A poéta vére sötét, mint a tinta <br>És az örökölt kalamárisban tartja… <br>Ezt nem a szív, lélek pumpálja papírra. <br> <br>Életbohóc vagyok én, de nem boldog, <br>Lelkem sem és szemem sem igen ragyog. <br>Bohócsipkám lecsúszott a szememre, <br>Így aztán vaksizhatok méltón… kedvemre. <br> <br>Kalamárisban a tenta a lúdtollam vére, <br>Azzal fest a papírra, mi a múltnak emléke… <br>Az éjszakák nehezek, az íráshoz gyertya kell, <br>De meggyújtom én, hadd írjon a toll szeretettel… <br> <br>Mindenki vágyva bár... kutakodik, <br>Mindenki kutakodva álmodik, <br>Mindenki elképzeli magának a napi jót… <br>Mindenki értékeli a mindennapi valót? <br> <br>Nekem a gyertyafény, imbolyogva jelzi az utamat, <br>Jövőt nem ismerem, kiírom magamból a múltamat! <br>Viszont a jövőben folytatni kell a saját harcomat! <br> <br>Az utamon, nem kevés vérszilánkok, de tintapacák vannak, <br>Az utamon szél is fúj, nem kedvez a fejemen a kalapnak… <br>Ha megszüntetem szobámban a huzatot, az jó lesz alapnak. <br> <br>A kész versem nem síremlékem, de fejfámra bárcsak fölteszik… <br>Örülök, hogy ha szép szavaitok, mint koszorúk, körbeveszik… <br> <br>Vecsés, 2016. június 16. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként. <br>

A poéta vére az maga… olyan, mint a tenta <br>És azt az ócskapiaci kalamárisban tartja… <br>Ezt nem szív pumpálja, toll, hegyével veti papírra. <br> <br>Gyertyafényben gyorsan elfárad öreg szemem, <br>Meg néha megyek én, pár falatot csak eszem… <br>Aztán újult erővel használom az eszem. <br> <br>Megjátszom minden nap az íróember jó öreg srácot, <br>Közben folytonosan viselem, az életunt álarcot… <br>Összetört álmaim, már nem kérnek új életnek pácot… <br> <br>A sötét tinta boldogságot szerez, ami a kalamárisban van, <br>Poéta leírhat mindent, álmodhat egy saját poéta világban. <br>Mosolyog is folyton a toll, mert ő írja papírra gondolatokat, <br>A poétának segít ezzel, hogy megvívja a gondolat harcokat! <br> <br>Miközben leírom a gondolatomat, a lidércem ott setteng’ folyton, <br>Meg a kezem és tollam árnyékai itt vannak, figyelnek is állandón… <br> <br>Mindig, egyszer csak megtestesül maga a nagy pillanat, <br>Verset öklend, ha nem írom… mint fuvallat, volt illanat… <br>A holdnak fénye, szinte jönne be, de lecsorog az ablakon, <br>Már hideg van kint, kabátban sem ülhettek már öreg balkonon… <br> <br>(Leoninus) <br>A gyertyám fénye persze világit, a lángja lobogva ámít? <br>A boldogság bennem van, az nem ámít, így gyertyafény sem kábít! <br> <br>Vecsés, 2016. június 15. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként. <br>

Hajnali harmat <br>Erdei várromokon. <br>Árva pókháló… <br>* <br>Harmatos reggel, <br>Fehérre festett mező. <br>Őzpata csúszkál. <br>* <br>Harmatos a fű <br>A még épp’ hogy dús mezőn! <br>Bárányfelhő had… <br>* <br>Harmatcseppektől <br>Nedves, ébredő füves. <br>Napkelte szárít. <br>* <br>Harmatfakasztó, <br>Kezdő hajnal hűvöse. <br>Sötétség, már megy. <br>* <br>Hajnali harmat, <br>Az elmúlásról dalol. <br>Ural; vizesség! <br>* <br>Nyújtózók a fák, <br>Élvezik reggeli fényt. <br>Harmatcsepp csillog… <br>* <br>Ködben, gyöngyharmat <br>Terül a fagyos tájra. <br>A reggel fehér. <br>* <br>Kósza napsugár <br>Csillan harmatcseppeken. <br>Ez a virradat. <br>* <br>Napfényes harmat <br>Hozta reggel vígságát. <br>Új nap felvirradt! <br>* <br>Reggel, harmatcsepp <br>Mint gyémánt tőri a fényt. <br>Napsugár szárít. <br>* <br>Homályos hajnal. <br>Fű hegyén harmatcseppel. <br>Őz, eszik-iszik. <br> <br>Vecsés, 2016. december 20. – Kustra Ferenc József– íródott; eredeti Basó féle haiku stílusban. <br>

