Jeges a hajnal, <br>Ködfátyol-bajjal. <br>Trén-ló reszketve fázik. <br>Orosz… orgonán játszik. <br> <br>Szomorú a katona, már épphogy majdnem megfagyott. <br>Éjjel a rettenetes hidegben fegyver befagyott. <br>Sok az orosz rohamozó, <br>Lépése nem rogyadozó... <br>Aknavetős zárótűz, <br>És nehézágyú-sortűz. <br> <br>Ha nem lőnek, akkor van jégre lefekvés. <br>Priccsen gondolat nélküli képzelődés… <br>Behallik a hó reccsenés, <br>Itt biz' nincsen víz csöppenés. <br> <br>Kintről hallani a hó roppanást, <br>Bent át kell élni az álmodozást. <br>Abba kéne már hagyni mocorgást. <br> <br>Kis elalvás… <br>Kis álmodás… <br>Priccsnyikorgás. <br> <br>Orosz oldalról máris lőnek, <br>Kiket eltaláltak hörögnek. <br> <br>Zuhanórepülés... ha köpünk, az a vízesés, <br>Aknazuhogás játszik velünk, mint egy jégverés, <br>Negyvenhárom nagyon télies januárja van, <br>Szomorúság ural minket… már, ki életben van… <br>Szinte érezni, hogy a halál, maga fújja ezt a szelet, <br>Kiváltva a keserűséget, ránk öntve, jeges hideget. <br>Ami itt van, jeges és vérfagyasztó, <br>Mert, még van itt a derékig érő hó… <br> <br>Végtelen hómező hímjén állok, <br>Látom, nem létező padkán várok, <br>Itt várni valamire... az átok. <br> <br>Kellenének magyaros sült hús szeletek. <br>A fronton nincs, így bánatosak a szemek. <br>Hiába akarnék én fény lenni az orcádon, <br>Amikor, nagy fagyássérülés van az arcomon. <br> <br>A tartós hóvakság színorgiájába, meredten nézek, <br>Itt a csontkemény, fehér jégtömb, maga a megfagyott lélek. <br>Itt a kifosztott lelkek csak állnak sorba, <br>Mind benne szorultak a nagy jégakolba... <br> <br>Egy pillanat csak az élet. <br>Az előbb láttam, hogy nevet. <br>Most-már épp’ halálba megyen… <br> <br>Az otthon emléke a vastag hóban hever, <br>A vad hideg, vadul rajta még egyet teker. <br> <br>Hideg a hajnal, <br>Hideg az alkony… <br>Frontharcos lába már megfeketedett, <br>A halál szerint: éltél már eleget? <br> <br>Zúgón csendes imákban, hol van a menny? <br>Hol van a pokol, hogy tudd merre is menny! <br>* <br>Lét homokóra <br>Itt, sokaknak befagyott! <br>Már, örök idők… <br> <br>Vecsés, 2016. október 27. - Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, törté-nelmi emlékezésként, hőseinkre, az ottveszett katonáinkra! <br>

Eszperente nyelven… <br> <br>Ejnye-bejnye, teremtette, <br>Ember, nedveket szerette. <br>Fenekedve erjesztette. <br> <br>Nedveknek lenyelete kellemes, <br>Szerette! De reggel rettenetes! <br>Léte ezért, szétszedett, elegyes. <br>Lehelete, egyenest fertelmes. <br>* <br>Lélek, defektes, <br>Cselekedet sekélyes. <br>Megfeneklett kedv. <br>* <br>Kelyhet, remegve vette kezébe, <br>Bevette e nedvet nyeldekébe, <br>Lekergette bélésébe, <br>Bele evett levesébe. <br> <br>Észrevette, nedve régen elment, <br>Helytelen cselekedete mellett, <br>Kellene, szerezzen rendes kedvet! <br> <br>Véreres szeme elmerengett, <br>Lelkecske éppen, felleledzett. <br>Életet kerget cselekedet. <br> * <br>Cselekedetek, <br>Elvégezhetetlenek. <br>Ferde nézések… <br> <br>Vecsés, 2013. május 3. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában. <br>

