Ő intézte a női lovasnapot... Lesz még ő bárónő...

Ügetve vágtatok a lovam hátán, sokak várnak már a vártán…
Én vagyok, mint gróf a környék ura, igazi, nem hamis és buja.
Vannak itt messzebbről jött grófok és grófnők, urak, nem bábok.
*
Ügetve vágtat lován a gróf, ő a környék ura.
Csodálják, a tekintete súlyt hord, parancs a szava.
Ügetve vágtat lován a gróf, ő a környék ura.
**
Az én családom a környék tulaj-ura, gazdagságom: az ezres gulya.
Grófnőm meg ügyeli a kerti földeket, dolgoztatja a cselédeket.
Velük jó kapcsolatba van, sok a munka, de mindenki eszik naponta.
*
Az ő családja gazdagsága: eme ezres gulya.
Grófnő a cselédeket dolgoztatja, sok a munka.
Az ő családja gazdagsága: eme ezres gulya.
**
Én most megyek a női lovasnapra, de itt nem lesz ok semmilyen borúra!
Míg elvoltam intézőnőm volt az irányító, egyben volt az elme-világító…
Ő a nő-poéta társam, butaságot pusztító… versek írására lázító.
*
Én gazdasági intéző vagyok, az irányító,
A poéta társa lettem, az elme világító.
Én gazdasági intéző vagyok, az irányító.
**
Már látom várakozókat… meglátott a női főbíró… ó, sikoltozásokat!
Már látom poéta-társ intézőnőmet, szerzek neki bárónői címet, késztet.
Közeledek, nő a zsivaj-lárma, lovak várnak, tapodnak, indulunk versenynapnak…
*
Főbíró sikolt, poétám vár, látom már a lármát.
Bárónői címet kapok, mert késztetem... szíve tárt.
Főbíró sikolt, poétám vár, látom már a lármát.

Vecsés, 2025. április 12. – Siófok, 2025. április 13. -Kustra Ferenc József- írtuk a női lovasnapokra tisztelettel. Én írtam a leoninust! Szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta: a három soros zárttükrös versszakokat.

A világ sora már nem egyenes, de girbegurba… Az UNIÓ keményen háborút akaró lett!

Az emberiséget elemezve, rettenetes… Beton alá, egy gödörbe temetve…
Az emberek vágyai, szeretetük… Hatalom földbe ásta, nyomait csipegetjük.
Csirájában elfojtott szépet, szeretetet… Ezek a nyugati értelmiség… dermeszt!

Csirájában elfojtott vágyak kipusztultak… Ha még maradt, azok kutyához kushadtak.
Embert ’fogyatékkal élőkké’ teszik… De nem kell… Elitben a létet totál megszegik!

Freud írta = a bajotokból majd kiránt polgárháború, (már szomszédban a háború),
Majd eszement mutánsként kitörtök felszínre, a csúnya baj tovább nem fektet gerincre…
Ha felszínre törtök, lekerül rólatok a töviskoszorú, bízzunk, hogy elmúlik bú.

Évtizede mondom, emberiséget veszejti modernség, közelghet rideg világvég.
Vannak kevesen kúsza gondolatok, de azok normál embernek használhatatlanok!
Emberiséget pusztítják, nem szeretik, emberiséget mind irányukból veretik!

USA George államban van egy harminc tonnás szikla, rajta egy vésett márványtábla…
Írva vagyon, emberiséget lecsökkentik ötszáz millióra, magyarul is le van írva…
Bizonyítja, hogy ezek emberi szörnyek, hogy háborút akaró, emberírtó szörnyek!

Vecsés, 2023. november 29. – Kustra Ferenc József – íródott; Doktor Virág, Édes szörnyetegek c. ötletadó verses műve ihletésével… leoninusban. Naponta látjuk, TV híradóban a videókat kendőzetlenül! Meg látjuk a háborús uszítók beszédeit is… az atomháborúra!

