Idő 
Értékelés 
Értékelés Álmomban a végtelen, nagy-erdőben tévelygek,
Közben meg úgy érzem, hogy tárgya vagyok mételynek…
A remény utolsó fénye is kicsúszott kezeim közül,
De nem számít, tévelygek tovább az éjben rendületlenül.
Majd hajnalban látom, reggel elvette az utolsó csillagot.
Engem már akkor nem a sötétség vezet utamon, mint vakot!
Átfagyott, fáradt testemet így éri a napsütéses hajnal...
Majd felébredek és tán' nekem is jobb lesz egy új pirkadattal...
Reggel, ha felébredtem, egy vakító, szép, nyári reggelen,
Kinézek és látom, az éj megtorpant a harmatcseppeken.
Felkelő nap vöröslően óriás korongja
Meg az új nap reménykeltő, fényt sugárzó szava...
Harmatcsepp mosdat mindenséget a kelő hajnalon,
Ébredő napocska rásüt és fölszárad a napon.
Vecsés, 2014. május 5. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Közben meg úgy érzem, hogy tárgya vagyok mételynek…
A remény utolsó fénye is kicsúszott kezeim közül,
De nem számít, tévelygek tovább az éjben rendületlenül.
Majd hajnalban látom, reggel elvette az utolsó csillagot.
Engem már akkor nem a sötétség vezet utamon, mint vakot!
Átfagyott, fáradt testemet így éri a napsütéses hajnal...
Majd felébredek és tán' nekem is jobb lesz egy új pirkadattal...
Reggel, ha felébredtem, egy vakító, szép, nyári reggelen,
Kinézek és látom, az éj megtorpant a harmatcseppeken.
Felkelő nap vöröslően óriás korongja
Meg az új nap reménykeltő, fényt sugárzó szava...
Harmatcsepp mosdat mindenséget a kelő hajnalon,
Ébredő napocska rásüt és fölszárad a napon.
Vecsés, 2014. május 5. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
A II. Világháborúban
Az alkony rozsdás tűzében táborozott az ezred,
Jimborean kapitány elnyúlt, érezte, elernyed...
Letaglózó álmában mindjárt nyöszörögni kezdett,
Lehet, hogy belül a lelkiismerete leledzett?
Elkezdett esni az eső, Dadari baka sátor-lapozta,
Mire Jimborean felébredt, de csak úgy maradt, gond kínozta…
Kemény harcokat vívott magával, majd' óránként és naponta!
A távolban, dörgő az ágyúszó,
Végtelen égen, bongó, visszhangzó…
Csak kong, mint temetési harangszó!
A szekerek mögül ének felszállt,
Majd elnyújtott, síró szavakra vált…
Vonít, ki megbolondult, meg nem állt.
Magányosan álló fán, a madarak csivitelték,
Ha volna békés madáretető, úgy azt ellepnék…
A segélyhely lovai a takarmányt hersegtették.
A bakák, tisztek nélkül maradtak ott kint a századnál,
Mert azok mind elestek Musenitánál, a rohamnál…
Maradék pár embert tizedesek vezetik... vonalnál.
Egy megőrült százados, hosszasan nézte a messzeséget,
És gyalázta a láthatatlan tömeget; -A szentségüket…
Lecsillapították, kapott mahorka lével telt üveget.
A tiszt, ő maga csak ott állt, vezényelt, tobzódott benn' a mocsokba,
Őrületébe, már mindenbe… bakancsával jól bele gázolna…
Halál a porontyokra, az öregekre, a fölös asszonyokra…
Őrülettől eszébe jut, az oka, ország nehéz sorsának,
A nép rabságban és döglik meg éhen, él csak a rossz sorsának…
Ezt füzekébe olvasta… ólom, gyűlölet, nyomott sorsának.
A népek, még majd maguk ellen fordítják a botokat,
Vezetők meg, vágóhídra hajtják a napszámosokat.
