Idő 
Értékelés 
Értékelés Gyertyák vagyunk, kiket a teremtő gyújtott,
Csendben égve élünk e világban, mit nyújtott.
Életünk értelme őrizni a tőle kapott lángot,
Elűzni a sötét semmit, s vigyázni e világot.
Minden egyes gyertya külön sorsot hordoz,
Ez sercegve ég, amaz lobogva bolondoz.
Egyik gyertya vékony, s lám, tömzsi ott a másik,
De minden egyes gyertya: csupán égve világít.
Együtt oly szép és meleg, sugárzó a fényük,
Délceg ragyogás, vagy lágy pislogás a létük.
Éltükben önzetlenül mindegyre csak égnek:
Ők adják a meleg lelket a hideg, setét éjnek.
Ám eljő az idő, mikor testük görnyedve elfárad,
Elfogynak, mint a viasz, s létük végén járnak.
Apróka, megfáradt lángjuk egy utolsót remegve rebben,
Elpihen a bennük őrzött fény: békésen, csendben.
De az örök fény, mi életet ád, nem hunyhat el soha!
Emlékezve éled ismét, új és új gyertyák büszke sora.
Mi, kik eleinktől kaptuk hajdan ezt az örök lángot,
Értük is fénybe borítjuk e reánk bízott, csodás világot!
Pest-Buda, 2015. október 26.
Csendben égve élünk e világban, mit nyújtott.
Életünk értelme őrizni a tőle kapott lángot,
Elűzni a sötét semmit, s vigyázni e világot.
Minden egyes gyertya külön sorsot hordoz,
Ez sercegve ég, amaz lobogva bolondoz.
Egyik gyertya vékony, s lám, tömzsi ott a másik,
De minden egyes gyertya: csupán égve világít.
Együtt oly szép és meleg, sugárzó a fényük,
Délceg ragyogás, vagy lágy pislogás a létük.
Éltükben önzetlenül mindegyre csak égnek:
Ők adják a meleg lelket a hideg, setét éjnek.
Ám eljő az idő, mikor testük görnyedve elfárad,
Elfogynak, mint a viasz, s létük végén járnak.
Apróka, megfáradt lángjuk egy utolsót remegve rebben,
Elpihen a bennük őrzött fény: békésen, csendben.
De az örök fény, mi életet ád, nem hunyhat el soha!
Emlékezve éled ismét, új és új gyertyák büszke sora.
Mi, kik eleinktől kaptuk hajdan ezt az örök lángot,
Értük is fénybe borítjuk e reánk bízott, csodás világot!
Pest-Buda, 2015. október 26.
A szépségről akartam ma írni,
egy sort, két sort, talán többet.
Arról, mi felemel, avagy bódít,
s megtelít egy egész könyvet.
Akartam írni a nyárról, s fákról,
a szerelemről is talán,
a rét szépséges virágairól,
egy örök Isten asztalán.
Örömöt akartam hozni néked
e szomorú, bús világba,
arcodra mosolyt csalni könny helyett,
Én: a szegény Botcsinálta.
S most itt ülök a papíros felett,
csendben, a sorokra várva,
valami szépet szeretnék írni;
de tollam sincs tintába mártva.
Ott legbelül, megfájdul valami,
mi a boldogságod hozná,
s belesajdul hasztalan életem:
cseppnyi könny kellett csak hozzá.
S most itt fájnak a régen múlt évek,
a sok gyáva megalkuvás,
a görbült gerincű hajlongó félsz,
s kényszerült alázkodás.
Pedig a szépről akartam írni,
egy sort, két sort, talán többet;
arról, ami felemel vagy hódít,
s megérdemel egy csepp könnyet.
Pest - Buda, 2014. január 13.
egy sort, két sort, talán többet.
Arról, mi felemel, avagy bódít,
s megtelít egy egész könyvet.
Akartam írni a nyárról, s fákról,
a szerelemről is talán,
a rét szépséges virágairól,
egy örök Isten asztalán.
