<br>Születésnap, elmúlt ez is,<br>Hosszú volt és magányos.<br>Egy kéreggel több lett a szívem körül,<br> Talán feltörni még sikerül,<br>Ha mégsem, hát úgy is jó.<br><br>Ez már nem oszt és nem szoroz,<br>Évek óta csak gyűlik a rossz,<br> A kerék óriás és csak lefele halad,<br>S köröttem egyre szűkebbek a falak.<br><br>Komorak, magasak, sötétek és durvák,<br>Sunyin lesnek, hogy mikor tudják beomlasztani a tetőt?<br><br>S ha elfogy a végső, maradék erőm,<br>A hit, a bizalom és a szerelem,<br>A remény, az ugye megmarad, az ugye nem hal meg utoljára sem?!

<br>Hideg hannoveri utcán óvatosan lépkedek<br>Lábam alatt haldokló,színes, őszi falevelek sokasága kér könyörületet.<br>A könyörtelen ítélő az idő, nem látja nem hallja, sosem,<br>S én óvatosan lépkedek, -ugyan ez mit sem ér, de nekem sokat jelent.<br><br>Jutalmam ezért a napsugár,ki néha-néha még mosolyog is rám,<br>S melenget, mint az anyai kéz,mely mindenkor a jót adni kész.<br>Csillogó esőcseppek a leveleken,<br>Vagy tán könny, mi nem szárad fel sohasem?<br><br>Óvatosan, lassan tovalépkedek,<br>A könyörtelen idővel is harcra kelek,<br>A tovatűnő napsugárba kapaszkodom én,<br>Hogy veled találkozzam majd, a világ tetején.<br><br>Emlékszel e dalra még?<br>Akkor kék volt fenn az ég, s a szivárvány híd alatt, sokszor megcsókoltalak.<br>Tán nincs is oly messze még,<br>Azóta is kék az ég, mert szemeidben látom még,<br>hogy milyen volt akkor, rég!<br><br>Mikor megismertelek, szívem őrült táncba kezdett,<br>Érted mindent elfelejtett és csak veled lenni vágyott,<br> Úgy éreztem, a világot nyertem el teveled én, két karodnak rejtekén.<br><br>Azóta is erre vágyom,teljesülne minden álmom,<br>S szép kék szemedet, ha látom,<br>Mindig veled vagyok én,<br>Ott, a világ tetején.

- Elvárod tôlem<br>hogy megértselek;<br>s ha nem teszem...<br>azt hiszed hogy<br>nem szeretlek.<br><br>azt hiszed rólam<br>hogy nincs látóhibám;<br>pedig rövidlátó vagyok<br>és a vélményem is<br>lehet hogy azzal jár.<br><br> gondolj egy életet<br>látóhiba nélkül<br>- milyen jó is lenne<br>a megértés útján járva<br>mindenki békében ül.<br><br> ... sajnos a látóhibáink<br>sokfélék lehetnek,<br>és sokféle vélemények,<br>egymással keveredve,..<br>néha összevesznek.<br><br>

<br>Ülök a csöndben és hallgatom a szívverésem,<br>Néha kihagy, néha mégsem.<br>Vagy vadul dobol indulót?<br>Nem, ez csak a csönd hangja volt.<br><br>Kinn szél csapkodja az ajtót, nyikorog is rendesen,<br>S én egyedül idebenn ülök a kenetlen szekéren,<br>Döcögve haladok,<br>Aztán mégis-mégis, újra, meg újra felgyorsulok,<br> <br>Nincs itt az idő, mégsem!<br><br>S csak hallgatom a szívverésem,<br>Csöndben ülök, hallgatok,<br>És hallgatom a szívverésem.

<br><br>Csicsereg egy kismadár,itt van a tél, hol a nyár?<br>Csöndbe borult már a táj, alszik, alszik a határ.<br>A fák, mező, erő, rét, eldalolta énekét,<br>Lecsukta színes szemét, elfáradt, s aludni tért.<br><br>No, de nézd csak milyen szép, hófehér a hófehér,<br>Fehér a hó, a takaró, és alóla hahó,hahó!<br>Kibújik egy kis virág, a legelső hóvirág.<br><br>Óvatosan körülnéz, nincs-e valamerre vész?<br>Őzek jönnek, szarvasok, vaddisznók, de ordasok<br>ritkán járnak erre már,<br>Békés, nyugodt a határ.<br><br>Szép sz élet, nagyon szép,s ki keveset látott még<br>sokszor meg nem is csodálja,<br>Pedig az ÉLET a csodák csodája!<br>Sosem könnyű, s ez így szép, <br>Erőt ad és mindenképp tartást, önbizalmat, vágyat,<br>Hogy a harcot bátran álljad!<br><br>Csicsereg egy kismadár, ne félj semmit, jön a nyár<br>Elolvad a hó, a jég, aztán a tavasz jön még.<br>Elmúlik a rossz idő, felébred már rét, erdő,<br>Nézd csak, milyen zöld a táj vidám minden kismadár,<br>És csak zengi énekét,<br>Hogy az élet csodaszép.