KEDVENC SZIKLÁM
Írta: Poór Edit

Oly gyönyörű vagy nekem,
Kedvenc sziklám.
Méltón állsz a hegy ormán.
Nem sokára megyek hozzád,
S te szikla hűséggel vársz reám.
Elpihenve foteledben,
Csodálhatom szépségedet.
Megható csendben,
Meséled történeted.
Évek során nem változol,
Körülötted szép táj honol.
Rajtad élő dús mohákról,
Szeretettel gondoskodol.
Kékes törzsű fák árnyéka,
Szolgál neked hűsítőül.
Lélegzeted nyugodt, tiszta,
Békés tőle a levegő áramlata.
Itt minden szív nyugalmat talál,
Elhozod nekik a lelkük szavát!

Ami fent összetartozik,
Az lent is összetartozik!
A föld, s az ég egybe tartozik.
Várok csendben, türelemmel,
Míg végre két karod átölel!
Az élet rendjét elfogadom,
De soha ? soha fel nem adom!
Túlélek minden napot,
Mert a holnap hozhat egy új napot!
Azt a boldog pillanatot várom,
Amikor e földi világban is,
Magához ölel a lélekpárom!

Apró levelein csillámzó holdfény
Cserben hagyva, drága, könnyet húllva
Szent éj
Kár - e, mi szótlan?
A hátrahagyott, szélbe kapott,
Csendben lévő szólam,
Ha már nincs más, mit mi múltuk hangot lopott szótlan
Bukkanó-szakadék, mi
Manipulatív,
S ártatlan
Áltat - e még ha egymás szemébe
Könnyesen nézett hajdan?
Fátyol hull az arcra
S szíve roppant, lehunyt szemmel
Nem szállt be e lélek maró harcba
Hisz várja Az út,bosszú, sors, fájdalom
S Nincs vége minélkül szánthatom
Fel
Én?
A nyomor szülte sorsot
Fáradhatatlan ifjak, idősek, szerettek
Holott szívünk egy, tiszta, becses
S mégis ingadozva, határozottan jeges
A gondolat, mi reánk hull,
Egyek vagyunk, határon át - határon túl.

Egy téli este virágot ültetett télanyó,
ablakomon burjánzik, hajtásaiból születik,
mesés káprázatos hold fénye, meg meg csillanó,
terjed az ablakon, mint mosolyom fülemig.

bámulok a sötétbe, sárgán ásít kandeláber,
körülötte halvány fénybe, fehér apró csillagok.
lágy kecses táncuk s az utca ujj báli ruhát elnyer,
s mindent belepnek ezek apró kis hullócsillagok.

mint milliónyi tűzijáték, csak úgy szikrázik,
rajtuk a szebbnél szebben díszített házak fénye,
megérint kis Jézus születése nemes lénye.
ma van Szenteste, a kémény csendben pipázik.

hát eljött az ideje, csomagot fa alá teszem,
nyugovóra térek most, többet nem mesélek,
reggel gyerekeim szemébe, mindent ujjra megélek,
karácsony ünnepén imígy lett könnyes két szemem.

Messze vagy és elérhetetlen
Csak az éjszaka bugyraiban
fortyog kínom
tehetetlen
s emészt a tűz teérted
Vad kamaszvágyakkal
gondolok rád
s vad kamaszvágyakkal
ölelnélek
Mint felhúzott íj
feszülnék ujjaid között
ölelő, széttárt
karjaid között
s rád fonódnék
lázas, folyondár testtel
Ziháló fuldokló
lélegzettel finoman
s csendben míg feloldoz
az öröm és eljön az este
így szeretnélek
de eltelt a nap
nélküled s hiába
vágyakoztam érted
ma jéghideg éj van odakint
a hold maga a pengeél,
hasít a fénye
ölelj meg s szeress még
mielőtt a szívemhez érne