Tőle, nem lehet elégszer elbúcsúzni… <br> <br>Ma már, ha húzzák, harangok zúgnak… <br>Temetőben ők éppen, hogy búgnak… <br> <br>Akkor régen személyesen is el kellett volna búcsúzni, <br>De nem volt engedélyünk, hogy menjünk kórházba látogatni… <br>Nagyon-nagyon, még meg kelt' volna ölelni, <br>És akár a kezét többször megcsókolni… <br> <br>Ő csak itt hagyott, elment, semmi búcsú nélkül, <br>De miért volt ilyen fontos, fékeveszettül… <br>Hiányban vagyunk, <br>Téged még várunk… <br> <br>Búgnak most is a harangok… szinte már szüntelen, <br>Bánatos vagyok a sírodnál, megsemmisülten… <br> <br>Vecsés, 2016. február 29. – Kustra Ferenc József – Orvos volt, egészen közeli rokonom és életem egyik legokosabb embere… sőt: TANÍTÓ MESTEREM. (meghalt: 2000. -ben vérmérgezésben!) <br>

Az én időmben nem volt sok minden,<br>zsír meg kenyér volt csak az asztalon,<br>nem volt mindennap megterítve,<br>csak vasárnap, s ünnepnapokon.<br><br>Nem volt olyan sok drága játék,<br>csak szabadban töltött nappalok,<br>s szalmavárakat építettünk,<br>amíg az este ásított.<br><br>Csupasz lábakkal ugrándoztunk<br>a félig levágott torzsokon,<br>egészen addig, amíg a tarló<br>perzselő füstje fölcsapott.<br><br>Felcsendült dallam szállt a szélben,<br>vidám, jókedvű kacajok,<br>gyöngyöző hangja messze szállott<br>átsuhanva az ugaron.<br><br><br>Ma is emlékszem minden percre!<br>Az volt a legszebb korszakom,<br>ott, az aranyló búzatáblák<br>között eltöltött hónapok.<br><br>Elszállt az idő. Gépek jöttek.<br>A tarló hangja most oly üres,<br>nem hallik többé gyermekdallam,<br>csak üresen kongó néma csend.<br><br>Mégis: oly gyakran visszacsendül<br>a dallam, mi akkor elveszett,<br>hisz rég volt, amikor gyermekek voltunk,<br>de olyan jó, mikor feldereng.

Üzenek nektek... túlvilágról, <br>Az avar rothadó aljáról… <br> <br>Rothadó illat <br>Száll mezőn, csiklandozva. <br>Tar cseresznyefa. <br>* <br>Többen is össze vagyunk már taposva, <br>Most ránk lépett egy hízott disznó talpa. <br> <br>Talp alatti lét <br>Csökkenti aktivitást. <br>Lesz majd új élet. <br>* <br>Olyan kicsike voltam én, <br>Szüleimet sajnálom én, <br>Őket tavaly leverték a dióverő karóval, <br>Aztán elmentek a füst alakú légi hajóval. <br> <br>Diófa lombja <br>Sárgulva, elbúcsúzik. <br>Reggel, dér lepi <br>* <br>Testvéreim is itt vannak velem valahol, <br>De elvesztettük egymást, míg szálltunk a fáról. <br> <br>Vérpiros levél <br>Üde színfolt, múlásban. <br>Eredményt nem hoz. <br>* <br>A révész meg csak átengedett a légen, <br>Öreg már ő is, baksist nem kért, mint régen. <br> <br>Tangozó levél, <br>Szerelmetesen? Mélybe… <br>Visszaút nincsen. <br>* <br>Beködölt szívvel megyünk lefele a szivárványos avarba, <br>Mily’ szép is lenne, ha nem az utolsó volna az életútba. <br> <br>Elfárad, rőtes <br>Levél, már aludni tér. <br>Alá hintázás. <br>* <br>Felettünk, porzó ködhomály látszik a csillagfényben, <br>Mi meg csak egyre jobban múlunk a lidérces éjben. <br> <br>Szomorkás múlás, <br>Felhők alatt, terjedőn. <br>Álom, táncot rop. <br>* <br>Kilesek, látom fent vonuló, károgó varjú hadakat, <br>Úgy tűnik, hogy az Isten másképp bírálja el madarakat. <br> <br>Vándormadarak <br>Sehol laknak. Utazók. <br>Ahol idő jobb. <br>* <br>A szél kacskaringósan szaladgál felettünk, <br>És ez már sok! Fájva fázik a fonnyadt testünk. <br> <br>Krizantém csokrok, <br>Még élnek, virágoznak. <br>Elmúló világ. <br>* <br>Testeinkre az elmúlás vég-palástja terül, <br>Életelőadásnak vége, függöny belendül. <br> <br>Aranyszín levél, <br>Keveredik fonnyadttal. <br>Közös elmúlás. <br>* <br>Felettünk szomorúan táncol egy fűz, <br>Álmokat belőle, szél messzire űz… <br> <br>Álmok elúsznak, <br>Természet, aludni megy. <br>Élet is lejár… <br>* <br>Temetőben megújhodást várva, zörgő csontváz ül egyedül, <br>De neki már csak a múlt zenekara, nyekeregve hegedül. <br> <br>Holtaknak hangját <br>Hordja a megvadult szél. <br>Reggel, ködpára. <br> <br>Vecsés, 2015. november 3. - Kustra Ferenc József- íródott: versben és eredeti Basho féle haikuban… <br>

