Emlékezés őseimre… <br> <br>Ahogy vége, elmúlt az élet… már nincsen több akarat, <br>Egymás hiányát érezzük, de bízok, emlék megmarad. <br>Kedveseink, már nem hiányolnak, nem létezel… <br>Kedvesem, a hosszú utadon, fent, visszanézel? <br> <br>Téged takar itt egy nagy síremlék halom, <br>De tudd, szívemben nem múlik a fájdalom! <br>Majd eljő az idő, összeölelkezünk egy fázós hajnalon… <br>És, ha megint együtt leszünk, akkor ott már semmi nem fáj nagyon. <br> <br>Hogy hátha látlak, ott messze, igyekszem lábujjhegyre állni, <br>Nyakam is kinyújtom, de messze vagy, tégedet biz’ nem látni… <br>Ahogy lépegetek, puha… tehát alulról rothad az avar, <br>Cipőm besüpped, de már benne kárt nem tesz, senkit már nem zavar. <br> <br>Vecsés, 2015. január 2. – Kustra Ferenc József <br>

A kavics hangja, hogy lábam alatt ropog, <br>Mint egy régi tangóharmonika, vinnyog. <br>A kövek kemények, törik a talpamat, <br>Arcomba belevág az őszi fuvallat. <br>* <br>Arcba vág a szél, <br>Az elmúlásról mesél. <br>Mélyen hallgatok. <br>* <br>Gyertyákat gyújtok, <br>Azt hagyja, biztos érti… <br>Mégis elfújja… <br>* <br>Megyek egyedül, magányosan cammogok, <br>Kapaszkodnék, de nincsen semmi, mit fogok. <br>Kapkodom a levegőt, sőt megmarkolom, <br>Őszi szél szembefúj, magányos utamon. <br> <br>Vecsés, 1999. szeptember 26. – Kustra Ferenc József – írtam; versben és senrjúban. <br>

Fakeresztek, márványoszlopok, <br>Halottaim közt, körbejárok. <br>Kicsikét könnyeztem, <br>Zsebkendőm elteszem. <br>Éppen van temetés... virágok. <br> <br>Éreztem a síroknál… vártak. <br>Meghallgattam... Nem válaszoltak… <br>Tolultak emlékek, <br>Körbevettek lelkek. <br>Míg élek, ne félj, látogatlak. <br> <br>Mikor kijövők beszélgetünk, <br>Fontos, hogy néha együtt legyünk… <br>Elmentél, hiányzol, <br>Majd jövők… Te várol? <br>Életben nem menekülhetünk... <br> <br>Vecsés, 2020. február 2 – Kustra Ferenc József <br>„Várol” = vársz! Régies szóhasználat! <br>

A homály földereng a párásodó szemem előtt, <br>Így nem látom, mit válasszak régi emlékek között… <br>Vajon a remény él tovább, hosszan és jó bőszen? <br>Mit is reménykedek, fehéredő hajjal, őszen? <br> <br>Sírnom kell, hogy rég' elvesztettelek benneteket, <br>Pedig emlékszem, nagyon szerettem lelketeket… <br>Most meg… jó régen itt laktok fakult sírkő alatt, <br>Én, látogatlak benneteket, bár idő haladt. <br> <br>Itt vagyok a sírkertetekben, rendszeresen eljövők, <br>Veletek kapcsolatban én, minden -múlt- rosszat ellökök. <br>Minek emlékezzek a rosszra, ne féljetek... eljövök. <br> <br>Nézem, a temető fölött is délcegen tarol a napfény, <br>A sírkövetekről, meg mi visszaverődik az ellenfény. <br>Épp, hogy látszik még, kőbe belevésett nevetek, <br>De én tudom melyikben laktok… húz a lelketek. <br> <br>Még élek veletek a mindennapok emlékében, <br>És ez kavarog bennem, a mindennapok létében. <br>Tartják bennem lelket mindennapok szenvedésében. <br> <br>Ma is körbejártam a fakult sírkövek között, <br>Letettem virágokat és használtam kötözőt… <br>Hazamegyek, mert a felhők rám-, meghozzák esőt… <br> <br>Vecsés, 2017. január 3. – Kustra Ferenc József <br>

Körbesétáltam én a jó nagyméretű temetőbe, <br>Éreztem, hogy dohos kriptaszag terjeng a levegőbe… <br>Néztem a feliratokat, van, mibe már százötven éve temetnek, <br>Istenem, ha mesélnének… abban nemzedékek sorai lehetnek. <br> <br>Láttam sok kis sírt, mibe pici gyermeket temettek, <br>Elgondoltam, szülök milyen szomorúak lehettek. <br>De már a szülők neve is fel volt vésve a márványra. <br>Már ők is átköltöztek vándornak a másik világba. <br> <br>Ezen régi síroknál és kriptáknál nem volt virág, <br>És nem volt gyertya, látszik, hogy ez már régen múlt világ. <br>* <br>Az idő elment, <br>Utód nem ismeri őst. <br>Idő megy tovább. <br>* <br>A feledésbe, <br>A múltba süllyed minden. <br>Elvész a tudat. <br>* <br>Márványba zárva, <br>Családi történelem. <br>Múlt fátyla takar. <br>* <br>A sok gyertya és <br>Mécses fény, kísértet tánc… <br>Tudatosság nincs. <br>* <br>Nemsokára, már <br>Fagyos köd takar mindent. <br>Jéghideg sírok. <br>* <br>Lassan hóvihar <br>Jő, befújja utakat. <br>Sír mind fehér lesz. <br> <br>2015. június 15. – Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban, halottak napjára… <br>