Most még nem érted, de eljön majd az óra,
hogy elköltözöm, hol nem fáj semmi sem,
valami különös árnyékvilágba,
ahol már minden, minden idegen.
Talán majd írok, mielőtt elmennék
könnyek között egy búcsúlevelet,
s hogy lesz- e majd időm elköszönni tőled,
Ki tudja még? De addig bármi lesz:
minden ízemmel szeretni foglak,
s aranyló betűkkel írom a neved
szívem mélyére gyöngybetűkkel róva,
mint a legszentebb, legdrágább nevet.
S ha majd rátalálsz a gyűrött papirosra,
amelyen könnyem pacát képezett,
jusson eszedbe: nem volt olyan óra,
nem volt olyan perc, hogy ne szeresselek.
Talán akkor már mindent másképp látsz majd,
s megérted végre mennyi szeretet
áradt belőlem olyan féltve hozzád,
minden napon, és minden éjjelen.
Azok a betűk majd úgy szólnak hozzád,
mint egy távoli, bűvös üzenet,
amelyen nem fogott az idő múlása,
s felszínre hozza a szép emlékeket.
Akkor fogod majd elhinni végre,
hogy nem volt, és nem lesz soha senki sem,
ki szívének utolsó dobbanásáig
miattad aggódott, téged szeretett.

Arccal a halál felé
Naponta menetelni
arccal a halál felé,
s a sorból ki nem állni:
hősiesség
Harcolni önmagáért
a létezésért, s benne
értelmes célt találni:
hősiesség
Szánkra závárt helyezni,
mikor kemény daccal
kitörni vágynak a szavak:
hősiesség
Fekete-gyász lélekkel
embertársainkra
fehér mosolyt ragyogni:
hősiesség
A bűn hínár-világában
zápor – mosta
tisztának megmaradni:
hősiesség
A gonosz kísértésekben
igazgyöngyként
jóságot sugározni:
hősiesség
A számvető szenvedésben
panasz nélkül
hűséggel szolgálni
hősiesség
A rettenet-éjszakában
- álmoktól sújtva -
bizakodón a hajnalt várni:
hősiesség
A zord halálfélelemből
lélek-tudattal
az elmúlásba belesimulni:
hősiesség
Ily „apró hőstettekkel”
naponta menetelni
arccal a halál felé…
Ez az ÉLET!

Boldog „öregség”
A boldogság egy csodás érzelem.
Ki miért boldog? Nincs arra értelem!
De idős, s agg korban lehet-e boldogság?
- Ha szeretet ölel, törődés és jóság!
Megtartó kegyelem gyöngéden körülvesz,
és benne a lélek szüntelen örvendez.
Míg a puha béke naponta rád árad,
áldásokban jársz, és lelked el nem fárad.
És a kedves szavak, ha szívedre hullnak,
finom öleléssel lágyan átkarolnak…
Miként a szilárd pajzs, védenek és óvnak,
mint a kisgyermek-kéz, féltőn simogatnak.
Találd meg magadban az örömök okát,
mosolyodtól gyógyul szíved, s dagadt bokád.
Nézz az őszi fákra, sárguló levélre,
gyönyörködj, s a gondod ilyenkor tedd félre.
Kevéske igénnyel légy megelégedett…
S áraszd mindenkire Te a szereteted!
Ha tiszta elméddel gondolkodni tudsz még,
rád ragyog a reggel, rád nevet a kék ég.
Hiszen elég néked az Isten kegyelme,
ha általa megvan a szíved „fegyelme”…
Nem háborog, panaszt, zokszót sohse hallat,
csak csillog a szemed, mint a fény-sugallat
az örömtől… Mert tudd, minden perc ajándék,
boldogan fogadni kell akarat, s szándék.
Minden napod öröm, mert még él az ÉLET!
Langyos a napsugár, s csodás a természet!
Töltsd hát boldogsággal áldott öregséged,
és légy HÁLÁS mindenért, mig Istenünk éltet!