Őrjöngj!

Őrjöngj ez csak az éned,
vágyad tombol s tehetetlenséged.
Tüzében izzó vulkánként rejlik ereje,
lángját a víz sem oltaná el sosem.
Őrjöngj, mert van miért,
kialvatlan parazsam volt tiéd.
Nem erőlködöm, ha volt is erőm elfogyott,
nem hagyott utánad fájó múltat, sok romot.
Őrjöngj, mert hajunk ősz s kezünk remeg,
kacagva hullajtunk fájó könnyeket.
Hibás volt múltunk, a jelen már nem mereng,
tehetetlen jelened nem bólint már igent.


Szilágyi Irén saját verse

November-Korponai István

Aranysárgává nemesültek a fák zöld levelei
mint a sokat élt ember haja ősszé.
Nyugat felé vadkacsák szállnak s
a barna rőt avarban varjak,harkályok
kutatnak lusta rovarok után.
Milyen béke,összhang,csend van itt
e tisztáson,a lehulló levelek védelmezőül
takarják be a még zöld füvet,mint jó anya
óvja a didergő gyermeket.
Langyos még a tér a napfény halvány
ereje villan a horizonton át de elfedik
szürkés fekete eget betöltő felhők.
Nem elmúlás ez,nem halál,csak pihenés
mint dolga közben megfáradt ember ha
szünetet tart,majd izmait nyújtja tovább.
Eső lesz hamarosan a tisztás kis árkai
megtelnek vízzel és sárrá rejtőzik a föld.
A kövér avar közé vermeli magát a sün
elrejtőznek a cseppnyi madárkák
ki éli túl a vad telet?kit véd meg az égi
szeretet a gondoskodás?
November lett,ilyenkor még ültethetsz
dió fát, no nem magadnak,aki majd követ
Gyermeked vagy unokád,vagy csak a szelíd
mindent ismerő emlékezet.
Nem elmúlás ez.Nem halál.Csak pihenés!

Örülve vallom vallomásaid őrülten szemedbe.
Álmaid ágyait fetrengve terítem le testemmel,
izzadva álmodok merengve, szemeimet
karommal temetve szétsúrólt álmaim ölelésébe.
Esőbe, csendbe, éjszakáról éjszakában,
hajnalra fáradtan ásítva imát,
várva az áldozást, keresve derengést,
ébredést remélve túlélni, és várni ismét
estét, keresni szenvedést, átszellemülést,
meggyónni, álmodni szépet, kívánni.
Együtt várunk, fájunk és sirunk,
álmodunk félve, visszafogottan remélve,
alázatosan és gyáván kacagva erőtlen erőbe,
hazudva csendet bámulunk a nemtörődömségbe.
Ázunk ?s fázunk, sírunk és fájunk csendben,
fesztelenségben, szárazan könnyezünk féltékenyülve.

KÖSZÖNET
Írta: Poór Edit

Ó, Uram köszönöm neked,
Köszönöm, hogy megmutattad Őt nekem!
Szívem csordultig hálával tele,
Hisz Ő duál testvérem nekem.
Közös múltunkról, immár fellebbent a fátyol,
Mit nem fejeztetünk be egykor,
Most lehetőségként mámor.
Lelkünk izzik, vérünk felforr,
Távolság hídként összekapcsol.
Szerelmünk tiszta fénysugár,
Boldogság csillag ösvényén jár.
Kezem-kezedbe olvad,
Örök élet sem oldozza már,
Utunk végén Jézus ki reánk vár.
Ő áldásával feloldozott már.

Ezüstösen csillogó fényével,
Földünk légkörében jár ? kel.
Erejével áthatóan segíti lelkünket,
Hisz Ő a Kegyelem sugár mestere!
Hárfa hangjaként szól lénye,
Erőt ad bajban, csak bízzál benne!
Minden alázatos fohász megtalálja,
Angyali küldetése, emberek segítő társa!
Kegyelmet hordoznak szárnyai,
Szívünket tisztítja delejes vonásai!
Hatalma van árnyék felett,
S védi a békét, szeretetet!
Kíséri megnyíló szellemünket,
Föld és ég között hidat képez,
Vigyázó léptekkel Jézushoz vezet!