Mondta egy munkás… ki létrára kötve tűrte kínokat.
Negyvenben még ölte büntetlen, a fegyvertelen embereket,
Ma már aknavető leselkedik, ismeri a félelmeket…
Pedig mindig úgy szerette volna megmenteni a lelkeket.
Az őrmester mellen ragadta Boculeit, látszott, elfutna,
-Nem! –Kiáltotta, kapaszkodott a szekérbe… megint rohamra?
Százados úr! Azt hiszem, nincs helyén az esze, küldjük már haza.
Vecsés, 2015. november 23. – Kustra Ferenc József- Eusebiu Camilar: ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
Az alkony rozsdás tűzében táborozott az ezred,
Jimborean kapitány elnyúlt, érezte, elernyed...
Letaglózó álmában mindjárt nyöszörögni kezdett,
Lehet, hogy belül a lelkiismerete leledzett?
Elkezdett esni az eső, Dadari baka sátor-lapozta,
Mire Jimborean felébredt, de csak úgy maradt, gond kínozta…
Kemény harcokat vívott magával, majd' óránként és naponta!
A távolban, dörgő az ágyúszó,
Végtelen égen, bongó, visszhangzó…
Csak kong, mint temetési harangszó!
A szekerek mögül ének felszállt,
Majd elnyújtott, síró szavakra vált…
Vonít, ki megbolondult, meg nem állt.
Magányosan álló fán, a madarak csivitelték,
Ha volna békés madáretető, úgy azt ellepnék…
A segélyhely lovai a takarmányt hersegtették.
A bakák, tisztek nélkül maradtak ott kint a századnál,
Mert azok mind elestek Musenitánál, a rohamnál…
Maradék pár embert tizedesek vezetik... vonalnál.
Egy megőrült százados, hosszasan nézte a messzeséget,
És gyalázta a láthatatlan tömeget; -A szentségüket…
Lecsillapították, kapott mahorka lével telt üveget.
A tiszt, ő maga csak ott állt, vezényelt, tobzódott benn' a mocsokba,
Őrületébe, már mindenbe… bakancsával jól bele gázolna…
Halál a porontyokra, az öregekre, a fölös asszonyokra…
Őrülettől eszébe jut, az oka, ország nehéz sorsának,
A nép rabságban és döglik meg éhen, él csak a rossz sorsának…
Ezt füzekébe olvasta… ólom, gyűlölet, nyomott sorsának.
A népek, még majd maguk ellen fordítják a botokat,
Vezetők meg, vágóhídra hajtják a napszámosokat.
Mondta egy munkás… ki létrára kötve tűrte kínokat.
Negyvenben még ölte büntetlen, a fegyvertelen embereket,
Ma már aknavető leselkedik, ismeri a félelmeket…
Pedig mindig úgy szerette volna megmenteni a lelkeket.
Az őrmester mellen ragadta Boculeit, látszott, elfutna,
-Nem! –Kiáltotta, kapaszkodott a szekérbe… megint rohamra?
Százados úr! Azt hiszem, nincs helyén az esze, küldjük már haza.
Vecsés, 2015. november 23. – Kustra Ferenc József- Eusebiu Camilar: ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
A II. Világháborúban…
Béke követei mentek, tárgyaltak,
Eltaposták őket, rajtuk fanyalogtak…
Vélemények árnyaltak?
*
Embermilliók botorkálnak a nehéz sárban,
Végül egyesülnek, nagy tömegsír halálban.
*
Frontvonalon a sötétség végre leszállt,
Nem hallani csak nyögést, kiáltást.
*
Az ágyúcső többször is felugatott…
Nem biztos, hogy elkapta hurutot.
*
Kínosan vánszorgó sebesültek,
Az utak megteltek.
Elszabadult lovak, kötözőhelyek,
Tömérdek.
