Szófelhő » Csendben » 27. oldal
Idő    Értékelés
Szűrt fény kergetőzik a lombokon.
Két levél között csendben átoson.
Lecsúszik az ősöreg fa törzsén.
Mely az időt nyögve áll itt görbén.

Megfáradva várja léte végét.
Kor marta ránc barázdálja kérgét.
De most csak figyeli a fény táncát,
öröm simítja ki kérge ráncát.
Beküldő: Sándor Erdős
Olvasták: 352
A fehér plafon közömbös,
A bölcső meg rideg, merev.
Hangok ütköznek a csendben,
De a porcelán nem sérül meg.

A két kis szem vágyakozik,
És a kék szemekkel szembe néz,
A szemüveg fénye meg-megcsillan,
De nem mozdul a felnőtt kéz.

A gyerek sírás nem hallatszik
És a dajkálás elmarad,
A falióra tompán ketyeg,
Az idő szívtelenül halad.
Beküldő: Kovacs Ivan
Olvasták: 451
Apám barnaságba fojtott szegénységen,
Nevelt hat gyereket, arcán a nap megedzett.
Vert vályogot, tört követ, ásott árkot,
Küzdött az árvíz ellen a feltöltendő gáton.

Temetőben pihen szegénykém teste,
Úgy vártam gyerekként haza minden este.
Ránk hagyta a nyomort, a szegénységet,
Azóta is akadnak nehézségek.

Könnyezek a néma csendben,
Bánatom szívembe rejtem.
Elmúlt az az idő, mint egy álom.
Hogy a fiad lehettem, apám, az Istent áldom.
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 397
Száműzött, csavargó vándorcigány,
Sötét végtelen bíborszínű álomvilág.
Anyám sírjánál megállok
Életem kristálytiszta forrásvizén.

Szeretet áramlik bennem,
Lelkemben örök a nyár.
Emléked kísér a tájon,
Amerre járok oly fájón.

Vinnél el magaddal engem, anyám!
Mert itt kivert kutyaként élek tovább.
Viharként tombol a lelkem,
A napfényben elfúj a szél engem.

Gondolataim virágos kertjén
Kiáltom anyám nevét!
Emléked kísért a sírig,
Míg ott lenn csendben pihensz végig.
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 452
Mindennapi életünk sír a néma csendben,
A sápadt alkonyatban táncol a hold az ismeretlenségben.
Hársfák hajladoznak, más s vér a gén a megítélésekben,
Vágyálmunk győzelmet vár, de nem ígérhet a megsemmisülésben.

Csalogány énekel a kopár szirtek ormán,
Kísértetek fülelnek, reményeinket tiporják.
Kígyók földjén sírt ásnak csillagragyogásban,
Vért köp a hajnal, a megsemmisülés zabolátlan.

Nem sírnak ők! Vérük már a napragyogásban,
Nincs már vér a szívartériákban.
Örök éjben elárvult a barna élet.
Vér és gén képletén összeomlik az élet.
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 1274