Valami történt velem
Nem a szívem és a lelkemben
Fájdalom a térdemben
Fájdalomtó l lépni alig tudok
Nincs senki, egyedül vagyok
Legalább így nagyot, ordíthatok

Borogatom vizes hideg ronggyal
Állapotom remélem,így lesz jobban
Dolgozom, szolgálatban vagyok
Mennem kell ha nem is akarok
Óvatosan emelem a lában
Így sem tudom elérni,hogy ne fájjon

Lehet, hogy jót tenne most
Egy jó forró borogatás
Lágy finom kéz simogatás
Csak álom, mit legyőz
A térdembe nyilalló fájdalom

Nem hagyom uralkodni magamon
Elvette kedvem a sajgó jövevény
Várom,hogy belőlem szökne rég
Egyszer elmúlik, nincs itt a vég
És majd feledésbe merül az egész

Reggel felébredek,valaki rám köszön
Mosolyogva benéz az ablakon
Legyen ma szép napod!
Integet,nevetve mondja
Ugye tudod,hogy ki vagyok?
Veled most barátkozni akarok
Kedvedért aranyban ragyogok
Szólíts a nevemen
Én a Nap vagyok
Elkísérlek utadon bárhová
Csak mond, hogy akarod

Kisajátítani nem fogsz
Szolgállak én nap hossz
Rossz kedvet nem ismerem
Csak a vidámságot szeretem
Könnyet csalok a szemedbe
Ha mélyen nézel a lelkembe
Nézek én is a Tiédbe
Akkor öröm költözik a szívedbe
Simogatok szerelmest és beteget
Öreget és virágzó réteket
Tőlem mindig jó kedvük lesz

Megszelídítem a szelet
Így ő is a barátod lehet
Lelkemtől vesz a Föld
Nagy lélegzetet
Haraggal nem tudod nézni senkire
Barátja ezért, vagyok mindenkinek
Uralom kertet,mezőt életet
Így nézni Rátok, fentről nézhetek
Lejövök gyakran Hozzád
Hogy megcsókoljam orcád
Haragosom nincsen
Szeretetem jutalmam
Kivételt nem ismer

Hogy győz a jobb , a jobbik ?
Volt igazság és jobb is
Van annak vagy több száz éve
Már eladták az országot élve
Ha kinyitod a szádat félve
Munkád kenyered nem lesz
Kormányunk róla eleget tesz
Nincs ki Magyarért feláll
SEGÍTSÉG! Magyarország kiállt
Vagy lesz majd egy mégis?
Ki mer és áll az élre?
És elsöpri az elnyomót? Félre!

Hazáért kik tettek régen
Emlékét nekik őrzi béke
Élünk belőlük mint emlék
Állj fel! Mire vársz még?
Emlékezni Petőfi és Kossuthra
Attól még maradunk csonka
Emlékezni szép és nemes
De ne feledd most van jelen
Létünk már sajnos régen
Nincs mi zengje Földön égen
Nem csak nagy ország
De volt Magyarország

Mi csak ülünk és tűrünk
Hol van mikor a határt
Tenger, három fogta körül
Magyar már semminek sem örül
Zászlónk és benne a címer
Hazánknak nagyságát jelképezte
Erejét, hazafiság, szeretet képezte
Kivágni ősi címert
Zászlónkból ki merte?
Ki ezt tette nem magyar a lelke
Csonka lett mint a Haza
Nem lengeti szívnek dala

Hogy tekintesz büszkén a múltra?
Ha tűröd semmit nem tanulva
Ne hagyd, hogy e név feledésbe merüljön
Véred add érte bármibe is kerüljön
Büszkén vallni, hogy mered?
Ha ereidben nem Magyar vér pezseg!
Zászlónkon befoltozzuk a lyukat
Nagy Magyarországhoz utat így mutat
Ne sírj a múlton nem kell zokognod
Volt miből legyen okolnod
Add és ne sajnáltasd magad
Emléket majd mit hagysz
Büszke lesz a magyar apraja és nagyja
Kér a MAGYAR NÉV sírva, könyörögve
Húzd ki magad ne görnyedj örökre

Magam ellen harcolok érted,
S hogy miért nem győzök, nem érted.
Miért vagyok gyáva?
Ha lelkem éktelen vadvirága
Testembe visszaszállna.
Elvittelek a titkos kertbe;
Küszködve, hogy tényleg gyer` be
Rettegve, hogy tüskéimtől
Véres sebbel mész el egyből.
Bárcsak levágnád mind e tüskét,
S érinthetném, mi megvéd,
Lelkednek finoman szőtt selymét.
Könnyű rétre bár ne vágynék;
Megöl ott a végtelen játék.
Nem süt a nap sem oly szőkén,
Átkozott fényétől megvakult már elmém.
Könnyeimet elsírtam mind, látod.
Fonnyadva álmodom üresen az álmot.
Ha feladsz engem a harcomban,
Elfogadom: így jól van.
De félek, mert emlékszem még,
Milyen is a nélküled-lét.

Sírt az őszi felhő
Süvített a szél
Ember arcú angyal
Hol lellek meg én?

Hó hull hóra
Holnap virradóra
Átölel a fényem
Fényed átkarolva.

Szikraeső hajlik
Lelket űz a vágy
Igába vert földi létben
Tiéd vagyok már,
Tiéd vagyok már!