<br><br>Szeretsz e majd, ha nem süt rám a napfény<br>s sötét hajamba szürke köd vegyül?<br>Ha halványul arcom boldog csillogása,<br>s arcom pírja már sápadt fényben ül?<br><br>Szeretsz e majd, ha karom ölelését<br>kósza simításként érzed majd talán?<br>Ha gyöngébben ölel mint ahogyan régen<br>mikor még sziklaként érezted talán?<br><br>Szeretsz e majd, ha kezem reszkető lesz,<br>s remegő ujjakkal simítom hajad?<br>Hisz én még most is annyira szeretlek<br>mint mikor először láttam arcodat!<br><br>Mint mikor először csókoltam az ajkad<br>karjaid közt oltva kínzó szomjamat,<br>számomra most is te vagy az egyetlen!<br>Nélküled nincs más, csak hűvös alkonyat!<br>

<br>Nem vágyom hidd el ,semmi másra<br>csak hogy álmaidban melletted legyek,<br>nem csábít már a tűző nap varázsa<br>ha karjaid között nyugalmat lelek.<br><br>Nem kérek semmit, csak maradj mellettem!<br>S úgy ahogy én is, őrizd álmomat!<br>Ne tévesszenek meg illó délibábbal,<br>hűs árnyékban is érezd jól magad!<br><br>Szoríts magadhoz! Hogy érezzem végre:<br>milyen boldog is vagyok veled,<br>hisz minden szavad, és minden ölelésed<br>oly boldoggá tesz, hogy nem is képzeled!<br>

<br>Most csak szeress! Ne gondolj másra!<br>Csak kettőnkre gondolj e forró éjszakán!<br>Amíg az ajkam ajkadat érinti,<br>nem érhet minket semmi baj talán.<br><br>Most csak ölelj! Nem kérek többet!<br>Csak szorosan ölelj karjaiddal át!<br>Ahogy a napfény a bimbódzó virágot,<br>amelytől kinyílva ontja illatát.<br><br>S most aludj nyugodtan! Majd őrzöm az álmod!<br>Ahogy a vén hold a csillagok hadát<br>öleli lágyan, karjaiba zárva,<br>s rájuk vetíti minden sugarát.<br>

<br><br>A legszebb szó, amit tenéked mondtam<br>azon a hűvös éjszakán,<br>fülembe cseng, még most is úgy hallom<br>mintha éppen most mondanám.<br><br>Amikor azt mondtam téged szeretlek<br>olyan boldogan néztél reám!<br>Mintha megkaptál volna minden kincset<br>amely a földön létezik talán.<br><br>s amikor elmentél olyan árva lettem,<br>akár az utolsó, sápadt fénysugár,<br>amely az ég alján búcsút intve sóhajt<br>s azután kialszik mint a gyertyaláng.<br>

<br><br>Pusztító özönvíz önti el a tájat,<br>elsöpör mindent a zúgó áradat!<br>Zavaros vizével hömpölyögve árad<br>s mindent elsöpör mi útjába akad.<br><br>Elönti a szántást, a zöldellő rétet,<br>nyomában nem marad csak víz és sártömeg,<br>reszketve szaladnak az állatok előtte<br>s védelmet keresve futnak messzire.<br><br>Nincs már semmi, mi gátat szabna néki!<br>Nincs olyan Isten ki megállítaná!<br>Hörögve dobálja dühös hullámait,<br>s elpusztít mindent, mi útjába áll.<br><br>Istenem! Ne engedd! Szabjál gátat néki!<br>Vedd vissza tőle e pusztító erőt!<br>Küldd inkább olyanra ki sokaknak ártott,<br>s a gyöngéknek add az éltető erőt!<br>