<br><br>Oly messze tűntél akár az árnyék,<br>még fülemben hallom minden hangodat,<br>oly hirtelen,mint a futó nyári zápor,<br>még ajkamon érzem minden csókodat.<br><br>Oly sokat ígértél, s vakon hittem néked,<br>de oly kevés volt ,mit megadtál nekem,<br>mint egy tornádó, mindent felkavartál,<br>s aztán tova tűntél némán, hirtelen.<br><br>Még is úgy hiányzol mint a lenge szellő,<br>mely végigsimítja halvány arcomat,<br>s ha nem látlak többé, nem is kell a napfény,<br>inkább boruljon rám hűvös alkonyat!<br><br>

<br><br>Ha én lennék az egyetlen a földön<br>ki elcsitíthatná minden bánatod,<br>hidd el, megtenném százszor is ha kéred,<br>hiszen tehozzád száll minden sóhajom.<br><br>Ha én lennék az egyetlen a földön<br>ki összefoltozhatná tépett álmaid,<br>azt is megtenném, nem is kéne kérned,<br>hogy felébreszthessem régi vágyaid.<br><br>Ha én lennék az egyetlen a földön<br>ki feledtethetné a fájó tegnapot,<br>zúgó fergeteggel messzire söpörve,<br>hogy elszálljon vele minden bánatod.<br><br>S ha én lennék az egyetlen a földön<br>ki megváltoztathatná amit nem nem lehet,<br>nem pusztítana önző ,gonosz érdek,<br>s nem lennének ,csak boldog emberek.<br><br> <br>

<br><br>Szelíden hívj,és szelíden szólj hozzám,<br>nem bírom már ha bántanak,<br>szelíden kérj ha szeretnél bármit,<br>ne töröld belém sáros lábadat!<br><br>Nem hívtalak,és nem is kértem tőled<br>hogy jöjj közel,vagy mellettem maradj,<br>magadtól jöttél,te akartál látni,<br>de ha már itt vagy,tiszteletet adj!<br><br>Nem vagyok gőgös megbecsülök bárkit,<br>aki számomra tiszteletet ad,<br>lehetsz koldus és lehetsz király is,<br>de durva szóra ne nyisd ajkadat!<br><br>Szeress vagy gyűlölj!Nem számít nékem!<br>de ha már gyűlölsz tedd azt csendesen!<br>Ki emberként született erre a földre<br>joggal várják hogy ember is legyen!<br>

<br><br>Hiába ölelsz,hűvösek az esték<br>hidegebbek már a hajnalok,<br>hiába szólsz már oly szelíden hozzám,<br>érintésedtől szinte megfagyok.<br><br>Hiába próbálsz jóvátenni bármit,<br>feledni nem tudom ,bárhogy akarom,<br>megbocsájtottam minden egyes bűnöd,<br>de elfeledni már sohasem tudom.<br><br>Mellettem voltál tűző napsütésben,<br>hajadban láttam a sárguló kalászt,<br>két karodban a nyárfa ölelését,<br>mit elvitt egy viharos nyári délután.<br><br>Hirtelen jöttél mint egy nyári zápor,<br>s viharként tépted szét minden álmomat,<br>s most ,amikor már feledni tudnálak,<br>most tőlem szeretnéd holnapjaidat?<br><br>Menj vissza oda ,hol eddig boldog voltál,<br>hisz velem boldog már nem lehetsz soha!<br>Menj oda,hol még lágyabbak az esték,<br>nálam már nem vár csak hűvös éjszaka!<br><br> <br>

<br><br>Az én anyám úgy szeretett engem,<br>ahogy csak gyermeket szeretni lehet,<br>az én anyám úgy őrizett engem,<br>mint hűs tengerben egy apró gyöngyszemet.<br><br>Az én anyám oly szelíden óvott,<br>bár sokszor rossz voltam talán,<br>számára mi voltunk mindig<br>a napfény a dombok oldalán.<br><br>Az én anyám nem vádol most sem,<br>csak őrlődik értem csendesen,<br>nem szól, de szemében látom<br>miattunk reszket két keze.<br><br>Az én anyám miattunk élt csak,<br>miattunk könnyes két szeme,<br>bár nem szól,de megtenne mindent,<br>hogy boldogabb legyen gyermeke.<br><br>Az én anyám sosem volt gazdag,<br>kincseket adni nem tudott,<br>de mindent feladna értünk<br>amiért eddig dolgozott.<br><br>Az én anyám sosem várt semmit,<br>csak arra kért,mindig jó legyek,<br>s jól tudom, bármi is történt,<br>mi vagyunk most is mindene!<br><br>