Idő 
Értékelés 
Értékelés Elmegyek, elmegyek, hosszú úton megyek…
<br>Majd hosszú út porából erőt merítek…
<br>Ha én már majd, olyan, nagyon messze leszek…
<br>Akkor már én, majd veletek nem lehetek…
<br>
<br>Megfigyeltem, hogy nekem már fakóbban zöldell a fű,
<br>És már nem hallom, elhallgatott a tücsök hegedű…
<br>
<br>Előttem úttalan út halad,
<br>A jelenem, fut, sőt tán' szalad.
<br>Ahogy odaérek, téblábolok egy útelágazás mentén,
<br>Nem tudom, hogy botorkáljak-e új úton, járhatatlan mezsgyén.
<br>
<br>Erő kell és dacolás élettel, hogy álarcok lehulljanak,
<br>Ha sarokhoz érünk, befordulunk, búcsút inthetünk a múltnak.
<br>Halk szellő fújdogál, visszazúgja az ifjúságot
<br>Ezzel ad a vándornak erős adó szerenádot.
<br>
<br>Sors kérlek, figyeld, most a test mondja el az óhaját,
<br>A lélek is életre kelt, dúdolja az ódáját.
<br>
<br>Talpam üti az utat, keményen, talán ütemre,
<br>Cipőm meg töri lábam, nincs reményem kegyelemre.
<br>Itt hiába érzem, fáradt vagyok, pihennék,
<br>Csak én gondolom, hogy akár otthon lehetnék…
<br>Belefáradtam én már mindenbe, de tovább menni muszáj,
<br>Főleg a vándorló, úti életbe… ez maga az uszály.
<br>
<br>Kemény az út felület és elég egy rossz mozdulat,
<br>Emberfiára még bokatörés is rázúdulhat.
<br>Kapaszkodni kell nekem még a sík terepen is,
<br>Előre haladni így lehet biztosan, csakis.
<br>
<br>Menet közben szellő dúdol egy szép dallamot
<br>Én meg így folyvást járom a nagy élet tangót.
<br>Lassan már a negyedik dimenziót is érzem illőn... távhoz,
<br>Esteledik és én meg hozzá álmosodok a napnyugtához.
<br>
<br>Ahogy vándorolok, hordom magammal a sok élettitkomat,
<br>Bízok benne, hogy úti haramiák nem veszik el sorsomat.
<br>Majd ha fáradtan bánatom mormolom a fagyos téli szélbe,
<br>Remélem, hogy karom, nemhiába, emelem fénytelen égbe!
<br>
<br>Van, hogy rossz napom van és biz' a kétségbeesés feszít,
<br>De miért adnám fel, ha még van kis erőm, és az repít?
<br>
<br>Öregedni olyan egyszerű!
<br>De nem mondom én, hogy nagyszerű!
<br>Fiatalodni sehogyan nem lehet.
<br>Öregség csak rád terül, mint lehelet.
<br>
<br>Vándorolok utamon... egymagam, egyedül nem lehetek,
<br>Önmagamban megyek, ő az, ki velem van, kit nem feledek.
<br>Van olyan, hogy az úton érzem, elég volt! És térdre hullok!
<br>De jön utánam az árnyékom és az élet is ott kullog.
<br>
<br>Apámtól és nagyapámtól tanultam egy s mást én,
<br>Talán, mint hagyományőrző vagyok én fenomén?
<br>Gondolatom jó, ha csendes megnyugvással zárom,
<br>Tudom, hogy majd holnap is lesz új nap, már ezt várom!
<br>
<br>Vecsés, 2014. július 11. - Kustra Ferenc József
<br>
Sohase mond, nagyon régen
<br>Nem volt senkid az alvégen…
<br>Sohase mond el kétszer,
<br>De ismételd elégszer…
<br>
<br>Voltak rég' neked is őseid,
<br>És talán szerető szüleid,
<br>Voltak neked többen, szerető rokonaid,
<br>Ismételd, ne feledd… összetartozásaid.
<br>
<br>Sohase mond, hogy neked nincsen semmi múltad,
<br>És bár voltak rokonaid, de őket untad.
<br>Sohase mond, nincs velük semmi emléked,
<br>Mond, ha igen, akkor Te a múltad féled.
<br>
<br>Múltadba visszamenni, a saját létedbe kutatás,
<br>Lelked, így a raktáradba mélyen, kereső-kutat ás.
<br>Ha már közeledő este éjre hangol,
<br>Akkor már szív is elindult, elbarangol.
<br>Az est vajon tudja-e még a régmúltat,
<br>Vagy ő sem? Csak régvoltban... jó helyen kutat?
<br>*
<br>(bokorrímes)
<br>Találkozol Te, az utca emberével,
<br>Lehet, hogy sokkal, talán akár ezrével,
<br>Mit akarsz az ő -sokak- segedelmével?
<br>*
<br>(3 soros-zárttükrös)
<br>Hited koordinátája a lelkedbe be van írva,
<br>Ezen az úton jutsz békéhez, ha lelked terhet bírja…
<br>Hited koordinátája a lelkedbe be van írva.
<br>
<br>*
<br>(tanka duó)
<br>Ébred a reggel,
<br>Fény meg erre kialszik…
<br>Fájdalmas kelés…
<br>Érzékelés… mi való!
<br>Békélés, holnap való?
<br>
<br>Múltad fájdalom?
<br>Jelennel nem dicsekszel?
<br>Jövőt ki tudja?
<br>Szunnyadó láng csak égjen,
<br>Képzelet láng hevében…
<br>
<br>Vecsés, 2015. december 1. - Kustra Ferenc József – íródott; a múlt meditációs földolgozásáról.