*
Csikorogtak a stráfkocsi kerekek,
Akkora súlyúak a sebesültek…
Lovak, kehesedtek.
*
Fáradt katonák álltak csajkával sorba,
Viharlámpa fénye vetült megkövesedett arcokba…
*
A pajta tövében azonnal végig terültek
Az emberek, fáradtan álomba merültek.
*
Hallgatott a táj, a messzeség,
Hallgatott az éjszakai hallgatag sötétség…
*
Pópa, miseruhában szentelte sárga halmokat,
Ami felett őrt, fakeresztek álltak.
*
Húzzátok le bakancsot,
Ordította ezredes parancsot…
A baka örömmel ugrott.
*
Ellenség gépfegyvere kezdett kelepelni,
Igyekvés hasra vágódni!
Katonák kezdtek meghalni…
*
Szemközti házból is kifröccsent a géppuskatűz…
Lélek sem maradt szűz.
*
Géppuskást bekerítették,
Halála útjára elkísérték…
Sisakból kiomló, hosszú haját nézték…
*
Fehérnép! – Kiáltotta valaki a padlásról,
Minek döfitek, eltávozott e világról…
*
Ajtócsapkodás! Sikoltozás! Kutyavonítás közepette,
Szüntelenül hallatszott a gyalogság ütemes menetelése.
*
Szerencsétlen nap, szerencsétlen órája,
Suhogott halál kaszája…
Ez, ő órája!
*
Távolból hallani gépfegyver ugatását,
Ez is segíti szív, jegessé válását.
*
Gépfegyver okádja az ólmokat,
Aknavető akna a repeszdarabokat,
Halálokokat…
*
Őrmester! Ez naplóba került?
Géppuskatűzbe került…
Súlyos sebesült.
Végleg elszenderült…
*
Az őrmester megint leitta magát,
Tántorgott és kieresztette repedtfazék hangját.
*
Magasban, két károgó varjú kerengett,
Leszállt hullák mellé, ott merengett.
*
A háború kutyái folyvást ugattak…
Emberanyag csak veszett! Hallották! Hallgattak...
*
Hurrázás, repesz ellen nem ad védelmet,
Ezt hazudják bakának… vélelmet.
*
Fákon, varjúsereg károgott,
Templom keresztje szikrázott…
Fegyvernek használták… gyalogsági ásót!
*
Golyó sodorta le a sisakot,
Látta géppuska tűzét, miközben zokogott.
*
Mellette golyószórós keze, ernyedten leesett,
Aztán meg lecsúszva, odébb hengeredett.
*
Mozdulatlan maradt, belenyomta arcát agyagba…
Golyók fütyültek! Mászása, csiga lassúsága.
*
Hajnali fényben, tüzérség vijjogva rákezdte,
Fényben fürdő égbolt, visszhanggal éljenezte.
*
Srapnelek robbantak fent a levegőben,
Gépfegyvereztek kifelé rétre, erdőben.
*
Erdőszélről,
Falu belsejéből,
Lovasság megindult,
Az ezred rohammal elindult.
*
Csatárláncban indul rohamra sok baka,
Többségük, soha nem megy haza.
*
A vastag köd ráereszkedett a mezőre,
Csatárláncok, szökellve törtek előre.
*
Harmadik napon, ég felhőbe burkolózott,
Ősz megjött, nagy esőket hozott!
*
Gyalogság, elkínzottan, szürkén vonszolta magát,
Óriás hüllőként, húzódott mezőn át.
*
Szuronyra tűzött sátorlaptól vártak védelmet,
Menetközben aludtak, álmodtak disz-asztalt, élelmet.
*
Út, kanyarhoz érkezett,
Sötét szakaszához közeledett,
Szellő hozott, madár éneket.
*
Háború hiénái sajnálják, hogy vége,
Még pár évnyi pénzkereset kéne…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc József – íródott: 10 szavasokban.
