oly bizonyos hát tudástok, r>Hogy helye sincs védelemnek? r>Nem mond ellen az a szellem; r>Mely kutat, hogy támaszt leljen r>Megtagadni önmagát? r>S nem rettegné, ha meglelte r>- Mit tudása így teremte - r>Azt az örök éjszakát?... r>Ah, jobb volna kissé várni, r>Nehogy úgy találjon járni r>Az a híres tudomány, r>Mint ama gyors fénnyel jára, r>Mit csillagnak vélt a golyhó, r>Ő azt mondá: csak gyúlt pára: r>S ím, ma áll, hogy égi bolygó - r>Mi lehet még ezután? r>r>Ami annyi szívbe oltva r>Élt világ kezdete olta; r>Mit remélt a hindu, párz; r>Amért lángolt annyi oltár, r>Zengett Szíonon a zsoltár: r>Hogy nem addig tart az élet r>Míg alant a testbe' jársz; r>Hanem egykor újra éled, r>S költözzék bár fűbe, fába r>Vagy keresztül állaton: r>Lesz idő, hogy visszatérhet r>Régi nemes alakjába, r>Megtisztúlva, szabadon; r>Vagy a "boldogok szigetjén", r>Mint hivé a boldog hellén, r>Vagy az üdvezűltek helyén, r>Mint reméli keresztyény, r>Lesz dicsőbb folytatása: r>Én ezt meg nem tagadom. - r>r>Mit hisz a tudós? ő lássa, r>Földi pályám' ami nézi: r>Annak immár vége lesz, r>Vissza senki nem idézi; - r>S rövid foglalatja ez: r>r>Mély homályban, éjfél tájban, r>Kis fény is ha nagynak tetszik, r>Hogy a föld körén bolyongtam: r>Egy barázdát én is vontam. r>Az emberek ráveték r>Pillantásukat egy percig, - r>S egy tudós tán megfigyelt r>És lapjára, sok száz jelhez r>- Ahogy csillagfutást felvesz - r>Könnyed, vékony karcolással r>Rólam is tőn némi jelt, r>Mire reggel ő sem ismer; r>S összevéti annyi mással r>A jövendő nemzedék, r>Mely se kérdi tán, se tudja, r>Nem is igen lesz rá gondja: r>Hogy itt éltem, s a tömegben r>Én is lantot pengeték. r>
E durva ágyon végvonaglásomban r>Még szánakozó könnyeket lelek, r>Mert a dicsőség és lángész illatja r>Árasztja el e fájdalom-helyet. r>Itt énekelt ő, itt imádkozott és r>Halt meg, reményeinek özvegye, r>S én ismétlem, számlálva szenvedésim: r>Szegény Gilbert, mennyit nem szenvede! r>r>"Bátorság, költő!" így beszéltek hozzám, r>"Gondunk leszen lantodra és reád." r>Tennap mondák, s ma a vészben nekem csak r>Az irgalom nyitá meg ajtaját. r>Reszkess, gonoszság! végdalom megpendül, r>S ha meghalok, rajtad lesz bélyege... r>Ah, kiesik az írótoll kezembül: r>Szegény Gilbert, mennyit nem szenvede! r>r>Ha hosszú sóhajtásaim után egy r>Vigasztaló szó hangzanék nekem, r>Ha volna itten egy baráti kéz, mely r>Megmelegítné reszkető kezem! r>De a barátok nem hallják keservem, r>Estéjök lakomában foly ma le, r>S nem veszik észre társok távollétét... r>Szegény Gilbert, mennyit nem szenvede! r>r>Megátkozám én születésem napját; r>De a természet olyan gyönyörű, r>De minden este erdők illatával r>Lebeg a szellő ablakom körűl. r>Sétálni párosan virágos fűben, r>Bent a fák közt merengve űlni le: r>Oh mily boldogság, milyen szép az élet!... r>Szegény Gilbert, mennyit nem szenvede!r>
Ő, a kedves drága kisleány, r>Ő s az élet lakták szívemet; r>Mint repkény a fákat, a remény r>Átszövé e tündérteremet. r>r>Kisleánykám elment... elvivék... r>Most alant a mély házban lakik, r>Melynek egyszer elzárt ajtaja r>Meg nem nyíl az ítéletnapig. r>r>S a leánnyal elment életem... r>Kikisérte... odakinn maradt, r>S elfoglalni régi lakhelyét r>Nincsen benne semmi akarat. r>r>Igy lett szívem csöndes és üres, r>Egy lepusztult ház, bús, laktalan; r>Rajt az árva repkény, a remény, r>Leng sohajtásim fuvalmiban; r>r>S mert a földön ápolója nincs, r>Feltörekszik, fel az ég felé... r>Oh, csak a rontó kételkedés r>Sarját mindig el nem metszené! - r>r>S ki lesz új lakó szivemben, mely r>Nemsokára végkép romban áll? r>Legfölebb is egy vén remete, r>És ez a remete a halál. r>
Húzd rá cigány, megittad az árát, r>Ne lógasd a lábadat hiába; r>Mit ér a gond kenyéren és vizen, r>Tölts hozzá bort a rideg kupába. r>Mindig igy volt e világi élet, r>Egyszer fázott, másszor lánggal égett; r>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, r>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, r>Sziv és pohár tele búval, borral, r>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. r>r>Véred forrjon mint az örvény árja, r>Rendüljön meg a velő agyadban, r>Szemed égjen mint az üstökös láng, r>Húrod zengjen vésznél szilajabban, r>És keményen mint a jég verése, r>Odalett az emberek vetése. r>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, r>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, r>Sziv és pohár tele búval, borral, r>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. r>r>Tanulj dalt a zengő zivatartól, r>Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl, r>Fákat tép ki és hajókat tördel, r>Életet fojt, vadat és embert öl; r>Háború van most a nagy világban, r>Isten sírja reszket a szent honban. r>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, r>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, r>Sziv és pohár tele búval, borral, r>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. r>r>Kié volt ez elfojtott sohajtás, r>Mi üvölt, sír e vad rohanatban, r>Ki dörömböl az ég boltozatján, r>Mi zokog mint malom a pokolban, r>Hulló angyal, tört szív, őrült lélek, r>Vert hadak vagy vakmerő remények? r>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, r>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, r>Sziv és pohár tele búval, borral, r>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. r>r>Mintha ujra hallanók a pusztán r>A lázadt ember vad keserveit, r>Gyilkos testvér botja zuhanását, r>S az első árvák sirbeszédeit, r>A keselynek szárnya csattogását, r>Prometheusz halhatatlan kínját. r>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, r>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot: r>Sziv és pohár tele búval, borral, r>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. r>r>A vak csillag, ez a nyomoru föld r>Hadd forogjon keserű levében, r>S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől r>Tisztuljon meg a vihar hevében, r>És hadd jöjjön el Noé bárkája, r>Mely egy uj világot zár magába. r>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, r>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot: r>Sziv és pohár tele búval, borral, r>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. r>r>Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak, r>Lesz még egyszer ünnep a világon, r>Majd ha elfárad a vész haragja, r>S a viszály elvérzik a csatákon, r>Akkor húzd meg ujra lelkesedve, r>Isteneknek teljék benne kedve. r>Akkor vedd fel ujra a vonót, r>És derüljön zordon homlokod, r>Szűd teljék meg az öröm borával, r>Húzd, s ne gondolj a világ gondjával. r>
