Szófelhő » Csendben
« Első oldal
1
...
of
43
Idő    Értékelés
Nem láncolhatod meg a szelet,
Nem zárhatod börtönbe a fényt,
Hiába emelsz falakat az égnek,
Az ember mindig keresi a reményt.
Mert ott, hol bilincs szorítja kezét,
Hol néma parancs uralja szavát,
Ott is őrzi szíve legmélyén
A szabadság örök lángját.

Szabadság, te ősi, szent akarat,
Te vagy a hajnal az éjszaka után,
Te vagy a hang, mely áttöri a csendet,
Te vagy a fény a börtön ablakán.
Te vagy a szívben dobbanó remény,
A gondolat, mit senki el nem vehet,
Te vagy az út, mely végtelenbe vezet,
S a lélek, mely többé nem remeg.

Voltak idők, mikor vér hullott a földre,
Mikor a könnyből folyóvá nőtt a bánat,
Mikor a nép ökölbe szorított kézzel
Követelte vissza elrabolt világát.
A zászlók alatt ezrek meneteltek,
S a félelem helyére bátorság költözött,
Mert egyetlen vágy dobogott bennük:
Hogy szabad legyen az, ki megszületett.

Nem minden börtön épül kőből,
Nem minden lánc kovácsolt vas,
Van, kit a félelem tart fogva,
S van, kit a saját múltja maraszt.
Van, ki mosolyog, mégis rab marad,
Mert nem meri követni álmait,
Pedig a legszűkebb cella az,
Hol az ember feladja vágyait.

Mit ér a gazdagság, ha nincs szabadság?
Mit ér a hatalom, ha félelem kísér?
Mit ér a szó, ha más mondja meg,
Hogy mit gondolj, s mit higgyél?
Mit ér az élet, ha csak létezel,
Ha minden reggel ugyanaz a fal?
Az ember nem azért született,
Hogy mások árnyékában éljen majd.

Szabadnak lenni nem azt jelenti,
Hogy bármit megtehetsz, amit akarsz,
Hanem hogy dönthetsz a saját utadról,
S vállalod azt is, amit választasz.
Hogy nem tiprod el a másik álmát,
Miközben a sajátod keresed,
Mert szabadság csak ott születhet,
Hol tisztelet őrzi az embereket.

Szabad az, ki kérdezni mer,
Ki nem hajt fejet minden szó előtt,
Ki akkor is igazat mond,
Ha ezért száz veszély fenyegeti őt.
Szabad az, ki nem árulja lelkét,
Nem adja el a becsületét,
Ki inkább járja a nehezebb utat,
Mint másoknak élje az életét.

Nézd csak a madarat az égen,
Mely szárnyát tárja a szél felett,
Nem kér engedélyt a felhőktől,
Csak követi a végtelent.
Nézd csak a folyót, mely utat talál,
Ha szikla állja is útját,
Mert minden akadály mögött
Új meder várja a szabadságát.

De mondd, mi lesz, ha elfelejtjük,
Hogy a szabadság nem magától él?
Ha hallgatunk, mikor kiáltani kell,
S félrenézünk, ha más szenved épp?
Ha hagyjuk, hogy a hazugság uralkodjon,
S az igazság némán földre hulljon,
Akkor a lánc már nem kívülről szorít,
Hanem bennünk kezd el összeforrni.

Nem kell mindig kardot emelni,
Nem kell mindig harcba indulni,
Néha elég egy őszinte mondat,
Egy kéz, mely mer másikhoz nyúlni.
Egy bátor tett, egy tiszta gondolat,
Egy ember, ki nemet mond a rosszra,
Mert a szabadság apró lépésekből
Épül fel újra és újra.

Szabadság kell a kimondott szónak,
Szabadság kell a gondolatnak,
Szabadság kell a hitnek, álomnak,
S a szívből fakadó akaratnak.
Szabadság kell minden embernek,
Nem csak annak, ki hangosan beszél,
Mert ahol csak egyetlen hang szabad,
Ott az egész világ rabként él.

Ne hidd, hogy a csend mindig béke,
Ne hidd, hogy a meghajlás erény,
Van, amikor az igazságért
Fel kell emelni a tekintetünk mélyén.
Van, amikor a hallgatás bűnné válik,
S a bátorság az egyetlen remény,
Mert aki mindig csak félve él,
Annak bilincs lesz minden reggelén.

Szabadság, te nem vagy ajándék,
Melyet egy kéz kegyesen átad,
Te vagy az ember legmélyebb joga,
Melyet nem törölhet el semmilyen hatalom.
Nem vagy kiváltság, nem vagy jutalom,
Nem birtokolhat egyetlen király,
Mert ahol ember él a földön,
Ott a szabadság joga is megáll.

