Miért fáj, ha a szóra nem jön válasz?<br>Valahová hívnak, és mégsem várnak? <br>Miért fáj, ha a sötét megkaphatja a fényt,<br>S Te csak árnyék maradsz, ameddig csak élsz?<br>Miért fáj, ha amott mindig a rossz a jó?<br>S te hiába igyekszel, maradsz az utolsó? <br><br>Ordítsd, a világba, hogy neked ez nem elég!<br>Ordítsad, ha fáj, hogy aki hívott, mást ígért!<br>Ordítsál hangosan, ahogy a torkodon kifér!<br>Ordítsad! ......Súgjad! Egyszer majd célba ér.

Septolet) <br>Ködben vagyok, <br>Emlékezni tudok, <br>Akarok! <br>Nem papolok. <br> <br>Víg vagyok, <br>Ködöt találok! <br>Így nem botorkálok! <br>* <br>(3 soros-zárttükrös) <br>Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe, <br>De szembetaláltam magam… belementem vak-sűrű, friss ködbe… <br>Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe. <br> <br>Még bennem van szép az éji álmom, <br>Akkor még nagy napfény volt a tájon. <br>Visszatérnék, az egy szépséges álomvilág, <br>Ez, mi körülölel maga a ködös világ. <br> <br>Emlékemet akartam kergetni a régi, erdei sétányom, <br>Le is akartam ücsörögni, mélázni az erdei tisztáson… <br>Most azonban az lett a helyzet, nem is tudom, hogy "vakon" merre menjek, <br>Biztos, hogy előre van az erdő, de félek, nehogy egy fának menjek. <br> <br>Nem látok semmit! <br>Nem hallok semmit! <br>Autók sem járnak, ködös csend honol, <br>Ez a csend most megtartón, belém karol. <br> <br>(3 soros-zárttükrös) <br>Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg, <br>Az bár nem lesz élethű, de ott a melegben, fával nem ütközök meg… <br>Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg. <br> <br>Vecsés, 2020. november 17. – Kustra Ferenc József <br>

Reggel korán piacra mentem és a ködfátyol, mint táncos jól ki is tett magáért! <br>Néha eltűnt, visszahúzódott, ilyenkor a kelő napnak bő helye volt magáért. <br>Én a reggeli pirkadatba néztem, a fejem is jól arra fordítottam, <br>Mire a piacra kiértem, arcon kipirosodtam, pirospozsgás voltam. <br>* <br>(3 soros-zártükrös) <br>Már a piacon kemény, zömök ködfelhő fogadott, <br>Semmivel nem törődött, kicsit sem alkalmazkodott! <br>Már a piacon kemény, zömök ködfelhő fogadott. <br>* <br>(anaforás, 3 soros-zártükrös, önrímes) <br>A köd, a pirkadati napfénytől rózsaszínnek látszott, <br>A napfény velem fúzióba lépett, arcomon látszott… <br>A köd, a pirkadati napfénytől rózsaszínnek látszott. <br>* <br>(Bokorrímes) <br>Bevásároltam, de az utcákban hazafelé, hol volt köd, hol eltáncolt, <br>Ahol nem volt, ott napfelé fordultam, de ködfátyol rendre visszatáncolt. <br>* <br>(Leoninus) <br>Otthon elsőnek a tükörbe néztem, pirospozsgám maradt, ezt reméltem. <br> <br>Vecsés, 2016. december 26. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. <br>

Benne a dac az utas… <br> <br>Napnak fénye itt bent, nem ér el soha hozzám, <br>De, igen… néha, ha nem borús egy kis foszlány. <br> <br>Van úgy, hogy a csend beköltözik, be szívünkbe, <br>És tűzet hamvasztó napsugár fröcsköl szembe… <br>Szeretet-csalogány dala, ha elnémul lehet, vége, <br>Tüzet olt a nagyobb tűz, tinta szárad megsemmisülve. <br> <br>A dac, az, ami szétmar, <br>Igyekszik is mihamar, <br>Lélekfalat csak lemar. <br> <br>Ha belekerülsz, olyan, mint egy fénytelen alagút, <br>Mintha benn lenne, hegy gyomrában, körbe-körbe csak fut. <br>Ott nincsen semmilyen állomás, bár kócolt lelked, <br>Igyekszik, megállni a semmiben… minek véled? <br> <br>Kattog a sín alattam, én meg ülök rázós életvagonomba. <br>A vonatom zakatolva rója utat, látom, sántít rohanva. <br>Érzem, tudom, hogy az egész élet egy nagy rohanás, <br>Olyasmi, mint egy szélmalomharc… vajh’ mi a folytatás? <br> <br>Életről, már tudom, a remény álom maradt, <br>De mondhatom úgy is, már porszemnyi sem maradt. <br>Az élet, nem mese történet, kegyetlen és kemény, <br>Néha még be is csap, mert amit felvillant… az remény. <br> <br>Hmm… érzem, hogy az életem egy omladozó, beázó viskó, <br>Már kimerült a harcban, kacskán lépkedve, sínt szétszakító… <br>Nézek ki az ablakon, látom, az időt nem tudjuk lehagyni, <br>Csak jön vonatommal, sőt télen sem fog -sorompónál- megfagyni! <br>Életkínom van, nyögve üvöltök, kaparom a párás ablakot, <br>Életkínom van, üvöltve nyögök, bár leverhetném üvegpolcot... <br> <br>A saját életem leteper és blokkolja az agyamat, <br>A saját életem vehemens és fékezi tudatomat. <br>Az én életem egy nagy genyó... büntet, mint rossz-ember a sánta kutyát, <br>Rajtam is tartja a sötétsárgás ködöt, biz’ nem ad fehér papipát. <br> <br>Azt a mindenit, még ki sem jöttem az egyik alagútból, <br>Így meg, hogyan kerülök ki a gém nélküli gémeskútból? <br>Hmm… nekem már a gémeskút is alagút... minek lőcs? Farúdból. <br> <br>Érzem, hogy hasonló, mint pók szőtte erős fonalak, <br>A dac elhalmoz, de mit használ? Ebből vannak falak? <br> <br>Érzem, hogy a dac... bizony, ami szétmar, <br>Igyekszik is lehetőleg… mihamar. <br>Bennem dolgozik, lélekfalat lemar. <br> <br>Van nekem bővében, sok sötét alagút, <br>És arra megyek, mert arra vezet az út. <br>Öregen látom: kanyarogva körbefut! <br> <br>Vecsés, 2017. február l. – Kustra Ferenc József <br>

Aki egyszer toll percegtetőnek beáll, <br>Annak a nyugalma, örökre tovaszáll… <br>Estéit, gyertya halvány fényénél tölti, <br>Lúdtollát, elgondolkodva… sercegteti. <br> <br>Aztán, mire a papirusz tele lesz, <br>A szálgyertyából, szétfolyt, amorf csonk lesz! <br> <br>Az agyonkoptatott ceruza csonkját markolva, <br>Lassan, bénul a kéz, mi a gondolat hiánya… <br>A ceruza, ha volna hegye, még leírná, <br>De a lélek, azt, akkor is örökre fájná… <br> <br>Papiruszba vésett igazságok, <br>Csak zúgnak a szélben, mint platánok, <br>És a régmúlt, halott emlékei… <br>Olyan már nincs, kinek elmeséli… <br> <br>Kicsit leültem, írás közben elszunnyadoztam... <br>Mire ébredtem, gyertyám leégett… konstatáltam. <br> <br>Vecsés, 2015. február 12. – Kustra Ferenc József <br>