Örömöt akartam hozni néked
e szomorú, bús világba,
arcodra mosolyt csalni könny helyett,
Én: a szegény Botcsinálta.
S most itt ülök a papíros felett,
csendben, a sorokra várva,
valami szépet szeretnék írni;
de tollam sincs tintába mártva.
Ott legbelül, megfájdul valami,
mi a boldogságod hozná,
s belesajdul hasztalan életem:
cseppnyi könny kellett csak hozzá.
S most itt fájnak a régen múlt évek,
a sok gyáva megalkuvás,
a görbült gerincű hajlongó félsz,
s kényszerült alázkodás.
Pedig a szépről akartam írni,
egy sort, két sort, talán többet;
arról, ami felemel vagy hódít,
s megérdemel egy csepp könnyet.
Pest - Buda, 2014. január 13.
Ülök kis szobámban csendben, egyedül,
s a magány dacol velem: leges-legbelül.
Így-hát ülünk ketten, Magam, no-meg Én:
szűkké vált e hely, saját létem peremén.
Múlttá vállt a kor - mely oktalan dacol -
a harag is régen megfáradt valahol.
Hallgatunk hát ketten, - Önmagam és Én -
csendben békülünk: én az Öreg, ... és a Vén.
Békülünk a múló idővel, sorssal,
a görbülő háttal mint egy görbe bottal,
és csendben búcsút veszünk sok baráttól,
... végül búcsúzik az ember önmagától.
Így gubbasztok e maradék életen,
hisz nincs már, Ki megfogná reszkető kezem.
elmúlt rég, ... vagy nem is létezett talán:
a kétszer kettő valósága néz le ám.
Pest-Buda 2014. június 23.
s a magány dacol velem: leges-legbelül.
Így-hát ülünk ketten, Magam, no-meg Én:
szűkké vált e hely, saját létem peremén.
Múlttá vállt a kor - mely oktalan dacol -
a harag is régen megfáradt valahol.
Hallgatunk hát ketten, - Önmagam és Én -
csendben békülünk: én az Öreg, ... és a Vén.
Békülünk a múló idővel, sorssal,
a görbülő háttal mint egy görbe bottal,
és csendben búcsút veszünk sok baráttól,
... végül búcsúzik az ember önmagától.
Így gubbasztok e maradék életen,
hisz nincs már, Ki megfogná reszkető kezem.
elmúlt rég, ... vagy nem is létezett talán:
a kétszer kettő valósága néz le ám.
Pest-Buda 2014. június 23.
Ó, a kimondott szó…
(bokorrímes)
A szó elszáll, a betűk, miből állnak szétesnek,
A mondatok elporladnak, gondolatok leesnek.
A mondanivaló értelmei oly’ gyorsan elvesznek!
(3 soros-zárttükrös)
Gondolatok, életből fölmerült fekete reneszánsza,
Mit, ha kimondasz, az gyorsan lesz élet egy morzsája.
Gondolatok, életből fölmerült fekete reneszánsza.
(bokorrímes duó)
Hmm… az életben a második esély?
Hogy amikor lefele lejt a meredély?
Ha kimondod, az már maga az esély?
Van oly’: „elkáposztásítottalanítottátok” … te ezt kiszeded a levesből.
Van oly’: „szép” … ami lehet egy kakadu, de ezt ne kivedd a levesből.
Van oly’: „ellehetetleníthetetlenségeskedéseitekért” … Ezt is a levesből?
Van oly’: „megmásíthatatlanságotokért” … Ezt se vedd ki a levesből…
(leoninus)
Vannak szavak, amik a kiejtéskor változást mutatnak. Ez faladat... nagykor.
Vannak szavak, amik a kiejtéskor pl., hat féle jelentéssel bírnak kiejtéskor
(HIQ)
A szádból
Kiesett szó… vég!
Vissza nincs!
(senrjon)
Amit egyszer kimondtunk,
Azt már elfújja a kinti szél.
Még ha suttogsz is!
(leoninus)
Végül van egy arany mondás: Hallgatni arany”
***
Szó, ha kirepül, vissza már sosem tér,
Megsebez, vagy gyógyít, tőled függ, mit ér.
