Arccal a halál felé
Naponta menetelni
arccal a halál felé,
s a sorból ki nem állni:
hősiesség
Harcolni önmagáért
a létezésért, s benne
értelmes célt találni:
hősiesség
Szánkra závárt helyezni,
mikor kemény daccal
kitörni vágynak a szavak:
hősiesség
Fekete-gyász lélekkel
embertársainkra
fehér mosolyt ragyogni:
hősiesség
A bűn hínár-világában
zápor – mosta
tisztának megmaradni:
hősiesség
A gonosz kísértésekben
igazgyöngyként
jóságot sugározni:
hősiesség
A számvető szenvedésben
panasz nélkül
hűséggel szolgálni
hősiesség
A rettenet-éjszakában
- álmoktól sújtva -
bizakodón a hajnalt várni:
hősiesség
A zord halálfélelemből
lélek-tudattal
az elmúlásba belesimulni:
hősiesség
Ily „apró hőstettekkel”
naponta menetelni
arccal a halál felé…
Ez az ÉLET!

Boldog „öregség”
A boldogság egy csodás érzelem.
Ki miért boldog? Nincs arra értelem!
De idős, s agg korban lehet-e boldogság?
- Ha szeretet ölel, törődés és jóság!
Megtartó kegyelem gyöngéden körülvesz,
és benne a lélek szüntelen örvendez.
Míg a puha béke naponta rád árad,
áldásokban jársz, és lelked el nem fárad.
És a kedves szavak, ha szívedre hullnak,
finom öleléssel lágyan átkarolnak…
Miként a szilárd pajzs, védenek és óvnak,
mint a kisgyermek-kéz, féltőn simogatnak.
Találd meg magadban az örömök okát,
mosolyodtól gyógyul szíved, s dagadt bokád.
Nézz az őszi fákra, sárguló levélre,
gyönyörködj, s a gondod ilyenkor tedd félre.
Kevéske igénnyel légy megelégedett…
S áraszd mindenkire Te a szereteted!
Ha tiszta elméddel gondolkodni tudsz még,
rád ragyog a reggel, rád nevet a kék ég.
Hiszen elég néked az Isten kegyelme,
ha általa megvan a szíved „fegyelme”…
Nem háborog, panaszt, zokszót sohse hallat,
csak csillog a szemed, mint a fény-sugallat
az örömtől… Mert tudd, minden perc ajándék,
boldogan fogadni kell akarat, s szándék.
Minden napod öröm, mert még él az ÉLET!
Langyos a napsugár, s csodás a természet!
Töltsd hát boldogsággal áldott öregséged,
és légy HÁLÁS mindenért, mig Istenünk éltet!

Őszi falevelek, minden beborítanak a föld felett,
Légben, szélben is sodródnak, elsuhannak a sírod felett…

Változik a nyári zöld levél,
Itt az őszben lett barna levél.
Változik a világ, Ti elmentetek,
Mi maradtunk, gyászolunk benneteket.

Beszélgetni, egymást átölelni már nem tudjuk,
Hiányotoktól, folyvást csak elakad a szavunk.
Hoztunk nektek emlékeket, virágot, koszorút és gyertyát,
Ezeket letesszük sírotokra, gyújtjuk a faggyúgyertyát.

Most úgy érzem is közelségeteket, fogom a kezeteket,
De nem! Sajnos… Csak élet pajkoskodik… Őrzöm az emlékeket.
Azok rám törtek, eluraltak és visszarepítettek!
Kicsit most úgy érzem, ezen a napon… ismét veletek.

Meggyújtom, és majd leég csonkig is talán a fehér gyertyaszál
És a szeretetteli melege a mennyekbe utánad szál.
A halál szárnyán tovaszálltál,
Porból lettél és porrá váltál.

Hulló, színes őszi falevelek, minden beborítanak.
Hulló, színes levelek, fejfádra színes halmot takarnak.

Vecsés, 2013. október 29. – Kustra Ferenc József

Lett egy háború és azóta egy másik háborús világhelyzet… Lebeg az atomháború rémképe is.

Van nekünk keleten is ősz, évszakváltozás közelében...meg van még keletebben...
Ősz rafinált, mert sok esőt hoz magával, de a sárral nem ő birkózik, magával...
Nyáron nagyon kiszáradt föld élvezettel iszik, mint függő... kezdi érzeni ki ő...

Biztos vagyok benne, ősz meg akarja bosszulni múlt nyarat... SMS télnek: hozzon havat!
A hadban álló felek a szomszédban, éppen erre készülnek, meg hidegre... jobban!
Béke persze nincs még, reszket, mint a nyárfalevél... de ugyanez van az ellenségnél...

Drón, az bizony naponta repül erre-arra s nem takarhatjuk le teáscsészével...
Háború is tudja, mit tesz az évszak, de harcolók... felek, olyanok, mint félvakok...
Tevekénység őszi esőben, nagyon lecsökken, katonák harci kedve nem csökken...

Lövedék repül hidegbe is, bár katonáknak a sártocsogás igen nem jó is.
Fecskék, gólyák, a ludak más hazába mentek, a katonák bunkerban fetrengenek.
Sem egy méretes drón, sem nem egy méretes aknavető, ha jő... nem barát, álnok ő!

Béke kendnek, esős időben nem jár erre... jóindulatú, nem front-fenegyerek...
Tűzszünet, ha tán'-talán segítene... de manapság a frontok esküdt ellensége.
Katonák naponta esdenek... de a latyakos, majd hideg bunkerban, létezzenek?

Vecsés, 2024. október 1. – Kustra Ferenc József- íródott, leoninusban, mint a jövő vázlata… a szomszédban cca. 1000 napja kivitelében… Nyugaton a helyzet változatlan.

Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -már majdnem- világháborús világhelyzet…

Fekete kosok! Bűn és erény között mi különbség? Tudom, szerintetek semmiség…
Fekete kosok! Emberírtó népség vagytok, ha tudnátok, tán’ kútba ugranátok…

Nektek kell a háború, mert az aztán a nagy üzlet… ez generálja, hogy bűz is lett!
Nektek kell a háború, mert elvennétek az orosz földet, nem keveset, csak mindet.
Nektek kell a háború, már manapság nincsen gyarmatotok, így bármit elragadtok.

Nektek kell a háború, de tudjátok-e, hogy több mint... fél millió meghalt katona?
Nektek kell a háború, de tujátok, sok hadi árvák folyton csak az aput várják?
Nektek kell a háború, kiszámoltam gépen, hogy gyerekek… vannak kétszer ennyien?
Nektek kell a háború, de vajh' az özvegyek száma? Ő mit mond az árvának máma?
Nektek kell a háború, de özvegy egy-szülőnek termett? Hogy nevel gyermekből embert?

A migránsokat meg haza akarjátok küldeni? Eme tettetek, háborús bűn és emberiség elleni…
A migránsokat ti nevelitek család-ellenségé, haza már nem mennek… halálba nem mennek

Fekete kosok! Több nyugati ország atomost akar, ha túléli fejet vakar?
Fekete kosok! Nem vagytok emberek, csak pénzéhes népség… fronton halnak emberek!

Vecsés, 2024. máj. 7. –Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és igaz, háborús- történelmi helyzetéről, meg a másik háborúról… Naponta látjuk, TV híradóban a videókat kendőzetlenül! Meg látjuk a háborús uszítók beszédeit is… az atomháborúra!