Idő 
Értékelés 
Értékelés Szín-kavalkádok, minden irányban másként
Láttatják, hogy ősz színei, hogy változnak.
A színek változásai mindenütt kissé másként
Mutatják meg, hogy a fű, a növények, hogy változnak!
(Senrjú)
Színes ősz zizzen,
Ahogy avarban lépek!
Halkan recsegés.
*
Köd hull színekre,
De színek nem bújnának?
Köd, könyörtelen.
*
Síró, szitáló
Köd? még ő a magányos.
Színek, párában!
*
Ködtől alig látható hajnalok,
Színek eltűnve? bújt völgyhajlatok.
Ősznek a csöndje is nézgélve, halk ködpárában hallgat,
Látszik, hogy nem sikerül neki, de kínlódva farolgat.
(Haiku)
Köd sötét árnya,
Árnyékmentességet fest.
Láthatatlanság.
*
Szürkület, eget
Nagyon ural, hajnalban.
Kis ködszitálás.
*
Tejfölös fátyol
Fehér bársonyként terül?
Horizont elbújt!
Vecsés, 2019. szeptember 13. Kustra Ferenc ? íródott a láthatóról?
Láttatják, hogy ősz színei, hogy változnak.
A színek változásai mindenütt kissé másként
Mutatják meg, hogy a fű, a növények, hogy változnak!
(Senrjú)
Színes ősz zizzen,
Ahogy avarban lépek!
Halkan recsegés.
*
Köd hull színekre,
De színek nem bújnának?
Köd, könyörtelen.
*
Síró, szitáló
Köd? még ő a magányos.
Színek, párában!
*
Ködtől alig látható hajnalok,
Színek eltűnve? bújt völgyhajlatok.
Ősznek a csöndje is nézgélve, halk ködpárában hallgat,
Látszik, hogy nem sikerül neki, de kínlódva farolgat.
(Haiku)
Köd sötét árnya,
Árnyékmentességet fest.
Láthatatlanság.
*
Szürkület, eget
Nagyon ural, hajnalban.
Kis ködszitálás.
*
Tejfölös fátyol
Fehér bársonyként terül?
Horizont elbújt!
Vecsés, 2019. szeptember 13. Kustra Ferenc ? íródott a láthatóról?
Tekergőzik, csúszik a kígyó,
Előre menni, neki is jó.
Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.
Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.
A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.
Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.
Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.
Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.
Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.
Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.
Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.
Rikító színes a kakadunk,
Tán? a legfeltűnőbb madarunk.
Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.
Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.
Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.
Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh? béka lesz ő nem tintahal.
Veszélyes húsevő; piranha,
Biz? mindent lerág, tövig, csontra.
Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.
Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.
Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.
Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.
Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.
Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.
Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.
Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.
Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.
Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.
Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.
De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.
Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.
Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.
Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.
Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.
Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.
Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.
Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.
Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!
Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.
Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.
A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.
Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.
Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.
Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.
Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.
Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.
Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.
Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.
Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.
Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.
Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.
Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.
Vecsés, 1998. december 22. ? Kustra Ferenc
Előre menni, neki is jó.
Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.
Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.
A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.
Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.
Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.
Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.
Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.
Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.
Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.
Rikító színes a kakadunk,
Tán? a legfeltűnőbb madarunk.
Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.
Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.
Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.
Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh? béka lesz ő nem tintahal.
Veszélyes húsevő; piranha,
Biz? mindent lerág, tövig, csontra.
Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.
Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.
Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.
Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.
Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.
Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.
Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.
Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.
Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.
Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.
Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.
De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.
Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.
Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.
Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.
Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.
Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.
Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.
Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.
Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!
Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.
Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.
A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.
Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.
Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.
Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.
Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.
Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.
Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.
Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.
Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.
Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.
Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.
Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.
Vecsés, 1998. december 22. ? Kustra Ferenc
Ébredés után keresem a helyem,
a szürke fátyolt kapott eget lesem,
esőcseppek sora töri a csendet,
megszokott illat tölti fel a teret.
