<br><br>Csak az tud maga körül mindent tisztán látni<br>kinek tisztára mosták szemét könnyei,<br>kinek arcáról új remény sugárzik<br>csak az képes mindent újra kezdeni.<br><br>Ki el tud temetni mindent ami rossz volt,<br>kinek szívében nincsen már harag,<br>ki elnézi neked minden tévedésed<br>s ha feledni nem is tud, megbocsájtja azt.<br><br>Csak ő képes szeretni minden kis hibáddal,<br>ő az ki nem fog soha bántani<br>s ha boldogságra vágysz ezen a világon,<br>próbáld meg te is őt megérteni!<br>

<br>Hiányzol Anya! Le sem tudom írni<br>mennyire hiányzik becéző szavad,<br>mennyire hiányzik gyöngéd érintésed<br>szíved melegsége, arcod mosolya.<br><br>Megadnék mindent egy gyöngéd érintésért<br>hogy megsimíthassam őszülő fejed,<br>olyan boldog lennék, ha legalább egyszer<br>arcom simítaná vénülő kezed.<br><br>Hiányzol Anya! Hisz te voltál nékem<br>borongós időkben minden támaszom,<br>amikor fejemet válladra hajthattam<br>egyszerre megszűnt minden bánatom.<br><br>Most is rád gondolok könnyező szemekkel<br>s lélekben próbállak megérinteni,<br>Te vagy a legdrágább ezen a világon!<br>Sohasem foglak elfelejteni!<br>

<br><br>Kerestelek a csöndes félhomályban<br>az alkonyatból nyúló éjszakában,<br>mondd meg! Merre vagy?<br><br>Kutattalak a tűnő messzeségben<br>s kiáltanék a messze zúgó szélben<br>hogy meghalld hangomat.<br><br>Kiáltanék újra és újra<br>de nem hallom hangodat vissza,<br>szólj hát! Merre vagy?<br><br>Jössz e már? Vagy felejtselek végleg,<br>temesselek a szívembe mélyen<br>mondd meg :hol maradsz?<br><br>Akarsz még? Vagy elfeledtél mindent<br>s meg sem látod már patakzó könnyem<br>mely lelkemből fakad?<br><br>S ha elmegyek fogsz e majd hívni<br>hogy válladon tudjam kisírni<br>mi felkavar?<br>

<br><br>Szeretnék egyszer még boldogan élni<br>messze hol csönd és béke van,<br>temetni mindent mi nem hagyott élni<br>s hinni hogy lesz még virágzó tavasz.<br><br>Szeretnék olyan messzire futni<br>hogy utol ne érhessen senki sem,<br>új álmokat és új reményt keresni<br>s ne zavarjon meg semmi sem.<br><br>Szeretnék végre megnyugodni<br>hogy ne sírjam többé át az éjszakát,<br>feltörő könnyemből szivárványt fakasztva<br>újra megtalálni százezer csodát.<br><br>Szeretnék hinni a kimondott szóban<br>hol nemes léleknek nyílik a virág,<br>zúgó viharként söpörve a rosszat,<br>hogy megtisztuljon e megromlott világ.<br>

<br>Hová tűnt minden? Mért nem érzem<br>ereimben a lüktető erőt?<br>Tegnap még éreztem: most hová tűnt minden<br>magával ragadta a száguldó idő?<br><br>Miért nem érzem az erőt karjaimban?<br>mért nem érzem a tavasz illatát?<br>Mért nem vágyom a felkelő nap fényét<br>hogy énreám ontsa első sugarát?<br><br>Hiszen tegnap még olyan boldog voltam<br>még magamba szívtam bőröd illatát!<br>Úgy szerettelek, olyan forró hévvel<br>ahogy a vihar borzolja a fát.<br><br>S most nem érzek semmit! Elcsitult minden!<br>Magaddal vitted lüktető erőm,<br>nem vágyom többé ajkad érintését<br>csak annyit szeretnék: legyen még időm!<br><br>Hogy megcsodálhassam a virágzó rétet<br>ahogy a napfényben fürdik a világ,<br>hogy újra érezzem tépett álmaim közt,<br>könnyektől fakasztva is nyílik még virág!<br>