A kezdet
/ Bibliai történetek versben /

A világot a jó Isten
Hat nap alatt teremtette.
Megáldotta hetediken,
E napot meg is szentelte.

'Legyen világosság' - mondta,
Lett világosság nappala,
Majd sötétség - az éjszaka,
Így szólt Isten akarata.

Teremtett földet és eget,
De a nagy pusztaság fölött
Az Úr szent Lelke lebegett,
Lett szárazföld és tengerek.

Teljes sötétség ne legyen,
Hold ezüst fénye megjelent,
Izzó százszorszép csillagok
Ragyogtak fel az égbolton.

Éltető földön hajtottak
Zöldellő bokrok, pázsitok,
Édes gyümölcsöt termő fák,
Mezőkön színes virágok.

Életet lehelt vizekbe,
Szárazföldre, levegőbe,
Fajok szerint kelt életre
Állatok csodás élete.

Szaporodtak, sokasodtak,
Nyüzsögtek az élőlények,
Madarak sokszínűsége
Repdesett földön és égen.

Napkeleten, Édenkertben,
Paradicsomi létben
Ádámmal és Évával
Kezdődött az emberélet.

Az Atya megparancsolta:
Népesítsék be a Földet,
Tiétek fáknak gyümölcse,
A tudás fáját kivéve.

Uraljátok állatokat,
Hódítsátok ég madarát,
Tengerekben élő halat,
A kígyótól óvd magadat.

Éva szóra nem hallgatott,
Kíváncsi hiúságára
A kígyó okosan hatott,
Tiltott gyümölcsből harapott.

Ebből Ádámnak is adott,
Engedetlenségük zsoldja
Fájdalom és test halála,
Kiűzetés e világba.

Szélvihar vágtat a víztükör felett,
vad hullámokon a pára reszketett,
borongós égbolt sóhaja völgybe száll,
bujkáló nap is időnként meg-megáll.

Lombok hajolnak, az ágak recsegnek,
hatalmas morajlás a fellegekben,
villámok sújtanak az izzó láncra,
ezüstszikrák hullanak sötét tájra.

Dühöngő elemek kegyetlen harca,
megrémít a természet bősz haragja,
vajon meddig dúl e romboló erő,
tombolása miért oly fenyegető?

A szurdok legmélyén nyerítő lovak
állnak esőtől ázottan, dacosan,
pici fény tör utat felhők ködében,
sugarak táncolnak aranykötélen.

Egy átlagos fiú, ki szeretetre vágyik,
Egy kicsit hiú, de ki nem hibázik?
A lány, kit szeret, jó barátja,
Nem szereti őt, ahogy a fiú kivánja.

A fiú fél, hisz látja, az igazság fáj,
De fátylat rája, hisz csak egy lány,
De szerelme izzik és fáj,
Mindaddig míg barátja a lány.

Hívj ! Várj !
Fogadj be !
Gyönyörűm

Szépséges
Asszonyi
menedékem !

Szoríts magadhoz
Égj el velem
Egy lobogó lázas
Ölelésben

ha forró
ágyékomra
kulcsolnád
a kezed
s ujjaid bilincsébe
vernéd a vágyam

izzama majd tőle
az ölem és a
te tested is
feloldozásra
várna

gyönyörű tested
száz csókkal
borítanám
száz csókkal
csókolnálak

takaró helyett
meztelen testemmel
szeretetem
édes ölelésével
betakarnálak

betakarnálak
míg jő a reggel
míg az áldott
napfény sugarai
felkelnek

s mi szerelmesen
összefonódnánk
veled
s elégnénk
gyönyörű öledben

Érezni akarom
a testedet

szemeimmel inni a
látványt

a tested minden
gyönyörű hajlatát

ahonnan sugárzik
az asszonyi vágyad

ahová képzeletemben
most is rá forrasztom
a számat

ahol levetem rólad
minden ruhádat

ahol vad és szelíd
csókjaimmal
elhalmoználak

s ha csúcsra ér a lázunk
s ha számba veszem

szemérmes ajkaidat
csiklód keményedő
háromszögét

úgy csókolom majd
ezt a forróságod
hogy kéjed

a csúcsra érjen
a ott engem bevárjon

szerelmed síkos nedveit
ízlelni fogom öled
illatából

hogy újabb vágyat keltve
izzanak majd a számon !

És ha jő a szent
feloldozás amikor

nagy sóhajok
s halk sikolyok között
tövig benned lesz a vágyam

akkor szorosan
a kajaimba zárlak

s csípőm apró mozdulásaival
finoman löklek majd téged

Mozdulj te is ! Szeress !

míg betakarnak minket
s elaltatnak
százfokos esti fények