Szófelhő » Napon » 3. oldal
Idő    Értékelés
Csillagként rátok ragyogok,
A világnak csak fényt adhatok,
Óriás vagyok,de el nem érhettek,
Életetek soha meg nem érthettem.

Mesélhetnék sokat,figyellek titeket,
Tűnődöm vajon mi lakik bennetek.
Gonoszság,kapzsiság,egymásnak ártás
Vagy türelem,szeretet és életre vágyás.

Emberek!porszemek vagytok csupán,
Nem hallanak titeket,nem is látnak tán.
Egy napon magatokat teszitek a sírba,
Meg is van ez már régóta írva.

Egymás fájdalmát közönnyel nézitek,
Kit megtört az élet ti töritek jobban meg.
Nem zavar titeket hörögve haldokló,
Nem hat meg titeket éjféli sirató.

Pénz beszél,persze!A vagyon hatalom,
A kapzsiság áttapad,mint aranyra a korom
Zengve ünnepeltek legyőzött népeken,
Halottak felett üvöltve az éneket!

A jó nem győz,nem is létezett soha,
Csak a bűn volt,s az ostoba tudat
Mely befolyásolható,kárpótolható,
A változás hangja így szépen elnyomható.

Fényem tündököl,nem rejti el köd,
Az élet egyetlen,mindenki maga dönt,
Gondolatom soha el nem nyomhatjátok,
Bár nem akarjátok,de vigyázok rátok!

Fényem végtelen,nem fog elmúlni,
Előbb fog az élet a Földön kimúlni.
Ne nézzetek az égre,ne figyeljetek rám,
Hagyjátok nyugodtan,hogy elnyeljen az ár!
Tűnődöm,miért történt mindez velem,
Miért ez jutott osztályrészül nekem?
Miért ilyen gonosz ez az érthetetlen világ,
Miért nem oldja meg valaki az elfajult hibát?


Egy szomorú napon a lapot koptatom,
Gondolatom tompa,az érzés megfagyott.
Kívülről vidámság,arcomon mosoly,
Belülről érzem csak,milyen is a pokol.


Életemből nem telt még jelentős idő,
Mégis bennem a fájdalom egyre csak nő
Betegség,testi kín rombolja a létet,
Az idő múlik,s növeli a tétet.


Családi boldogság minden ember vágya,
Van ki ebben él,s nem éri el bánat,
De van mikor gyűlölet szakítja a családot,
És mutatja az élet a való igazságot.


Vannak kik túlélik,vannak akik nem,
Akarat kérdése,könnyű dolog lenne,
Ha az emberek változni oly könnyen tudnának,
Élő embert soha nem érne gond,bánat.


Egyszer vége lesz,talán holnap,vagy azután,
A hibát meg nem oldjuk,tengődünk csupán,
Egyszer vége lesz,megszűnik az élet,
De mi lesz addig?Én is mástól kérdem.


Jövőmbe tekintek,meglepetést látok:
Egészség,gazdagság,csodálatos álmok.
Vagy betegség,szegénység,kegyetlen dolgok.
Magamban a kérdés:én melyiket választom?


Másik kép:vén öregember,ismerős az arca,
Fiatal korában e verset ő írta.
Hogy alakult az élete,mi történt vele?
Epilógus:a választ ő már régen eldöntötte...
Beküldő: Veres Roland
Lehullottak a fákról a levelek,
őszi napon ébredtem gyerekek.
Elmúlt a szép,elmúlt a nyár,
jövőre fogunk találkozni már.