Vannak, kik zászlót lengetnek érted,
S vannak, kik csendben halnak meg,
Vannak, kik nevüket sem hagyják ránk,
Mégis értünk áldozták életüket.
Lépteik nyoma bennünk tovább él,
Bár sírjuk fölött már fű terem,
Mert minden szabadon dobbanó szívben
Ott él egy darab a múltból, idelenn.

Ne hagyd, hogy más írja meg sorsod,
Ne engedd, hogy elvegyék a hangod,
Ne cseréld aprópénzre az álmod,
Ne add fel soha önmagad.
Mert lehet szűk az út előtted,
Lehet viharos még az ég,
De amíg a lelked szabad marad,
Addig nem győzött le a sötétség.

A szabadság néha fájdalom,
Néha magány és nehéz döntés,
Néha egyedül maradsz az úton,
Miközben körülötted mindenki elfordul.
De jobb egy igaz, szabad élet,
Mint ezer nap hazug nyugalom,
Mert a lélek nem arra született,
Hogy mások lábánál legyen otthon.

És ha egyszer majd megkérdezik tőled,
Mit jelentett számodra a szabadság,
Ne csak nagy szavakkal válaszolj,
Mutasd meg, hogyan éltél igazán.
Mutasd meg, hogy mertél szeretni,
Hogy mertél hinni és dönteni,
Hogy nem hagytad mások álmát
A saját félelmedbe temetni.

Mert szabadság az is, ha szeretsz,
Ha nem kell álarcot viselned,
Ha könnyedén kimondhatod, ki vagy,
S nem kell szégyellned a lelked.
Ha nem ítélnek meg a múltadért,
Ha nem büntetnek a hangod miatt,
Ha minden ember ember lehet,
És nem kell félnie a holnaptól.

Egyszer talán eljön az idő,
Mikor nem lesz szükség kiáltásra,
Mikor nem kell vérrel írni,
Hogy az embernek joga van a szabadságra.
Mikor a különbség nem választ szét,
S a béke nem csupán üres szó,
Mikor minden gyermek úgy nő fel,
Hogy a szabadság természetes való.

Addig azonban őrizd a lángot,
Mely benned ég és utat mutat,
Ne engedd, hogy kioltsa a félelem,
Ne engedd, hogy elnyelje a múltad.
Ha elesel, állj fel újra bátran,
Ha bezárnak, álmodj tovább,
Mert a szabadság ott kezdődik,
Hol az ember nem adja fel önmagát.

S ha egyszer majd elnémul minden,
Ha nem marad más, csak az ég,
Akkor is zúgjon benned a szó:
Szabadnak születtem, s szabad leszek még!
Mert nem a lánc, nem a fal, nem a fegyver
Mondja meg, meddig érhet a lélek,
Amíg az ember szívében él a szabadság,
Addig a világ sem lehet egészen sötét.
Beküldő: Papp Zoltán
Olvasták: 27
Az est láthatatlan érkezik,
Csendben suhan, mint hűvös szél,
Árnyékba vonja perceink,
S a fény lassan szárnyra kél.

Sötét palástját kitárja lágyan,
Csillagok gyúlnak fent az égen.
Holdfény játszik tó tükrén bátran,
S álmodik a világ, szépen.

Láthatatlan árnyak ölelnek,
Egy bagoly visít a csendben élesen,
Az utcák néma dallamot zengenek,
S az est mesél a csillagfényben.

Szívem is nyugszik, elpihen lassan,
Vágyak alszanak, gondok némán,
Álmok szövik szelíden, halkan,
Az éjben rejlő csend titkát.

Hajnalfény bontja majd a fátylat,
Ám most még őrzöm az est hangját,
Míg a világ pihen, álmodozgat,
Az éj csendben rám borítja magányát.

Siófok, 2025. március 31. -Gránicz Éva
Fűben ülök, ez merengésem helye,
Árnyat vet rám a lombozat ereje.
Gondolatom siklik, ez fű teteje

Csend mellettem ül néma-mélán, lesben,
Mire véljem? Hallgatok, karót nyelten…
Nincsenek hangok, a fény meg sem moccan,
Semmi sem közelít… mindenhol ott van.

Felnézek a kék égre, a roppant messzeségbe,
Lehet, hogy jobb lenne ott lakni a nagy kékségbe?

Nem érzek én a lelkemben semmi rosszat,
Ezen még a nyugalom is gondolkozhat.
Az erdő széli fasoron kellene végigvonulni, talán,
Csend meg csendben követne, egészen halkan, csoszoghatna csupán.

Érzéseim nagyon lassan bontakoznak,
Lelkem bugyra mélyén, talán nyiladoznak.
Elgondolom, van helye védőburoknak?