Nézem a fákat, a bokrot a kertben,
hogy lesz lassan minden zöld, egyre zöldebb,
keresek valamit, mely megértést hoz,
tekintetem egy megtört vödörhöz vonz.
Mindig is ott volt a kert szegletében,
nem mindig van az ember figyelmében,
hisz a napsugár átsuhan a széllel,
csak az eső hoz borulást az égre.
Úgy tűnik, félig telve van már vízzel,
bizony, tudjuk, összejátszik a szívvel,
minden egyes csepp egyenlő egy heggel,
nem az elsőt kapja a mai reggel.
Telnek az órák, míg haragos az ég,
és egyre jobban mondja a magáét,
gyorsan gyűlik védtelen, nyílt terepen,
elkerülni nem tudja a sebeket.
Egy ponton túlfeszül a víznek szintje,
túlcsordul, akár az érzelem innen,
könnyel együtt áztatja hát a földet,
ez örökre fájó lesz a vödörnek.
a szürke fátyolt kapott eget lesem,
esőcseppek sora töri a csendet,
megszokott illat tölti fel a teret.
Nézem a fákat, a bokrot a kertben,
hogy lesz lassan minden zöld, egyre zöldebb,
keresek valamit, mely megértést hoz,
tekintetem egy megtört vödörhöz vonz.
Mindig is ott volt a kert szegletében,
nem mindig van az ember figyelmében,
hisz a napsugár átsuhan a széllel,
csak az eső hoz borulást az égre.
Úgy tűnik, félig telve van már vízzel,
bizony, tudjuk, összejátszik a szívvel,
minden egyes csepp egyenlő egy heggel,
nem az elsőt kapja a mai reggel.
Telnek az órák, míg haragos az ég,
és egyre jobban mondja a magáét,
gyorsan gyűlik védtelen, nyílt terepen,
elkerülni nem tudja a sebeket.
Egy ponton túlfeszül a víznek szintje,
túlcsordul, akár az érzelem innen,
könnyel együtt áztatja hát a földet,
ez örökre fájó lesz a vödörnek.
Szép énnekem cigánymagyarságom,
kérdezték hol laksz? - feleltem mindenhol
Igaz nincs hazám, enyém az egész világ.
Élek reszkető nyárfalevélben
izzadó tenyérben
bús aggodalomban.
Hiszek a ki nem mondott szóban
anyám is hitt
még mindig hiszek Don Quijote kardjában,
Dulcinea szépségében, Radnóti Miklós versében
...nem tudhatom.
Te sem tudod,
magad embernek valló kémiai massza,
ki vagyok, miért vagyok, minek vagyok,
merre mikor s miért indulok.
A reménységgel meg úgy vagyok,
hol Ő hagyott el engem,
hol én felejtettem.
Kartonpapír galacsinokkal gyújtottam fényt
husánggal vertek Krisztust belém
várták a titkot
a nyomor éhes gyomor
jaj, hess, hess.
Hogy a remény, hisz meleg lett, olyan meleg,
hogy ezrek, százezrek szívébe
új életet lehelt a sors,
ki vicsorogva vigyorgott,
metszőfogait láttam,
aztán ölelt édesen, ölt mérgesen,
zúgó harangokkal késhegyén táncolva
megint láttam.
Jaj mamo, jaj mamo bokháli sjom*
apám az anyámra nézett
Csöm, csöm, gyűrű arany gyűrű
magyar a cigányra nézett.
Két világ közt álltam kenyértelenül.
Most van kenyerem, de nincs apám se anyám
népem veszik a kerekerdő fái közt.
Latyakos hó íze egyre csak terjed,
beteg a leánygyermek.
Ne félj, szólt az öreg bölcs,
hamarosan tavasz lesz,
s talán a cigányok tavasza is.