Az ősz társalkodónője… <br> <br>Ködbe burkoló <br>Időjárás érkezett! <br>Bundák, vastagok. <br>* <br>Korhadt faágon, <br>Újra lóg, köd fergeteg. <br>Hívatlan vendég. <br>* <br>Ólmos köd terül <br>Didergő tájra, fájón. <br>Fázik a szélcsend. <br>* <br>Hulló falevél. <br>Fázósan ködös éjjel. <br>Hűsek nappalok. <br>* <br>Félholt falevél <br>Szelek szárnyán utazik. <br>Ködtakarót kap. <br>* <br>Sárga falevél <br>Mosolyogva hullik le. <br>Ködben is leér. <br>* <br>Magányképletben <br>Látszhatna, árva kóró. <br>Ködben nem látni. <br>* <br>Hegytetőn, öreg <br>Tölgy büszkén áll a vártán. <br>Ködben, nem látszik. <br>* <br>Hegyre vivő út, <br>Ködfoltokkal tarkított. <br>Nagy csúszásveszély. <br>* <br>Bágyadt a napfény, <br>Mint idő ködlámpása. <br>Besötétedik. <br>* <br>Sötét éj, fátylat <br>Borít a természetre. <br>Köd is besegít. <br>* <br>Didergő hajnal… <br>Madártrillázásra kel. <br>Ködtől nem látni. <br> <br>Vecsés, 2016. december 3. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban. <br>

Mélytengeri az élet… <br> <br>(leoninus) <br>Súlyos a probléma: tíz méterenként egy bar, -lefelé- a víz nyomása. <br>Négy kilométeres mélységben, már négyszáz bar a víz nyomása. <br>Nos, bizony itt kell boldogulni, mert a nyomáson nem lehet változtatni… <br> <br>Ilyen mélységben is vannak kövek, nézem az ablakon át, vannak-e vésetek? <br>Ha van, már valaki járt erre, de nem tudom, hogy ez volt-e halála vagy élete sikere… <br>Én meg az U-boot megyünk lefele, látom is egyre kisebb a halak tömege… <br> <br>Magányos az utam egy ilyen hátköznapi óceánban, csak lefelé megyek a távolságban. <br>Ha elfogy a benzinem, vagy defektet kapok, hogy jövők föl, vagy lent maradok és horkolok? <br>Álmodhatom, hogy ott vagy velem és szeretjük egymást, már nincsen is… csak egymást. <br>Hülye hangot hallok, kopognak az ablakon… lám, fölismertem óriás polip csőre az koppintón. <br>Van nálam egy kis szíverősítő, de én nem megyek ki vizes leszek, ő meg nem fér be… épp’ fürdő. <br> <br>Juj, gyorsan elsuhantam egy nagyobb szikla mellett, mintha lett volna egy lefelé-nyíl véset. <br>Ha volna külső tükröm, visszanéztem volna, a véset íritál, mintha ott volna… <br>A marha nagy polip megállt, nem jön lejjebb, mosolyos a pofája, ezzel kísér lejjebb. <br>Mernék én szeretni itt is, de nincsen, akit, nem vagy velem… ima és az öngyónás, más nincsen. <br>Eszek-e még főztődből, vagy épp’ nem vagy otthon… ha még egyszer otthon leszek! Ottlakón. <br> <br>Hetvenhat évesen, már minden lehet… még az is lehet, hogy életvégem egy rövid-akut őrület… <br>Ha a batiszkáfom meg egyszerre, hirtelen berobban, sose tudom meg, hogy meghaltam… valósan. <br>Lihegve sóhajtozok ebbe a vaksetétbe, mivel világitani nem tudok, akkut hol töltsem ily’ sötétbe. <br>Nézek, ki az ablakon, nyomásmérőm meg átkúszott a háromszáznyolcvan báron. <br>Lehet, hogy utoljára látok az égen csillagot! Mert, ha defektet kapok… gumit, itt ragasztok? <br> <br>Vizi kuckómban a legyek csak hullanak, lefelé… csoda ez, nincsen oxigénjük, csak hörögnek. <br>Ó, ha tudhatnám a polip miért mosolygott, ami láthatón gonosz és becsapós volt legott. <br>Nem tudom lefekhetek-e még, a nyári forró macskakőre, egy kóbor kutya ugathatna… dőre. <br>Ki tudja, hogy még a szemembe néz-e az élet, kényelmesen eltudom-e fogyasztani estebédet? <br>Remélek a polip nem settenkedik utánam és nem dobál sziklákkal… de itt nincs gránát, mi mással? <br> <br>(Senrjon) <br>Félek a defekttől, így bíz’ <br>Nem megyek tovább, ó, lakótárs! <br>Négyszáz a bárom! <br> <br>(tíz szavas <br>Hátha még élhetek egy picikét, <br>Ha tudnám… batiszkáf sorsa végét… <br> <br>Vecsés, 2024. augusztus 21. -Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában. <br>