Eusebiu Camilar ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
Béke követei mentek, tárgyaltak,
Eltaposták őket, rajtuk fanyalogtak…
Vélemények árnyaltak?
*
Embermilliók botorkálnak a nehéz sárban,
Végül egyesülnek, nagy tömegsír halálban.
*
Frontvonalon a sötétség végre leszállt,
Nem hallani csak nyögést, kiáltást.
*
Az ágyúcső többször is felugatott…
Nem biztos, hogy elkapta hurutot.
*
Kínosan vánszorgó sebesültek,
Az utak megteltek.
Elszabadult lovak, kötözőhelyek,
Tömérdek.
*
Csikorogtak a stráfkocsi kerekek,
Akkora súlyúak a sebesültek…
Lovak, kehesedtek.
*
Fáradt katonák álltak csajkával sorba,
Viharlámpa fénye vetült megkövesedett arcokba…
*
A pajta tövében azonnal végig terültek
Az emberek, fáradtan álomba merültek.
*
Hallgatott a táj, a messzeség,
Hallgatott az éjszakai hallgatag sötétség…
*
Pópa, miseruhában szentelte sárga halmokat,
Ami felett őrt, fakeresztek álltak.
*
Húzzátok le bakancsot,
Ordította ezredes parancsot…
A baka örömmel ugrott.
*
Ellenség gépfegyvere kezdett kelepelni,
Igyekvés hasra vágódni!
Katonák kezdtek meghalni…
*
Szemközti házból is kifröccsent a géppuskatűz…
Lélek sem maradt szűz.
*
Géppuskást bekerítették,
Halála útjára elkísérték…
Sisakból kiomló, hosszú haját nézték…
*
Fehérnép! – Kiáltotta valaki a padlásról,
Minek döfitek, eltávozott e világról…
*
Ajtócsapkodás! Sikoltozás! Kutyavonítás közepette,
Szüntelenül hallatszott a gyalogság ütemes menetelése.
*
Szerencsétlen nap, szerencsétlen órája,
Suhogott halál kaszája…
Ez, ő órája!
*
Távolból hallani gépfegyver ugatását,
Ez is segíti szív, jegessé válását.
*
Gépfegyver okádja az ólmokat,
Aknavető akna a repeszdarabokat,
Halálokokat…
*
Őrmester! Ez naplóba került?
Géppuskatűzbe került…
Súlyos sebesült.
Végleg elszenderült…
*
Az őrmester megint leitta magát,
Tántorgott és kieresztette repedtfazék hangját.
*
Magasban, két károgó varjú kerengett,
Leszállt hullák mellé, ott merengett.
*
A háború kutyái folyvást ugattak…
Emberanyag csak veszett! Hallották! Hallgattak...
*
Hurrázás, repesz ellen nem ad védelmet,
Ezt hazudják bakának… vélelmet.
*
Fákon, varjúsereg károgott,
Templom keresztje szikrázott…
Fegyvernek használták… gyalogsági ásót!
*
Golyó sodorta le a sisakot,
Látta géppuska tűzét, miközben zokogott.
*
Mellette golyószórós keze, ernyedten leesett,
Aztán meg lecsúszva, odébb hengeredett.
*
Mozdulatlan maradt, belenyomta arcát agyagba…
Golyók fütyültek! Mászása, csiga lassúsága.
*
Hajnali fényben, tüzérség vijjogva rákezdte,
Fényben fürdő égbolt, visszhanggal éljenezte.
*
Srapnelek robbantak fent a levegőben,
Gépfegyvereztek kifelé rétre, erdőben.
*
Erdőszélről,
Falu belsejéből,
Lovasság megindult,
Az ezred rohammal elindult.
*
Csatárláncban indul rohamra sok baka,
Többségük, soha nem megy haza.
*
A vastag köd ráereszkedett a mezőre,
Csatárláncok, szökellve törtek előre.
*
Harmadik napon, ég felhőbe burkolózott,
Ősz megjött, nagy esőket hozott!
