<br>Neked csak játék kell,könnyű préda,<br>azt hitted én is az vagyok,<br>azt hitted néhány kedves szótól,<br>s ölelésedtől elolvadok.<br><br>Neked csak játék,nekem több kell!<br>Lábtörlő nem leszek senkinek,<br>vagy szerethetsz,és engedj szeretni,<br>vagy ha nem, messzire elmegyek.<br><br>Neked csak játék, szenvedély kell,<br>míg kitombolod a vágyadat,<br>azután eltűnsz mint a villám,<br>s nem számít már, mi itt marad.<br><br>Neked csak játék! Nekem az élet!<br>s nem várok hazug bókokat,<br>csak úgy szeress ,ahogy szeretnéd<br>hogy másoktól is visszakapd.<br>

<br>A vihar után elcsitult minden,<br>még a zúgó szél is eltűnt hirtelen,<br>nem hallok semmit, de szememmel látom<br>amit szerte tépve itt hagyott nekem.<br><br>A vihar után megpróbálok mindent<br>mit még romjaiból lehet, menteni,<br>sok minden elveszett, szívemben érzem,<br>sohasem tudom elfelejteni.<br><br>A vihar után más lettem én is,<br>bár lelkem megcsitult ,most is megremeg,<br>széttépett álmok, és megtört remények,<br>melyet eltemetni vágyom szüntelen.<br><br>A vihar után megtisztult erővel,<br>de romokból kell mindent újrakezdenem,<br>talán sikerül, vagy elveszek végleg,<br>de csak azért is , mindent megteszek !<br><br>

<br><br>A hó takarók eltűntek régen,<br>ébred a szunnyadó világ,<br>s az enyhe,déli napsütésben<br>nyújtózkodik a hóvirág.<br><br>Zöldül már lassan a fű is,<br>napfényben fürdik a világ,<br>s a tavaszi napfény sugarától<br>rügyeket bontanak a fák.<br><br>Lassan már éledek én is,<br>ahogy a fű, fa ,és virág,<br>megfáradt lelkem újra éled,<br>mint napsütésben a tavaszi világ.<br><br><br>

.<br><br>Ne küzdj olyanért ki nem küzdene érted,<br>ne mutasd előtte mit jelent neked,<br>ne tárd ki előtte szíved minden búját,<br>hiába tennéd, úgysem érti meg.<br><br>Ne küzdj olyanért ki nem szeret téged<br>hiába adnád néki mindened,<br>ha önmagadért nem tudott szeretni,<br>bármit tennél is,akkor sem szeret.<br><br>Ne küzdj olyanért ki nem tisztel téged,<br>hisz másnak talán te vagy mindene!<br>Miért akarnál sorba állni nála<br>amikor másnál első is lehetsz?<br><br>

<br>Egymagamban üldögélek<br>úgy taszít ez a kórházi ágy,<br>s meg se hallom félelmemben<br>a nővérke hívó szavát.<br><br>Oly sokat kibír az ember<br>bár belülről tombol talán,<br>magába fojtva minden érzést,<br>amíg fel őrli önmagát.<br><br>S mikor már nem bírja többé<br>bilincsként húzó terheit.<br>csak törölgeti két kezével<br>arcára hulló könnyeit.<br><br>Most félek csak, talán már késő!<br>Míg másokat foltoztam talán<br>észre sem vettem fölöttem<br>a vészjósló ,harsány károgást.<br><br>S most vajon aggódnak értem<br>kikért oly sokat tettem talán?<br>Réges- régen messze tűntek<br>s nem maradt, csak a kórházi ágy.