Esik az eső,fúj a szél,
megjött az ősz,mindenki fél.
Nincsen több nyaralás,nincsen több szép,
Eljön egy időszak,s jön majd a tél.
Beküldő: Tóth Izabella
Heten voltunk cigány szülőktől testvérek anyám előrehaladott rákos beteg volt.
Egy napon kenyeret mentünk venni,
tolókocsiba vittük fel a boltba mert már nem tudott járni szegény.
Hogy levegőzzön és utolsó napjaiban lássa az utcát,azokat az embereket akikkel egészséges korában nap mint nap mosolyogva vidáman beszélgettek.
Mind kicsik voltunk,anyám után mint a kotló után a kis csirkék, úgy mentünk kézen fogva.
Fel sem tudtuk fogni,hogy néhány hét múlva árvák leszünk,
nem lesz nekünk édesanyánk.
Nagyon szegényesen,rongyos öltözetben.
Mert a kevéske fizetését szegény apám az orvosok zsebébe nyomta,hogy mentsék meg nekünk édesanyánkat.
A magyar emberek akik mindig mosolyogtak ránk most furcsán néztek minket az utcán.
Haldokló beteg jó anyámnak aki tele volt morfium fájdalom csillapítóval azt mondták,
..Minek kellett neked ez a sok gyerek..?
Nem szeretnék a szüleim helyett nyilatkozni,
de nem éreztem magunkat szülői tévedésnek.
Viszont nagyon furcsálltam ezt a kérdést egy értelmes magyar édesanyától,
aki több gyereknek adott már életet.
Hiszen mi mind a heten élni szerettünk volna,
éppen úgy mint neki az öt gyereke.
És megköszönni az istennek, szüleinknek,hogy megszülettünk.
Nem tehettünk arról,hogy édesanyánk fiatalon rákos beteg lett.
Mi is boldog életről álmodoztunk,tanulásról,munkáról,
szép házról és gyönyörű jövőről.
Pont olyanról álmodozunk mint mások.
Sajnos a betegség nem válogat megtámadja a sok gyerekes cigány édesanyákat,
is és a más származású kedves édesanyákat,
akiknek bele egyezésük nélkül meg kell halni,
itt kell hagyni a gyereküket,akik miatt talán a mennyországban sem tudnak boldogok lenni soha.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Hajdúbagoson becsülettel dolgozott
egy fiatal kézbesítő.
A postást Lalinak hívták.
Minden nap esőben és hóban dolgozott.
A küldeményeket becsülettel kézbesítette.
Minden nap késő délután ért haza.
Egymást segítették az emberek a kis faluban.
Egy szegény rákos beteg ember élt csak magányosan,
Egy rendezett kis palatetős házban.
Nem látogatta senki.
A fiatal postásnak mondta el a gondját és a problémáját.
Könnyes szemekkel mondta el neki.
Ahányszor bemegy a kórházba, mindig betörnek hozzá.
Kirabolják a házát.
Ellopják a házából a kis élelmét,
és mindent elvisznek tőle, ami megfogható.
Amit nem bírnak elvinni, azt tönkreteszik, összefestékezik.
Nemrég a gázpalackjával is fel akarták robbantani.
Nyitva hagyták a házában a gázpalackot a rablók és a tolvajok.
Emiatt nagyon megijedt, és berácsoztatta a házát.
Rácsok között kell most élnie, mintha börtönbe lenne.
A postás keserű szívvel hallgatta a kisöreget.
Ha tehette, mindig elbeszélgetett vele.
A postást a kisöreg minden nap a kapu előtt várta.
Sokszor a kapunak támaszkodva,
mert a betegsége miatt nem tudott sokszor állni.
A fiatal postástól érdeklődött, jött-e levele.
A postás kedvesen válaszolta, ma sem jött levél.
A beteg ember mikor ezt meghallotta,
lehajtott fejjel szomorúan
sántikált fel a kaputól a házhoz.
Ugyanis a háza a kaputól jóval távolabb volt.
Azon a szép nyári napon is,
ment minden a maga szokásos rendjén.
A fiatal postás kihordta a küldeményeket.
Az emberekkel egy kicsit elbeszélgetett.
Így délután ért a kisöreg házához.
A kisöreg fáradt volt.
A szemét szomorúan, kérően emelte a postásra.
De a válasz ugyanaz volt,
ma sincsen levele!
A postás hazatért a családjához.
Nagyon várta, hogy láthassa a feleségét.
Ugyanis akkortájban nősült.
Szokás szerint megvacsoráztak,
már aludni indultak.
Amikor a kinyílt táskájába pillantott,
valami fehérlett a táska alján.
Odament, hogy megnézze.
Elcsodálkozott, mikor meglátta, hogy a kisöregnek címzett levél van benne.
Nagy sóhajjal bezárta a táskát.
Holnap majd kézbesítem - gondolta.
- Ha évekig tudott várni,
ez az egy éjszaka már semmit sem számít.
Reggel megpuszilta a feleségét és elindult munkába.
Dél körül érhetett a kisöreg házához, de nem látta a kapu előtt.
Nagyon csodálkozott rajta, hogy nem várja a kisöreg,
mint ahogy mindig szokta.
- Furcsa egy valaki ez a kisöreg.
Gondolta magában.
Éveken keresztül itt várt a kapuban.
Most hozom neki a levelet, és nincs sehol.
Hát, ha nincs itt,
Beviszem neki.
Az udvar felénél járhatott talán.
Mikor észrevette,
hogy néhány utcabeli ember van a házában.
A kisöreg hol van! - kérdezte?
A kisöreg az éjszaka meghalt.
Mondta neki egy fiatal gyerek,
aki kenyeret hozott neki néha a boltból.
A fiatal postás könnyes szemmel,
és fájó szívvel fordult vissza.
Mikor hazaért leült a háza előtt.
Az utcára nézett, a kisöreg házára,
Ugyanis egy utcában laktak.
Elgondolkodott magában,
milyen érzés lehet éveken keresztül valamire várni.
Nagyon bántotta, hogy ő akadályozta meg a kisöreg örömét.
Amit nem tudunk, az nem is fájhat.
Nyugtatta magát.
Egyszer csak meglátott egy autót a kisöreg háza előtt.
Egy férfi és egy 17-év körüli lány szállt ki az autóból.
A fiatal postásnak rossz érzése támadt.
Gyorsan felbontotta a kisöregnek címzett levelet.
Olvasni kezdte.

Drága jó édesapám!

Lassan 35-éve, hogy elsodort magától az élet.
De végre megtaláltam a napokban a címét.
Az életem is jóra fordult,
össze tudtam gyűjteni egy kis pénzt.
Nagyon sietek meglátogatni édesapámat.
Csütörtökön már érkezem a délutáni órákban, autóval.
Egy meglepetést is hozok magának,
a 17-éves unokáját.
Boldog szívvel és nagy örömmel várom azt a napot,
amelyiken találkozni fogunk.

Sokszor öleli fia és családja.

A postás csak nézett az utcára, a kisöreg háza felé.
Szemei teljesen könnybe borultak.
A férfi és a 17-év körüli lány még mindig a kapu előtt álltak.
Pontosan ott, ahol a kisöreg éveken keresztül minden nap állott.
Néztek az udvarba a kis palatetős ház felé.
Hallatszott a kiáltás, Édesapám! Édesapám!
De már választ nem kaptak,
csak a néma csend felelt.
A postás felállt és könnyes szemmel, szomorúan elindult feléjük.

Beküldő: Debreceni Zoltán
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák