Szomorkás tél előben búsan szitál az eső, <br>Csak lassan hullik... tudjuk, lesz ő még havas eső! <br> <br>Most minden szürke, ködös, felhővel borított a táj <br>Hogy elmúlt meleg napfény, a színek… mindenkinek fáj. <br>A tél elő, még nyálkás, sűrű ködöt is kipipál, <br>Lassan csontvázak a fák, ez mi majd tájat, tipizál. <br> <br>Az eső áztatta vastag avar immár nem zizzen, <br>A múlt őszi táj sokszínűsége benne már nincsen. <br>Lassan közeledni fog a sírmárvány hidege, <br>Ha nincs jó kabátunk, átölel… hideglelése. <br> <br>Sírokat is belepi majd a hó, mécsest gyújtani nem lehet, <br>De addig halottak napján temetőben gyújtunk egyet-egyet. <br>Szeretteink ott laknak... hideg sírban így kapnak kis meleget. <br>Meglátogatjuk őket, mit otthagyunk… gondolatunk s szeretet. <br> <br>Járhatunk bármerre, csinálhatunk bármit, de akit szerettünk <br>Nekünk hiányzik… jobb híján szeretettel őrzi őt a szívünk. <br>Kedves halottunk! Bízzunk, hogy föntről őrzi ő léptünk, <br>Ha ő már nincs velünk, legalább ennyi legyen nékünk. <br> <br>Valaha éltek álmodoztak, cipelték… tán’ a keresztet, <br>De, hogy itt legyenek, erre nem adhatnak be keresetet. <br>Mi meg itt maradtunk, lehet egyedül, <br>De nem gondolunk rájuk szenvtelenül. <br> <br>Temetőben, az ódon kovácsoltvas kapu nyikordul, <br>Jönnek mások is, megyünk be együtt… van ki családostul. <br>Legyünk kicsit együtt elhunytakkal, legalább lélekben, <br>Mi jövünk el hozzájuk… Ők már itt laknak a sírkertben. <br> <br>Amerre nézünk, mindenfelé mécsesek tengere árad… <br>Múló idő a sírokra mohabársony terítőt ráad. <br> <br>A szomorkás tél előben búsan szitál az eső. <br>Hidegben majd elvásunk, ha zúdul ránk havas eső! <br> <br>Vecsés, 2013. október 22. - Kustra Ferenc József <br>

Hideg kövek...<br>A föld súlyos teher!<br>Régen itt vagyunk.<br>Lángnyelvek rajzolnak<br>Arcunkra... komoly vonalakat!<br>Pislákoló, pici mécsesek ezrei<br>Nyitnak utat a sötét kőrengetegben.<br>Itt nyugodnak békében a lelkek.<br>Köztük a legfiatalabb<br>Most tért nyugovóra<br>A hidegben, sötét anyaföldben!<br>A novemberi szél süvölt az arcunkba.<br>Komoly gondolatok szállnak a magasba.

A szobában sötét van. <br>Összegyűrt papírlapok. <br>Elmúlt napok,idő homályában<br>Maradt sóhajok. <br><br>Elmúltak azok a napok, <br>Elfáradtak a hajnalok, <br>Évtizedekké nőtt percek<br>És pillanatok. <br><br>Szememben nincs rád fény! <br>Nem látom a hozzád vezető utat! <br>Szívem a kóbor kutyákkal együtt<br>Falatozgat!<br><br>Űzött vad lett, s hűvös<br>Éjszakákon temettem el<br>Már rég, az égben fent<br>Várják lelkem... <br><br>Nem mehetek, szívem <br>Darabjait keresem. <br>Szétszórtam, az őszi szél fújja<br>El hozzád, kedvesem.<br><br> Michael ~ 2022. 10. 26.

Alkonyatkor kisétálok,<br>a tó partján meg-megállok,<br>Nap korongja félig vízben,<br>tükröződik vörös színben.<br><br>Csend borul a kies tájra,<br>kis madarak száraz ágra<br>mind leszálltak megpihenni,<br>holnaphoz erőt gyűjteni.<br><br>Tó vizének lágy hulláma,<br>csónakot ringat partjára.<br>nyugovóra tér a halász,<br>kíván nyugodt jó éjszakát.<br><br>Nap sugara is búcsút int,<br>majd türkiz vízben lebukik,<br>reggel óta útját járta,<br>sötétség borul a tájra.

Hol a Te lakásod, Violám? <br>Meghívhatnál, akkor láthatnám! <br>Látogatód lennék, <br>Lelkedre beszélnék. <br>Vágyak a közeledbe, az ám! <br> <br>Biz’ kellene, már találkozunk, <br>Tudom, hogy oly’ nagy élményt kapunk. <br>Beszélgetnénk egy jót, <br>Mondanám a valót. <br>Sikerül ez, ha összefogunk! <br> <br>Sorsunkról beszélnénk, Viola, <br>Egyeztetés lenne a csúcsa. <br>Rövid ám az élet, <br>Oly’ hamar… mivé lett… <br>Éltet veszni hagyni? Viola! <br> <br>Vecsés, 2019. február 18. – Kustra Ferenc József – íródott; romantikus LIMERIK csokorban. <br>