Fájón lebénító a csendem,
Nyugalom, meg csak ural engem.
Ne így legyen! Nem engedhetem…

Ha lassan is de, felállni kéne már a nyugalomból,
Kitépni magamat a képmutató, hazug világból,
De a percek telnek, nem félek segítő kirántástól…

Fordul a Nap, suhanó árnyak kerülgetnek,
Sóhajtva, a csendemmel együtt körülvesznek…
Hol buknak vesztesek? Merre vannak győztesek?

Látom, itt majd szakadnak a lélekhúrok,
Mert a nyugalmam sem lehet oly' zárt burok…
Hallom, a csend sorvad… magam alatt kúszok?

Vecsés, 2016. február 3. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 118
A kávéháznak ablakába ülök belül,
Kortyolgatom a finom kávémat egyedül…
A kávéháznak ablakába ülök belül.

Ahogy nézek kifele, egyedül, kedvetlenül,
Hevesebben kortyolom kávémat, kelletlenül…
Ahogy nézek kifele, egyedül, kedvetlenül.

Bentről nézem, milyen rideg eme téli este,
Otthon meg a gázláng csak pislákol, összeesne…
Bentről nézem, milyen rideg eme téli este.

Míg jöttem hazafele, embereket megfigyeltem,
Jőve-menve csak sétálgattak, én meg elviseltem…
Míg jöttem hazafele, embereket megfigyeltem.

Láttam egy fiatal párt, kik szerelmesen csevegtek,
Közben csak úgy suhantak és egymásba belevesztek…
Láttam egy fiatal párt, kik szerelmesen csevegtek.

Láttam még egy ifjút, ki lépdelt és kis barna lányka az oldalán,
Az ifjú tűzzel beszélt, a lány csendben somolygott a bal oldalán…
Láttam még egy ifjút, ki lépdelt és kis barna lányka az oldalán.

Mielőtt hazaindultam, valami árnyék takarta el lelkemet,
Szívem csöndes búba, vágyba, zoktalan, biztos ez fedi a lelkemet…
Mielőtt hazaindultam, valami árnyék takarta el lelkemet.

Kinéztem még egyszer az utcára, a sétálók hadára
És láttam két szöszit, ettől 'fájó' szívemnek nőtt a vágya…
Kinéztem még egyszer az utcára, a sétálók hadára

Mai napom is eredménytelen volt, megint legyőzött... undok magány,
Megittam a kávémat, finom volt, de ma is uraskodott a magány…
Mai napom is eredménytelen volt, megint legyőzött... undok magány.


Vecsés, 2023. október 26. – Kustra Ferenc József – íródott: ’Semlyéni Aladár’ (?-?) azonos c. verse átirataként… 3 soros-zártükrös csokorban. {A saját kifejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben és akkor meglesz a versszak 2 elvisége.}
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 54
Anaforás 3 soros-zárttükrös)
Magamban csak ácsorogtam túlpartot bámultam körbe csendesen,
Majd megláttam a patak túloldalán… ott állt kedvesem kedvesen...
Magamban csak ácsorogtam túlpartot bámultam körbe csendesen.
*
(Anaforás hiaku trió, félhaiku láncszerűen)
Nem tudtam dönteni,
Rosszul látok, vagy micsoda…
Szemem csak… kiguvadt.

Néztelek, aztán meg
Meg mereven bámultalak…
Szemem csak… kiguvadt.

Nem is értettem, hogy
Valóság vagy-e vagy álom…
Szemem csak… kiguvadt.
*
(Anaforás senrjú trió, félhaiku láncszerűen)
Partok csendesek,
Fű zizegése sincsen.
Gondolásom zaj…

Parton ücsörög
A zaj, oly’ heves csendben.
Gondolásom zaj…

Parton látomás
Izgatja kedélyemet.
Gondolásom zaj…
*
(Anaforás, 10 szavas)
Magamban lett csüccs, víz partján.
Meglepetés engem letarolt… víz partján.
*
(Anaforás sedoka)
Csak úgy eldőltem…
Buzgóság, jól elnyomott,
Szívem, légért kapkodott.

Csak úgy eldőltem…
Majd felugrottam, nem sok
Alvásom volt. Kicsi sok?
*
Anaforás, önrímes leoninus)
Túloldalra néztem ott-e a kedvesem, de már üres volt a part kedvesen.
Túloldalon volt-e itt a kedvesem, vagy csak álomkép üldözött kedvesen?
*
(15 szavas, 6 sorban)
Magamban állok,
de
mit várok?
Jobb, ha hazamegyek,
Elgurultak már álomkerekek,
Lefekszek… Holnap megbeszélem veletek.

Vecsés, 2022. november 9. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus és alloiostrofikus vers-formában.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 69