Szilveszterről: senrjúban.

Jön, mint gyorsvonat,
Átszállunk más vonatra,
Azonos sínen?
*
Pezsgő, konfetti,
Óévet majd elfedi.
Sors újat ígér.
*
Majd szilveszterkor
Szökik az év, remélünk
Sokkal jobb jövőt!
*
Csak félrenéztem?
Elszökött óesztendő!
Rossz volt? Elszelelt?
*
Leköszönő év
Már a múltunk része lesz
És nem feledjük!
*
Jövőre majd jő
Elő emlékadalék?
Lélekemelő.
*
Remény jó dolog,
Vezessen majd utadon!
Epedünk újért.
*
Lesz olyan jövőnk
Amit elképzeltünk és
Várunk epedve?
*
A nap süssön rád
Élj anyagi jólétben.
Nem jó szegényen?
*
Nem vagy egyedül,
Bízz, hogy várhatsz segítőt!
Újévben jobb lesz!
*
Csak percek csupán
És már itt lesz szilveszter!
Vígság, mulatság.
*
Új nap virrad fel!
Újévben szeretettel
Éljen mindenki!
*
Pezsgő, ha pukkan
Felállok, mind koccintunk.
BÚÉK! Kívánom.
*
Boldog újévet,
Boldogságot, jót, szépet
Kívánok néktek.

Vecsés, 2013. december 29. ? Kustra Ferenc

Az erdőben kószáltam, Ivett!
Madárdalos csendben, ó, mi lett!
Vágy öntött? izzadtam,
Tán? hergeltem magam?
Majdhogynem elájultam! Ivett?

Ültem egy kidőlt fának törzsén,
Lábam támasztékon, kis rőzsén.
Közben, eszem rajtad,
Mikor fagyit faltad?
Ha itt ülnél velem, fa törzsén?

Erdőben egyedül, ó Ivett!
Madarak csicseregték? mi lett?
Eszem, csak rajtad jár,
Te leléptél immár?
Itten, nagyon hiányzol, Ivett!

Vecsés, 2019. április 12. ? Kustra Ferenc ? romantikus LIMERIK csokorban.

Szellő halkan susogó?
Szántalp alatt ropog a hó,
Úgy hallom, megjött a Télapó.

Szakálla vastag és hófehér,
Mély hangja, messzi tájról mesél?

Gyerek nincsen itthon, nappal érkezett,
Már nem kell várni az éjszakát, reggelt.
Mi boldogan fogadtuk a Mikulást.

Mély hóban, rénszarvas szánon érkeztél Télapó,
Nyisd már a puttonyod, abban lelhető minden jó.

Ez a nap, még a felnőtteknek is nagy nap,
Sőt, lélek-boldogság netovábbja, főnap.
Gyermek, mind izgatottan, izzadva várja,
És ez bizony az álmai netovábbja.

Látom, Télapó, eddig is lejárta a lábát,
Sok helyen átadta már a sok-sok ajándékát?
De viszi még tovább a szeretet sok csomagját.

A gyerekek nagy őrömére,
Betesz mindenki cipőjébe?
Van hol a terasz lépcsőjére.

Hallottuk, hogy van, hol a gyermek olyan nagyon vágyta ezt a napot,
És bár még a kis cipőjét is kipucolta, de semmi nem kapott?

Látom, Mikulás furcsa ember, piros ruhában jár,
Ahogy szépen szól hozzám, a szívem oly? hevesen jár?
Ősz a szakálla, a szemüvege, meg bent... párás már.

Aztán ahogy jött, el is ment
Jövőre várjuk őt újfent?
Majd várjuk, mert ő nem álszent.

Vecsés, 2015. december 1. ? Kustra Ferenc

Békés élet kellene, sors ad magatehetetlent!
Sors amúgy nem ad ilyent, csak jól elviselhetetlent,
Csak gerjeszti tovább, fáradhatatlan lehetetlent.
*

(haiku)
Szenderül a táj,
Elnémult a madárdal.
Ezüst ruhát ölt.

(senrjú)
Lassan mozdul már,
Sok év terhét cipeli.
Vágya békés lét.
*

Dér hidegen októberi, őszi a reggelem!
Nem egy ilyen csípős, vad élet kellene nekem?
Sors csak fütyül rám, csak tapos tovább, bele a lápba
És látszik, jól érzi magát, ebbe a mulatságba?
*

(septolet)
Bősz
Ősz
Hideget kettőz.

Deres reggelen
Ülni kinn kellemetlen.
Ősz körülöttem,
Őszbe ért életem.
*

Az immár sálviselős októberi reggelen,
Felismerem? itt a tél, jóm alig van? ne vesszen.
Sorsom, nem fázik, saját mocskában engem üt, izzad
És ez azt eredményezi, pozitívum nem fakad?
*

(sedoka)
Csípős már az ősz,
Közel kóricál a tél.
Meleg szoba? szív kövül.

Ha nincs, ki ölel,
Meleg szoba nem segít.
Szél süvít, kinn s szívemben.

Vecsés, 2019. szeptember 12. ? Szabadka, 2020. március 26. ? Kustra Ferenc ? a versszakokat én írtam, alájuk a haikut, senrjú ?t, septoletet, sedoka ?t, szerző és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: Elnémult a madárdal

Van, hogy az őszidő is lejár, neki is biz? véges az ideje,
A szép színes világnak -avar véggel- is eljön egyszer a vége!
Az ősz is lejár, neki is véges ideje, biz? szabott a léte!

Van ez a hol kellemetlen, hol nyirkos is... szűkölő, redőny-ködfátyol,
Ha látni akarunk, sohasem engedi, éppen bűvölő a fátyol.
Bandukol már és pont erre a tél, az ember érzi a csontjaiban,
Nem rossz majd a tél sem, (Juj, a nagy hideg!) de csak hógolyózás csatában.

Van olyan kellemetlen, nedves-nyirkos nem átlátszó ködfátyol,
Ha látni akarunk, soha nem engedi, akkor terül fátyol.
Süvítő szél még leveri a zizzenő, maradék levélcsapatokat,
Erdő meg tudja, hogy itt marad kopaszon, elejt fárasztott sóhajokat!

Van munkája bőven az ősznek, most erdőkben, még kertekben, fasorokkal,
Ha meg a tél ideér, átveszi a melót, és zenél a jégcsapokkal.
Lesz akkor nemulass, nekünk is természetnek is, jéghideg holnapokkal!

Van ez a hol kellemetlen, hol nyirkos őszidő de, neki is véges az ideje,
Csinálja is, meg tudjuk is, hogy élvezkedik, ha a vastag ködfátyla kiterítve!
Tudjuk, hogy becsületes a lelkem, mert színesre zsugorit majd' mindent, ami még zöld,
De majd a fránya tél... néha ő is előveszi -csak hogy ne lássunk- azt ami a köd!

Vecsés, 2013. október 30. ? Kustra Ferenc