Nem a szó számít, hanem ahogy mondod,
Hangod zenéje tárja fel a gondot.
Van, mikor a csend többet ér a szónál,
Idő súgja meg, mi igaz, mi formál.
Gondold meg, mit írsz, mielőtt kimondod,
Türelem az út, mely békét hoz, nem gondot.
(Tíz szavas)
A szó hangja messzire ér,
Szívben marad és sokáig elkísér.
A szót az idő formálja,
A helyzet ma csenddé torzítja.
(Senrjú)
Kimondott szó már,
nem fordul vissza soha.
Hangja megmarad.
Szó száll a csendben,
hangja sebet ejt mélyen.
Csend őrzi némán.
Ugyanaz a szó,
más időben mást jelent.
A hang dönt végül.
Vecsés, 2024. december 1. - Siófok, 2025. október 9. – Kustra Ferenc József - Gránicz Éva - Írtuk: kétszerzősnek alloiostrofikus versformában.
(bokorrímes)
A szó elszáll, a betűk, miből állnak szétesnek,
A mondatok elporladnak, gondolatok leesnek.
A mondanivaló értelmei oly’ gyorsan elvesznek!
(3 soros-zárttükrös)
Gondolatok, életből fölmerült fekete reneszánsza,
Mit, ha kimondasz, az gyorsan lesz élet egy morzsája.
Gondolatok, életből fölmerült fekete reneszánsza.
(bokorrímes duó)
Hmm… az életben a második esély?
Hogy amikor lefele lejt a meredély?
Ha kimondod, az már maga az esély?
Van oly’: „elkáposztásítottalanítottátok” … te ezt kiszeded a levesből.
Van oly’: „szép” … ami lehet egy kakadu, de ezt ne kivedd a levesből.
Van oly’: „ellehetetleníthetetlenségeskedéseitekért” … Ezt is a levesből?
Van oly’: „megmásíthatatlanságotokért” … Ezt se vedd ki a levesből…
(leoninus)
Vannak szavak, amik a kiejtéskor változást mutatnak. Ez faladat... nagykor.
Vannak szavak, amik a kiejtéskor pl., hat féle jelentéssel bírnak kiejtéskor
(HIQ)
A szádból
Kiesett szó… vég!
Vissza nincs!
(senrjon)
Amit egyszer kimondtunk,
Azt már elfújja a kinti szél.
Még ha suttogsz is!
(leoninus)
Végül van egy arany mondás: Hallgatni arany”
***
Szó, ha kirepül, vissza már sosem tér,
Megsebez, vagy gyógyít, tőled függ, mit ér.
Nem a szó számít, hanem ahogy mondod,
Hangod zenéje tárja fel a gondot.
Van, mikor a csend többet ér a szónál,
Idő súgja meg, mi igaz, mi formál.
Gondold meg, mit írsz, mielőtt kimondod,
Türelem az út, mely békét hoz, nem gondot.
(Tíz szavas)
A szó hangja messzire ér,
Szívben marad és sokáig elkísér.
A szót az idő formálja,
A helyzet ma csenddé torzítja.
(Senrjú)
Kimondott szó már,
nem fordul vissza soha.
Hangja megmarad.
Szó száll a csendben,
hangja sebet ejt mélyen.
Csend őrzi némán.
Ugyanaz a szó,
más időben mást jelent.
A hang dönt végül.
Vecsés, 2024. december 1. - Siófok, 2025. október 9. – Kustra Ferenc József - Gránicz Éva - Írtuk: kétszerzősnek alloiostrofikus versformában.
A II. Világháborúban Albionból…
2 rész
A távoli csippanás, fülsiketítő dörgésnek rémlett…
A kapitány a fejét csóválta, látszott… ezt rossznak vélhet.
Schisler az ejtőernyős, a fülébe súgta, bemérnek bennünket,
Asdic -kel, aki aktív szonár… meghatározzák a helyzetünket.