Megbolondult a világ, megbomult*
garázdálkodik rajtunk
kolomppal díszített szeretetlenség,
vállat veregetve ráznak le magukról cigány
bőrbe bújt júdások.
Tán süket vagyok? Vagy csak érteni akarok
rühes, büdösmocskos, élősködő,
hazug, lusta - mondják a népre s közben
mosolyfényképüket újra megfestik maguknak.
Nincsen hazád meg házad sem.
Szent Sárától sem várhatsz vigaszt, pirkad
lámpást adott kezembe az Úr.
kérdezték hol laksz? - feleltem mindenhol
Igaz nincs hazám, enyém az egész világ.
Élek reszkető nyárfalevélben
izzadó tenyérben
bús aggodalomban.
Hiszek a ki nem mondott szóban
anyám is hitt
még mindig hiszek Don Quijote kardjában,
Dulcinea szépségében, Radnóti Miklós versében
...nem tudhatom.
Te sem tudod,
magad embernek valló kémiai massza,
ki vagyok, miért vagyok, minek vagyok,
merre mikor s miért indulok.
A reménységgel meg úgy vagyok,
hol Ő hagyott el engem,
hol én felejtettem.
Kartonpapír galacsinokkal gyújtottam fényt
husánggal vertek Krisztust belém
várták a titkot
a nyomor éhes gyomor
jaj, hess, hess.
Hogy a remény, hisz meleg lett, olyan meleg,
hogy ezrek, százezrek szívébe
új életet lehelt a sors,
ki vicsorogva vigyorgott,
metszőfogait láttam,
aztán ölelt édesen, ölt mérgesen,
zúgó harangokkal késhegyén táncolva
megint láttam.
Jaj mamo, jaj mamo bokháli sjom*
apám az anyámra nézett
Csöm, csöm, gyűrű arany gyűrű
magyar a cigányra nézett.
Két világ közt álltam kenyértelenül.
Most van kenyerem, de nincs apám se anyám
népem veszik a kerekerdő fái közt.
Latyakos hó íze egyre csak terjed,
beteg a leánygyermek.
Ne félj, szólt az öreg bölcs,
hamarosan tavasz lesz,
s talán a cigányok tavasza is.
Megbolondult a világ, megbomult*
garázdálkodik rajtunk
kolomppal díszített szeretetlenség,
vállat veregetve ráznak le magukról cigány
bőrbe bújt júdások.
Tán süket vagyok? Vagy csak érteni akarok
rühes, büdösmocskos, élősködő,
hazug, lusta - mondják a népre s közben
mosolyfényképüket újra megfestik maguknak.
Nincsen hazád meg házad sem.
Szent Sárától sem várhatsz vigaszt, pirkad
lámpást adott kezembe az Úr.
Hallgasd meg a szív szavát,
Figyeld meg az érzelmek tavát,
Olykor csendes, olykor viharzik,
De mindig szól hozzád.
Figyelj, figyelj, mert tanít,
És utat mutat.
Egy teljes világ lakik benne,
Isten, ember, angyal és ördög lakhelye.
Ha befelé tekintesz
Egy tükröt találsz.
Nézz bele,
Nézz a saját szemedbe!
Ha megteszed,
Csodára lelsz.
Meglátod, hogy egy örök fény,
Egy örökké izzó Nap lakik benned.
.
Budapest, 2020.03.20.
Figyeld meg az érzelmek tavát,
Olykor csendes, olykor viharzik,
De mindig szól hozzád.
Figyelj, figyelj, mert tanít,
És utat mutat.
Egy teljes világ lakik benne,
Isten, ember, angyal és ördög lakhelye.
Ha befelé tekintesz
Egy tükröt találsz.
Nézz bele,
Nézz a saját szemedbe!
Ha megteszed,
Csodára lelsz.
Meglátod, hogy egy örök fény,
Egy örökké izzó Nap lakik benned.
.
Budapest, 2020.03.20.