*
Gyalogság, elkínzottan, szürkén vonszolta magát,
Óriás hüllőként, húzódott mezőn át.
*
Szuronyra tűzött sátorlaptól vártak védelmet,
Menetközben aludtak, álmodtak disz-asztalt, élelmet.
*
Út, kanyarhoz érkezett,
Sötét szakaszához közeledett,
Szellő hozott, madár éneket.
*
Háború hiénái sajnálják, hogy vége,
Még pár évnyi pénzkereset kéne…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc József – íródott: 10 szavasokban.
Eusebiu Camilar ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
(leoninus csokor)
Nálam vágtatnak a sok percek, a szép napok meg mind gyorsan a múltba mennek.
Sok a problémám, este nehezen alszok el, már manapság alig reménnyel…
Kint a szél süvítés olyan, mint gúnykacaj, de konstatálom, ez csak nagy ricsaj.
Lelkem is már el van fáradva, öregszek, naponta sok száraz sóhajok követnek.
Közben meg a sorsom, mit sem javul, érzem közeleg a vég, sőt haladéktalanul.
Bennem már nem keverednek bánatosan sóhajok, bennem már nem vannak vágy-óhajok…
Elfáradt lelkemben csak morgás hallik, az létem így a vég elött magától zajlik…
Sunyis mosolyok, szeretetteli pillantások, már nincsenek is, már biz’ fáradok…
Nincsenek már terv-részletek, éltető elgondolások, lehajtott fejjel ballagok…
Vannak még biz’ csillagfényes esték, felhőtlen éjek, tudom, ezeket itt hagyni vétek.
Az esti csendet szoktam volt nézni az sötét ablakból, van, de nekem csak rozsdás fából.
Közben ablakból látni vélem vágtató perceket, sötétben nem látok embereket.
Utcai világításban sötétet nézni, felhők alatti sötétség nem engedi…
Érdekes, időrohanást teljességgel érzem, igy a sorsom is rövidül, ezt vélem.
Vagy már csak tíz percem van még hátra, vagy húsz évet töltök még el utálatba…
*
(Senrjon)
Az időmérőből, ha
Kifogy ez elem, az életvég!
Ezt majd megélem.
*
(HIQ)
Rövid az
Élet, halál győz!
Ketyegés…
Vecsés, 2024. június 7. -Kustra Ferenc József- íródott: az életvég felé közeledve, önéletrajzi írásként.
Nálam vágtatnak a sok percek, a szép napok meg mind gyorsan a múltba mennek.
Sok a problémám, este nehezen alszok el, már manapság alig reménnyel…
Kint a szél süvítés olyan, mint gúnykacaj, de konstatálom, ez csak nagy ricsaj.
Lelkem is már el van fáradva, öregszek, naponta sok száraz sóhajok követnek.
Közben meg a sorsom, mit sem javul, érzem közeleg a vég, sőt haladéktalanul.
Bennem már nem keverednek bánatosan sóhajok, bennem már nem vannak vágy-óhajok…
Elfáradt lelkemben csak morgás hallik, az létem így a vég elött magától zajlik…
Sunyis mosolyok, szeretetteli pillantások, már nincsenek is, már biz’ fáradok…
Nincsenek már terv-részletek, éltető elgondolások, lehajtott fejjel ballagok…
Vannak még biz’ csillagfényes esték, felhőtlen éjek, tudom, ezeket itt hagyni vétek.
Az esti csendet szoktam volt nézni az sötét ablakból, van, de nekem csak rozsdás fából.
Közben ablakból látni vélem vágtató perceket, sötétben nem látok embereket.
Utcai világításban sötétet nézni, felhők alatti sötétség nem engedi…
Érdekes, időrohanást teljességgel érzem, igy a sorsom is rövidül, ezt vélem.