Újabb csippanás hallatszott, de már hangosabban és közelről jött.
Romboló előttünk, gyorsan közeledik… hallatszott válla fölött.
Másodlagos hajtómű úgy háromnegyeddel előre… nulla-harminc fordulat.
Witaschek, merülés hatvan méterre… finoman se adja elő a kapkodót.
Lapátok le ötre – mondta a főmérnök a láthatóan feszült kormányosnak.
Egy perc múlva halkan mondta Uram... irányba álltunk – a kapitánynak csendben!
Motorok egynegyed fordulat… adta ki a parancsot a kapitány, csendben.
Romboló felettünk, súgta teljesen halkan a technikus, csendben… de rendben.
Gerhard nagyon fülelt és egyszerre -talán- romboló-lapátok hangot hallott…
Csobbanások, szürkült el a rádiós arca és lekapta a fülhallgatót…
Irány ötven, mindkét motor előre,
Vészmerülés most... kilencven méterre…
Mordult föl Lüth kaptány keményen... csendbe.
Az első robbanás elemi erejű volt, Gerhard a padlóra zuhant,
A mellette lévők sorban mind elestek, Rachael Bittings arcra zuhant.
Víz kezdett spriccelni sugárban, mindenhol üvegek, sok műszer szétrobbant.
Még voltak robbanások, de azok egyre messzebb kerültek a búvárhajótól.
Kárjelentést, most is kérek, szólt ki félhangosan a kapitány, a kabinjából…
Elektromos motorok, cellák, hajtás rendben, gépház -elől- száraz teljesen.
Ezt a gépész már szinte üvöltve jelentette a kapitánynak… esetlen.
Vecsés, 2017. január 1. –-Kustra Ferenc József- írtam: Joachim Peiper „Farkashajsza” c. kalandregénye ötletverskénti fölhasználásával, alloiostrofikus versformában.
2 rész
A távoli csippanás, fülsiketítő dörgésnek rémlett…
A kapitány a fejét csóválta, látszott… ezt rossznak vélhet.
Schisler az ejtőernyős, a fülébe súgta, bemérnek bennünket,
Asdic -kel, aki aktív szonár… meghatározzák a helyzetünket.
Újabb csippanás hallatszott, de már hangosabban és közelről jött.
Romboló előttünk, gyorsan közeledik… hallatszott válla fölött.
Másodlagos hajtómű úgy háromnegyeddel előre… nulla-harminc fordulat.
Witaschek, merülés hatvan méterre… finoman se adja elő a kapkodót.
Lapátok le ötre – mondta a főmérnök a láthatóan feszült kormányosnak.
Egy perc múlva halkan mondta Uram... irányba álltunk – a kapitánynak csendben!
Motorok egynegyed fordulat… adta ki a parancsot a kapitány, csendben.
Romboló felettünk, súgta teljesen halkan a technikus, csendben… de rendben.
Gerhard nagyon fülelt és egyszerre -talán- romboló-lapátok hangot hallott…
Csobbanások, szürkült el a rádiós arca és lekapta a fülhallgatót…
Irány ötven, mindkét motor előre,
Vészmerülés most... kilencven méterre…
Mordult föl Lüth kaptány keményen... csendbe.
Az első robbanás elemi erejű volt, Gerhard a padlóra zuhant,
A mellette lévők sorban mind elestek, Rachael Bittings arcra zuhant.
Víz kezdett spriccelni sugárban, mindenhol üvegek, sok műszer szétrobbant.
Még voltak robbanások, de azok egyre messzebb kerültek a búvárhajótól.
Kárjelentést, most is kérek, szólt ki félhangosan a kapitány, a kabinjából…
Elektromos motorok, cellák, hajtás rendben, gépház -elől- száraz teljesen.
Ezt a gépész már szinte üvöltve jelentette a kapitánynak… esetlen.
Vecsés, 2017. január 1. –-Kustra Ferenc József- írtam: Joachim Peiper „Farkashajsza” c. kalandregénye ötletverskénti fölhasználásával, alloiostrofikus versformában.