<br>
Írok én a szemetelő, szitáló esőben,
<br>Ücsörgök, a parki ernyő alatt kőszékemben
<br>Egyik kezemmel megfogva, bízok az ernyőben.
<br>
<br>Agyamból, szinte betűpermet hullik,
<br>Vágyam, hogy most írjak, biz' el nem múlik!
<br>Írok én szitáló esőben és szitáló gondolatban,
<br>Le is írok mindent, őszintén, de nem álnok fondorlatban.
<br>
<br>Ma már rég nem lúdtollal írok,
<br>De golyósok, bizony kifogyók!
<br>Olyankor betétet gyorsan cserélek,
<br>Mert gondolatok útról még letérnek…
<br>
<br>Írni, akkor kell, ha eszedbe jut valami,
<br>De akkor gyorsan, papírra le kell karcolni,
<br>Mert különben kiderül, emlékezet bizony rövid,
<br>A legjobb gondolat is elszáll, lelép, marad semmid.
<br>.
<br>Legyen kezed ügyében mindig cetli és ceruzacsonk,
<br>Ezek kicsik, nagy helyet nem foglalók, és már írhatod…
<br>
<br>Én lefekvéskor mindig egy kicsit olvasok,
<br>De közben van, hogy öt verset is előrántok,
<br>Mert megszáll az ihlet, ki kell adnom magamból.
<br>Fekve megelevenedik golyóstollamból…
<br>
<br>Én csak fogom finoman toll szárát
<br>Ő meg szántja a betű vonalát.
<br>Elálmosodni, majdan csak ezek után lehet,
<br>Mit leírtam, az olvasók örömére…? Mehet!
<br>
<br>Az én kezem ügyében kicsi gyertyacsonk is van,
<br>Mert hátha ott ragadok lelkemben, egy kunyhóban!
<br>
<br>A sötétben is erőt ad a kis csonk, lángra gyúl,
<br>És bennem így sok romantikus gondolat kigyúl.
<br>Aztán, ha a láng a már piciny testébe belemar,
<br>Akkor vége, az aprócska tűz el is alszik, hamar.
<br>Elhamvadó láng haloványodó fényénél
<br>Még azért, gyorsan írok, majdnem vaksetétnél.
<br>
<br>Vecsés, 2015. április 29. – Kustra Ferenc József
<br>
Bőszen fakulok,
<br>Őszön fanyalgok.
<br>Ködben nem látok,
<br>Bőrt én nem váltok.
<br>Minden csak régik,
<br>Vitál csak késik.
<br>
<br>Megújhodás a jövő,
<br>Eljő? Még tán' nem késő?
<br>
<br>Budapest, 2006. január 12. – Kustra Ferenc József
<br>
Él a felbontási tilalma!
<br>
<br>(3 soros-zárttükrös)
<br>A mocskos, véges halált, mindenki zsebben hordja, lezárt borítékba,
<br>Élet adta születéskor, de folyvást él a felbontási tilalma!
<br>A mocskos, véges halált, mindenki zsebben hordja, lezárt borítékba.
<br>
<br>Én már csellel próbálkoztam kivenni, hogy elolvashassam,
<br>Fakó volt azonban a remény, hogy sorsom megváltoztassam…
<br>Én már csellel, próbálkoztam kivenni, hogy elolvashassam,
<br>*
<br>
<br>(Septolet)
<br>Szivárványos
<br>Vakság sármos,
<br>Lábam sáros,
<br>Élet, csak pedálos.
<br>
<br>Bíztuk lehetetlent,
<br>Hittük végtelent,
<br>Elhajtottuk kétségtelent!
<br>*
<br>
<br>(Bokorrímes)
<br>Öregen bizony mindig kiderül, hogy végül is mindenki éppen így jár,
<br>Más életutakon kóricáltunk, de a végére embergyerek így jár.
<br>A végzet meg tudható, nyomunkban volt, folyvást követett, nyomunkban ott jár!
<br>*
<br>
<br>(Senrjon)
<br>Visszaemlékezések,
<br>Mit sem segítenek, pirul arc!
<br>Emlékfakulás.
<br>
<br>Hat látó is volt nekem,
<br>Végzetem elmondták, egyezőn!
<br>Emlék eltűnés.
<br>*
<br>
<br>Orbitális vagy kegyes hazugság? Ezzel volt tele az életem,
<br>Így nem csoda, ha az állandó félsz volt a kísérő lételemem…
<br>Szeretetlenség vagy barátságtalanság, kitöltötték a réseket,
<br>Sikertelenség vagy naiv gyanútlanság, csak húzták be a fékeket!
<br>Mesés elismeréseket kaptam azoktól, kik nem számítottak!
<br>Közeliek, mind kivétel nélkül, nézték elmenő lábnyomokat…
<br>Föl vagyok, kérlek háborodva, egy boríték miatt ekkora hajcihő?
<br>De az abban írtak miatt, nincs rajtam csak egy végzetes, talptalan cipő…
<br>*
<br>
<br>(Senrjú)
<br>Csak erőlködtem,
<br>De, boríték lefogott!
<br>Abban benne van…
<br>
<br>Így telt egész lét,
<br>Velős csontból, csak csont volt!
<br>Kutya, is irigy…
<br>*
<br>
<br>Úgy látom, talp-nélküli talptalan cipő-felsőrészben kell élnem,
<br>Sokan látják, dicsérik, de alul kéne, hiányzóról vélelem.
<br>Estére elcsendesül a táj, az árnyak; az éjszakába elbújok,
<br>Így a csendben és sötétben, magamra maradok, de tovább harcolok!
<br>Csak görcsölők, mint egy nincs-méretes csomó a kákán,
<br>Ez bizony nem tévedés! Még kicsit húzom a vártán…
<br>
<br>Vecsés, 2020. március 20. – Kustra Ferenc
<br>