Pislákoló kicsi fények árnyjátékát nézem, <br>Az arcod vonásait szeretettel felidézem, <br>Lefolynak a gyertyák és elfogynak az életek, <br>A kis gyertyafüst száll, de fájdalmaink élesek. <br> <br>A gyertyák is majd csonkig égnek <br>Szívemben fájnak az emlékek. <br>Téged már nem hív a létnek szép szava, <br>Befogadott az ég csillagos tava. <br> <br>Az ősi hitű gyertyaláng rívón <br>Pislákol, látom megannyi síron. <br>Búsan sírdogál az őszi szél, <br>Ő minden évben sokat megél. <br> <br>Tudom, egy jó óra hátra sose ballag. <br>De nekünk élnünk kell tovább, ez nem maszlag... <br>A temetőben örök őr a nyugalom, <br>És ilyenkor, mindig kitör a fájdalom... <br>A temetői apró mécsesek lángja, <br>Olyan, mint az örök szeretet fáklyája... <br>Lépkedek az avarban, a hitem erdejében, <br>És olyan nagyon bízok szeretett erejében! <br> <br>Az én arcomra is írt az idő, <br>Az én utam is csak lefelé nő... <br>A lombok között kujtorog... szellő. <br> <br>Lüktet bennem az összes emlék, zeng az ég, <br>Árnyak sóhajtanak, a mécses serceg még. <br>Jellegzetes gyertyaillat szétoszlik a légben, <br>Elvagyok én a hullámzó szeretet zenében. <br> <br>Nagy, sercegő üszkös kanócnak <br>Égig füstölgő pici csonknak... <br>Köszönet a gyertyalángoknak… <br> <br>A múltért, a jelenért, jövőért, <br>Bűneik, bűnünk bocsánatáért... <br> <br>Elbúcsúzom, elindulok haza, kísér a sok mécses fénye, <br>És míg le nem égnek még-még elkísér a sok-sok gyertya fénye, <br>Éjjelre, meg majd jón, ideér, világit a hold ezüstfénye. <br> <br>Vecsés. 2015. május 3. – Kustra Ferenc József <br>

Átölelkezve ültünk a parton<br>mezítláb, mint egy kisgyerek,<br>finom szemcséi rám tapadtak,<br>s éreztem, milyen jó meleg.<br><br>Sóvár szemekkel néztél engem.<br>Azt mondtad, őrülten szeretsz,<br>s kezembe kulcsolt ujjaiddal<br>homokba írtad, hogy szeretsz.<br><br>Olyan boldogan bújtam hozzád,<br>hiszen te voltál mindenem!<br>Már a legelső perctől tudtam:<br>boldog csak veled lehetek.<br><br>Mégis: úgy sodort el az élet,<br>akár egy áradó folyó,<br>amely hömpölygő hullámokkal<br>tombol, és gátakat lebont.<br><br>Ma már nem tudom azt sem, hol vagy,<br>de mégis oly kedves nekem,<br>minden emlék, hisz hozzád fűzött<br>egy homokba írt szerelem.