Pókháló-fátyolba szövi lelkemet az időm… <br>Tűröm, mert gondoltam, talán van még elég időm, <br>A nagy kérdés fenn áll, és az, az, hogy a múltról, hogy érzek, <br>Lehet fénytelen, kifakult, de… halovány emlékképek? <br> <br>Elgondolkoztam és ennek szárnyán repül a képzeletem, <br>Előbányászom magamból az összes régi emlékképem… <br>Gondoltam, sok még az én időm, ha én úgy akarom… <br>De csak pókháló-fátyol vastagodik, én meg hagyom... <br> <br>Éjfélig kell visszamenni, az álomházba beszöknöm, <br>És mint egy régi kísértetkastélyba, én beköltözöm. <br> <br>Elő is jön, élet szépítgette sok emlék. <br>A múltba bizony, ha tudnék, úgy visszamennék! <br>Ennyi ésszel kezdeném én mind, elölről, <br>Most majd, futnék lefele a dombtetőről… <br>Életemben végül is, megmászni, egy dombot sem tudtam, <br>Pedig harcoltam, küszködtem, homokból is várat gyúrtam… <br>* <br>A múlt feltépi <br>Zárját, és megjelenik. <br>Kísért, felfedez. <br>Múltat lehet lezárni, <br>Nem lehet benntartani. <br>* <br>A múlt a részed, <br>Mindig szembe jön veled! <br>Míg élsz, nem ereszt! <br>Bárhová is mész, követ, <br>És lehet, mit ad, löket! <br>* <br>Ami volt az volt! <br>Mi megtörtént, megtörtént! <br>Nem lehet mosni… <br>Fennmaradnak a vádak, <br>És dicséretek… mának! <br>* <br>Én visszamennék, <br>Maradni úgysem lehet. <br>Látogatóba. <br>* <br>Idő kereke <br>Vissza nem tekerhető! <br>Átgondolhatnám. <br>* <br>Elszállnak évek, <br>Elrepül az élet! <br>Emlék megszépül. <br>* <br>Hogyha hóvihar veri és beborítja felszínt, <br>Vagy jégeső éri, és ez ad sok villámló szint, <br>Akkor is örömmel őrzi emlékeit a szőke Tisza, <br>Vizén ringó dallammal csak mesélget, történelme, múltja… <br>Mindig is a jövő irányába kanyarog medre, az útja. <br>Neki ez volt, ez most és ez lesz jövőre is élte, a múltja… <br>Bármilyen a lét, emberi létnek is csak egy az útja, <br>Még akkor is, ha az úton az ember csak egy figura! <br>* <br>Szívemben évek <br>Lángolnak, madárdal zeng… <br>A kigyúlt fények! <br>* <br>Néma szürkeség, <br>Gomoly-füstös messzeség. <br>Múltunk ködbe vész… <br>Csendes fájdalom kiált. <br>Fájdalom nyila talált. <br>* <br>Gondolatok tán’ <br>Néha, úgy visszajárnak… <br>Fény a múlt egén. <br>* <br>Nem akarsz a múlttal foglalkozni? Hiszen beléd van épülve! <br>Ha nem így lenne, nem is lennél ember… nem léteznél nélküle. <br>Ismered vagy sem, jön idő, rád borul az éjszaka fátyla, <br>És öregen már hiába nyílik csókos ajkad imára… <br>Múlt nélkül is élsz, de nulla vagy, az élet semmi grafikonján, <br>Bárha még fellelhetők korhadt kerítés lécek… élted útján. <br> <br>Vecsés, 2014. november 21. – Kustra Ferenc József– Íródott: versben, tankában, haikuban… és önéletrajzi írásként. <br>

Uram! Percnyi időm sincsen jóízűen fölocsúdni, <br>Napjaim repülnek, hóvihar nagyon kezd örvényleni. <br>Már felismertem, hogy születéstől halálig tart életút. <br>Magányos, rejtett életút… Uram! Ocsúdni egy perc nem jut. <br> <br>Hull már a hó, én vele beszélgetek, beszélek mindent át, <br>Zord ez a régen nem volt veszett tél, mért ezt, hogyan éljük át? <br>Persze át kell, hogy tavasszal majd újra <br>Rácsodálkozhassunk életre… újra! <br>Meg kell élni, hogy a menydörgés hangosan zengjen nekünk, <br>Édes Istenem, a hálánk üldöz, hogy mi még élhetünk. <br> <br>Menjünk együtt, már a hó is esik csendesen, <br>Mögöttünk négy lábnyom látszik szépen, élesen… <br>Bakancsaink lenyomata látszik biz’ rendesen, <br>Ezen nyomok sokasodnak egyre és fesztelen. <br> <br>Hó lepte be az indulásomat végleg, <br>Így az örökre megmarad… jó, ha tényleg! <br> <br>Vecsés, 2023. május 30. -Kustra Ferenc József- íródott; Eldar Rjazanov azonos c. verse téma-ötletkénti felhasználásával. <br>

A gazdagok ezt tették az emberiséggel… mert a pénz az úr. Nekik nincs háborús halottjuk… <br> <br>(leoninus csokor) <br>A mi földünket bekötötték lőporfüstbe és ez tették kicsinyeskedve… <br>Álmait békebeli szivárványszínbe, de nem látszik eme bűdös füstbe. <br> <br>A mi földünk jó anya, kebelére öleli gyermekeit, így óvja magába… <br>Vannak azonban a hatalmasok, kik viszik fiatal férfiakat háborúba! <br>Már hallani is, hogy épp' három év alatt, egymillió lett a sok meghalt... <br>Családok meg csak sírnak otthon, nem tudják elképzelni a jövőt... kapaszkodón. <br>A nyomorékká sebesült, otthon kell e a családnak? Vagy hidak alá járnak? <br> <br>Több millió hadiárva, hadiözvegy, mint élnek tovább? Mennek nagyvilágba? <br>Siratjátok egész nap az apa és férj hamvait? A lét száradt sivatagjait? <br> <br>Még csak annyit, hogy az új élet hol, miként sarjad, ha sírástól már repedt az ajkad… <br>Fejedet erővel álomra hajtsad, mert más nincs, mint álomban éld át jó régmúltad. <br> <br>Ma is éppen még tárgyalnak, hogy a föld-vagyont elosszák! Vége? Nincsenek gyors csodák! <br>Tovább is napi több ezer katona hal meg… reggel ágyúdörgés, vekker nem berreg… <br> <br>Vecsés, 2025. február 27. -Kustra Ferenc József- íródott: Lőrincz Andrea, „Föld” c. verse, mint ötletadó ihletésével. Megírtam, mert a háborús eszkaláció veszélye nem a múlik! Sőt! <br>