Szívem az miért fáj?
E sóhaj mit jelent,
Rózsás ajkad midőn,
Előmbe képzelem,
Talán majd meg mondja,
Lelkem mély érzete,
Egybe kötött versem,
Kezdő nyolc betűje!

Egy ölelésben benne volt minden,
forró vágy,ezernyi gondolat,
egy ölelésben benne volt minden,
de elsöpörted egy perc alatt.

Egy öleléssel úgy szóltál hozzám
mint sóhaj a tavaszi ég alatt,
de egy dörgő hang messze űzte,
s viharként tűnt el egy perc alatt.

Egy ölelés, míg rám néztél némán,
azt hittem lelkünk egybeforrt!
de egy durva hang messze űzött,
s hirtelen minden megfagyott.

S azóta százszor jobban érzem,
nincs veled többé holnapom!
Menj csak el,ne is nézz vissza!
S ne kérdezd többé hol vagyok!

Tegnap még tehozzád küldtem
szívemnek minden moraját,
tegnap még te tőled vártam
lelkemnek minden vigaszát.

Tegnap még te reád szórtam
arcomnak minden mosolyát,
tegnap még magamon éreztem
bőrödnek bársony illatát.

Mára már elborult minden.
Nem akarlak már látni sem!
Ne szeress!Holnap már késő!
Nem tart már vissza semmi sem.

Ne kísérts engem ne várj semmit,
nem ígérem hogy jó leszek,
lassanként én is eltűnök messze,
mint a dér csípett hulló levelek..

Ne kísérts engem,ne törj össze!
Nem számít néked semmi sem!
a te szíved megfagyott jégcsap
s nem nézed másé vérzik e.

Ne kísérts engem,ne gyújts lángot,
ha eloltani majd nem tudod!
Ne kísérts ! Kopogtass máshol!
Lelkem már úgy is rég halott.

Te légy a tűz,és égess fel mindent !
Amit egyedül nélküled nem merek,
te légy a tűz,és te szíts fel engem
hogy minden lángommal melletted legyek.

Te légy a tűz,hogy érezzem lángod,
mely minden ízemben felkavar,
te légy a tűz,mely fel éget engem
s nem marad már mi visszatart.

Te légy a tűz,mely fel emészt mindent!
Hogy ne legyen más mit itt hagyok,
csak üres, kopár sík,hogy ne lássak semmit
amibe lelkem belesajog.