Vagy már csak tíz percem van még hátra, vagy húsz évet töltök még el utálatba…
*
(Senrjon)
Az időmérőből, ha
Kifogy ez elem, az életvég!
Ezt majd megélem.
*
(HIQ)
Rövid az
Élet, halál győz!
Ketyegés…
Vecsés, 2024. június 7. -Kustra Ferenc József- íródott: az életvég felé közeledve, önéletrajzi írásként.
Szülők öröme
Sors-napot áld. Esélyt ad-
Jó szívű doktor!
Idegrendszer sebésze,
Aggódó ember reménye!
Szétmállott porc, hogyha csupa rozsda,
Szú rágta korong amikor már ronda...
Csontok közt az ideg, ha fogságba esik,
Bizakodik a beteg...hátha megmentik.
Szike a kézben
Neuron-szabadító.
Precíz figyelem!
Ember sorsot segítő
Hivatás - Életmentő!
Kisiklott testet jól oszlopozza!
A reményt műti, hitet csavarozza!
Elhivatottság kell, tudás és szeretet,
Vágányra rakni ismét egy életet.
Hős kezek tette
Dicső, szerénység kelyhe...
Mestert rejt lelke.
Naponta bús jajt enyhít,
Sérültben hitet hevít.
Angyalok karja védőn óvja nemes segítőket,
Nincs kiválóbb tett, mint adni egészséget.
Élethez új reményt, jövőbe vetett hitet,
Mindenkit a csapatból köszönet illet.
Hálát nyilvánít
Keser lélek-zokogás;
Kimondhatatlan!
Csak egy szó a köszönöm...
Áldás szálljon, fényözön!
Hangom elcsukló, mélyről jön, és csendes...
Ország előtt mondom, drága doktor...nemes
Kertmegi István.. családomnak biz becses,
Társaival együtt...áldozatos tettük köszönetes!
A tiszteletünknek élő-fény glóriája
Szeretettel, hálából van megfonva.
Istennek áldása szálljon mindnyájukra!
Dunatőkés, 2024. május 27. (köszönetnyilvánítás Dr.Kertmegi Istvánnak, és kiváló munkatársainak az SzTE idegsebészet klinikájára).
Sors-napot áld. Esélyt ad-
Jó szívű doktor!
Idegrendszer sebésze,
Aggódó ember reménye!
Szétmállott porc, hogyha csupa rozsda,
Szú rágta korong amikor már ronda...
Csontok közt az ideg, ha fogságba esik,
Bizakodik a beteg...hátha megmentik.
Szike a kézben
Neuron-szabadító.
Precíz figyelem!
Ember sorsot segítő
Hivatás - Életmentő!
Kisiklott testet jól oszlopozza!
A reményt műti, hitet csavarozza!
Elhivatottság kell, tudás és szeretet,
Vágányra rakni ismét egy életet.
Hős kezek tette
Dicső, szerénység kelyhe...
Mestert rejt lelke.
Naponta bús jajt enyhít,
Sérültben hitet hevít.
Angyalok karja védőn óvja nemes segítőket,
Nincs kiválóbb tett, mint adni egészséget.
Élethez új reményt, jövőbe vetett hitet,
Mindenkit a csapatból köszönet illet.
Hálát nyilvánít
Keser lélek-zokogás;
Kimondhatatlan!
Csak egy szó a köszönöm...
Áldás szálljon, fényözön!
Hangom elcsukló, mélyről jön, és csendes...
Ország előtt mondom, drága doktor...nemes
Kertmegi István.. családomnak biz becses,
Társaival együtt...áldozatos tettük köszönetes!
A tiszteletünknek élő-fény glóriája
Szeretettel, hálából van megfonva.
Istennek áldása szálljon mindnyájukra!
Dunatőkés, 2024. május 27. (köszönetnyilvánítás Dr.Kertmegi Istvánnak, és kiváló munkatársainak az SzTE idegsebészet klinikájára).
