Szívem sötét rejtekében elrejtőzöm én.
Fájó emlék gyötör, lelkem legmélyén.
Álmaimban is néha feltűnik,
Belém mélyeszti karmát, majd eltűnik.

Álmomban madár voltam.
Oly kecsesen száltam
Mert minden az enyém volt!
Amerre tekintesz, a föld és az égbolt,

Forró álmaimból felébresztettél.
Átöleltél, majd a nyakamba leheltél.
De ez is álom volt, mint minden jó...
Ami éberen megmaradt arra nincsen szó.

Üres az ágyam, magányosan álmodok benne,
Lassan telik az éjszaka, mintha idő sem lenne.
Az idő megállt számomra, beleolvadtam én.
Magányom felemésztett, s én gubbasztok a legmélyén.

Szívem sötét rejtekében elrejtőzöm én.
Fájó emlék gyötör, lelkem legmélyén.
Álmaimban is néha feltűnik,
Belém mélyeszti karmát, majd eltűnik.

Ezüstösen csillogó fényével,
Földünk légkörében jár ? kel.
Erejével áthatóan segíti lelkünket,
Hisz Ő a Kegyelem sugár mestere!
Hárfa hangjaként szól lénye,
Erőt ad bajban, csak bízzál benne!
Minden alázatos fohász megtalálja,
Angyali küldetése, emberek segítő társa!
Kegyelmet hordoznak szárnyai,
Szívünket tisztítja delejes vonásai!
Hatalma van árnyék felett,
S védi a békét, szeretetet!
Kíséri megnyíló szellemünket,
Föld és ég között hidat képez,
Vigyázó léptekkel Jézushoz vezet!

Uram, köszönöm, hogy segítesz nekem,
Köszönöm, hogy fogod a kezem,
Köszönöm, hogy megbocsájtasz, s utamon vezetsz.
Ha néha elbukok is, Te felemelsz,
Mindig adsz erőt és lehetőséget.
Uram, kérlek, fogadd el hálaimámat,
Mindazokért, kik téged nem ismernek,
Azokért is, kikért nem imádkoznak.
Áldd meg, Uram, kiket ismerek,
És azokat is, kik engem ismernek.
Áldd meg mindazokat, kik életem során,
Ha egy pillanatra is, de közük volt hozzám.
Add, hogy bocsássanak meg, ha ellenük vétettem,
Akár itt a földön vagy szellemi létükben.
Én már megbocsájtottam, hisz Te is megbocsájtasz, Uram,
Irgalmas kegyelmed oly fáradhatatlan.
Köszönöm, hogy meghallgattad imám,

Köszönöm, hogy most olvasod imám!

Májusban, egy parkban sétálva,
Nő alakja tűnik fel,
Csontszínű, korhű ruhában.
Kézében, hozzá illő csipkés napernyő,
Míg a fák, s a rét gyönyörűen zöldellő.
Lágy szellő fújja, hosszú barna haját,
Míg egy váratlan pillanatban,
Az egyik kérője, elé toppan,
Elegáns, sötét frakkban.
Sudár alakjával, előtte térdre borul,
Arca komoly, gondterhelt, sötét hajába túr.
Közli, hogy ellenfelét párbajra kihívta,
Így, a döntést ő helyette megvívta!
Szenvedélyes szerelemmel kéri meg kezét,
Ám a történtek miatt, elutasítja kérőjét.
Ha, várt volna bizalommal még,
Megkapta volna szerelmét s vele kezét.
Mély fájdalom, gyász gyötörte a nő lelkét,
Két kérője közül az egyik szellemként éli életét.
Hosszú szenvedés várt mind kettőjükre,
Lelküket a szenvedélyes szerelem fűzte össze.
Boldogságukat, a halál pecsétje száműzte.
A férfi többszöri kérésére, újra találkoztak.
Ősz volt, a levelek a fákon megsárgultak,
Hulló falevelek integettek búcsútalálkozásuknak.
Nem lehettek egymáséi,
Egymás nélkül sem tudtak élni!
Sóvárgó lelkük őket gyötörte,
Ám a bűn árnyéka, boldogságukat nem engedte.
Döntött a férfi, pisztolyát előrántva,
Szíve hölgyét hirtelen mellkason lőtte.
Majd, halántékához emelve pisztolyát,
Meghúzta annak ravaszát.
Holtan rogyott le szerelme mellé,
Fák lombjai koszorúként borultak fölé.
Sétány csendjében köd ereszkedett melléjük,
Az ősz elmúlásával, kihunyt földi életük.
Egy régi történet, mely előző élthez visszanyúlt.
Azóta, újra születtek e földi világban,
Hogy megtalálják egymást egy új világban.
Elkerülhetetlen volt találkozásuk,
Felismerésül szolgált a magnetikus száluk.
Ez köti össze a lelkeket bárhol a világban,
Megtalálják egymást, hogy egyesüljenek duálban.

A döntés rólunk, nem a földön született,
Mireánk az angyalok vigyáznak fent!
Felette áll minden földi akaratnak,
A tiszta szívűek egymásra találtatnak.
S ha, majd a láthatatlan Rend szólít minket,
Hangjukat hallván lelkünkben,
Egyesülnünk kell erőinkben!
Arany palást véd meg minket,
S jelzi a világnak, esküvésünket!
Kötelékre, mely közöttünk van,
Örökéletre szóló áldást bocsájtottak.