Idő 
Értékelés 
Értékelés Most már mulassatok, kedves barátim. r>Az én mulatságomnak vége van; r>A tréfaságok, az elmés beszédek, r>Az ének, a bor, mind haszontalan. r>r>Az embernek mért is van gondolatja? r>Lássátok, én olyan bolond vagyok: r>Mikor legvígabb a jelen, jövőbe r>Ragadnak rögtön a gondolatok. r>r>Az a jövő! az a kegyetlen szélvész, r>Mely szétzilál bennünket, szerteszét; r>S lesz-e azontúl még találkozásunk? r>Vagy halljuk-e csak egymásnak hirét? r>r>Igen, halljuk, majd elbeszéli a hír: r>Ez és ez nyugszik... odalenn... r>Haszontalan história az élet! r>Miért is van, vagy mért nem végtelen? r>
Vad óceánnak mély hullámain r>Vergődöm én és küzdöm a szelekkel, r>S ah, képed minden este, minden reggel r>Felém leng a két hajnal szárnyain. r>r>Szelíd Remény, jobb kor szebb napjain r>Mosolygva jöttél lángoló szemekkel, r>De most borongasz barna fellegekkel, r>Mint búcsuzó hölgy férje karjain. r>r>Idv néked igy, ha mindent elvesztettem, r>Ha tengerhabként duzzad bánatom, r>Ne légyek elhagyatva, légy mellettem. r>r>Ím újra vészek árján hányatom, r>Süvöltve röppen a vihar felettem, r>S remegve száll rád végpillantatom. r>
Jaj, milyen szánandó lehetek így, r>sírásra görbült szájjal, r>magamra húzva az est köpenyegét, r>lelógó karokkal a rózsafa mellett. r>Dehát egyedül vagyok, r>felhő-kígyók kúsztak a csillagokra, r>senki se láthat. r>r>A csend-falon kísértet-újjak motoszkálnak, r>nehéz illatok kapaszkodnak vállaimra. r>Először csöndesen nyöszörgök, r>aztán hangosabban sírok, r>aztán az egyedüllét iszonyú félelmében r>felszökök és rekedten kiabálok: r>r>- Emberek, halló, emberek! r>Idegyertek, itt állok a kertben, r>ember vagyok, kétkezű, kétlábú, mint ti, r>pirosszívű, vonagló életű, r>azonfelül költő, aki szépeket akar írni r>s felétek tárja karjait. r>Gyertek ide, vegyetek körül, lármázzatok, r>kérjetek verseket, tegyétek a lapokba, r>adjatok sok pénzt, jó meleg ételt, r>kínáljatok borral és szerelemmel, r>csókoljatok meg, szeressetek!! r>Hiszen tudom, hogy nem egyedül vagyok r>a földön, él még valaki. r>Jó emberek, ne hagyjatok elesni r>gyöngén, reszkető ínnal, r>átokkal piros, fiatal ajkamon - r>Emberek! Emberek! r>r>Kiáltásomra fülledt sötét a válasz, r>senki sem felel. r>Messziről ropogós muzsika olvadt foszlányai r>folynak csiklandozva fülembe r>s kétségbeesésemet végighengereli r>a táncdobogás hömpölygő, zavaros gurulása. r>Lakodalom van valahol az ezredik házban, r>a nagy ucca végén. Oda mentek, r>mindenki oda ment, az egész világ. r>r>Engem itt feledtek.r>
Lentről vad lárma csap föl hozzám, r>Ki ide föl egyedül jöttem r>S fölutamat megöntözötten r>Mutatja elhullott vérem. r>r>Magas váramból meg-megkérdem: r>Kik azok a lármásak lent itt? r>Ezek azok a dalos senkik, r>Kiket megöltek a példák? r>r>Víg tüdejük hallom, hogy mély, tág: r>Vert úton, ügyesen loholnak, r>Mi volt tegnap és mi lesz holnap, r>Nyugodtan bízzák ők másra. r>r>Óh, életem szent indulása, r>Magam is bús szemet meresztek: r>Óh, bár maradtam volna veszteg, r>Mint kölyköket bátoritsak. r>r>Mert általam él és van itt csak r>E gyülevész had. Az én vérem, r>Mely pirosan csillog az éjben, r>Úszítja, vezeti őket. r>r>Föntről nézem a törtetőket, r>Kik fölzendültek váram alján r>S vitáznak váram viadalmán r>Mea culpa, mea culpa.r>
Száritson ki szemükből a Nap, r>Kik egyszer is megnéztek. r>Ne hagyjon az én suta arcom r>Senkinek se szánó emléket. r>r>Sors-intézőm a Semmi legyen; r>Szem- és fültömő Semmi, r>Adassék meg nekem vád nélkül r>S észrevevő vágy nélkül menni. r>r>Hangomat a Semmi igya föl, r>Mint az álmokat issza r>S az én gyönge, panaszos hangom r>Ne jajgasson senkinek vissza. r>r>Távozzak el én mindenkitől r>Megsemmisülve, szökve, r>Szemekből, fülekből távozzak r>Emlékek nélkül és örökre. r>r>Egy suhanás se árulja el, r>Mit lelkem úgyis titkolt: r>Valaki elment élet nélkül, r>Valaki elment, aki itt volt. r>r>Felejtsem el én is magamat, r>Nagyboldogan felejtsem, r>Önmagamból és a világból r>Szédülve, zuhantva leejtsem. r>r>Akkor se legyek majd senkié, r>De ne is legyek árva, r>Nézzek szép, hideg mosolygással r>Az én hívó, örök arámra. r>r>Nem voltam másé, se magamé, r>Arám: a hideg Semmi, r>Nincs jogom, hogy emléket hagyjak r>És, jaj, nincs jogom emlékezni. r>r>Feledt kérdésként, választalan r>Bukjam csöndbe omoltan: r>Ha nem voltam, ne vágyjak lenni r>S maradjak titok, hogyha voltam.r>
