Írok én a szemetelő, szitáló esőben, <br>Ücsörgök, a parki ernyő alatt kőszékemben <br>Egyik kezemmel megfogva, bízok az ernyőben. <br> <br>Agyamból, szinte betűpermet hullik, <br>Vágyam, hogy most írjak, biz' el nem múlik! <br>Írok én szitáló esőben és szitáló gondolatban, <br>Le is írok mindent, őszintén, de nem álnok fondorlatban. <br> <br>Ma már rég nem lúdtollal írok, <br>De golyósok, bizony kifogyók! <br>Olyankor betétet gyorsan cserélek, <br>Mert gondolatok útról még letérnek… <br> <br>Írni, akkor kell, ha eszedbe jut valami, <br>De akkor gyorsan, papírra le kell karcolni, <br>Mert különben kiderül, emlékezet bizony rövid, <br>A legjobb gondolat is elszáll, lelép, marad semmid. <br>. <br>Legyen kezed ügyében mindig cetli és ceruzacsonk, <br>Ezek kicsik, nagy helyet nem foglalók, és már írhatod… <br> <br>Én lefekvéskor mindig egy kicsit olvasok, <br>De közben van, hogy öt verset is előrántok, <br>Mert megszáll az ihlet, ki kell adnom magamból. <br>Fekve megelevenedik golyóstollamból… <br> <br>Én csak fogom finoman toll szárát <br>Ő meg szántja a betű vonalát. <br>Elálmosodni, majdan csak ezek után lehet, <br>Mit leírtam, az olvasók örömére…? Mehet! <br> <br>Az én kezem ügyében kicsi gyertyacsonk is van, <br>Mert hátha ott ragadok lelkemben, egy kunyhóban! <br> <br>A sötétben is erőt ad a kis csonk, lángra gyúl, <br>És bennem így sok romantikus gondolat kigyúl. <br>Aztán, ha a láng a már piciny testébe belemar, <br>Akkor vége, az aprócska tűz el is alszik, hamar. <br>Elhamvadó láng haloványodó fényénél <br>Még azért, gyorsan írok, majdnem vaksetétnél. <br> <br>Vecsés, 2015. április 29. – Kustra Ferenc József <br>

Bőszen fakulok, <br>Őszön fanyalgok. <br>Ködben nem látok, <br>Bőrt én nem váltok. <br>Minden csak régik, <br>Vitál csak késik. <br> <br>Megújhodás a jövő, <br>Eljő? Még tán' nem késő? <br> <br>Budapest, 2006. január 12. – Kustra Ferenc József <br>

Él a felbontási tilalma! <br> <br>(3 soros-zárttükrös) <br>A mocskos, véges halált, mindenki zsebben hordja, lezárt borítékba, <br>Élet adta születéskor, de folyvást él a felbontási tilalma! <br>A mocskos, véges halált, mindenki zsebben hordja, lezárt borítékba. <br> <br>Én már csellel próbálkoztam kivenni, hogy elolvashassam, <br>Fakó volt azonban a remény, hogy sorsom megváltoztassam… <br>Én már csellel, próbálkoztam kivenni, hogy elolvashassam, <br>* <br> <br>(Septolet) <br>Szivárványos <br>Vakság sármos, <br>Lábam sáros, <br>Élet, csak pedálos. <br> <br>Bíztuk lehetetlent, <br>Hittük végtelent, <br>Elhajtottuk kétségtelent! <br>* <br> <br>(Bokorrímes) <br>Öregen bizony mindig kiderül, hogy végül is mindenki éppen így jár, <br>Más életutakon kóricáltunk, de a végére embergyerek így jár. <br>A végzet meg tudható, nyomunkban volt, folyvást követett, nyomunkban ott jár! <br>* <br> <br>(Senrjon) <br>Visszaemlékezések, <br>Mit sem segítenek, pirul arc! <br>Emlékfakulás. <br> <br>Hat látó is volt nekem, <br>Végzetem elmondták, egyezőn! <br>Emlék eltűnés. <br>* <br> <br>Orbitális vagy kegyes hazugság? Ezzel volt tele az életem, <br>Így nem csoda, ha az állandó félsz volt a kísérő lételemem… <br>Szeretetlenség vagy barátságtalanság, kitöltötték a réseket, <br>Sikertelenség vagy naiv gyanútlanság, csak húzták be a fékeket! <br>Mesés elismeréseket kaptam azoktól, kik nem számítottak! <br>Közeliek, mind kivétel nélkül, nézték elmenő lábnyomokat… <br>Föl vagyok, kérlek háborodva, egy boríték miatt ekkora hajcihő? <br>De az abban írtak miatt, nincs rajtam csak egy végzetes, talptalan cipő… <br>* <br> <br>(Senrjú) <br>Csak erőlködtem, <br>De, boríték lefogott! <br>Abban benne van… <br> <br>Így telt egész lét, <br>Velős csontból, csak csont volt! <br>Kutya, is irigy… <br>* <br> <br>Úgy látom, talp-nélküli talptalan cipő-felsőrészben kell élnem, <br>Sokan látják, dicsérik, de alul kéne, hiányzóról vélelem. <br>Estére elcsendesül a táj, az árnyak; az éjszakába elbújok, <br>Így a csendben és sötétben, magamra maradok, de tovább harcolok! <br>Csak görcsölők, mint egy nincs-méretes csomó a kákán, <br>Ez bizony nem tévedés! Még kicsit húzom a vártán… <br> <br>Vecsés, 2020. március 20. – Kustra Ferenc <br>

Az éj kárpát-táncából kikandikál sok-sok fényes csillag-gyerek, <br>De a tömegükkel nem háborúznak, fények… nem lézer fegyverek. <br>Nézik egész éjjel, Kárpát-medencében mit csinálnak emberek? <br> <br>Hová sietsz idő? Pergeted a percet, rohanva hozod előre holnapot? <br>Holnap is, úgyis felkel! Én majd akkor nagyokat ásítva köszöntőm a Napot. <br>Csillagok, várjatok, fogjátok vissza időt, lassan engedjétek a tegnapot… <br> <br>Gondolataimat, nem visszahangozza csillagos ég is… <br>A csend sem örül helyettem semminek recsegve, és mégis <br>Egyedül, kisemmizve jut eszembe használható tézis… <br> <br>Ahogy írtam, közben a falon táncot járt a kezem árnya, <br>Ölelgette lúdtoll árnyát, tangóst járt vele… ó, a fránya… <br>Oly’ halvány volt a mécsfény, mindezt a szemem már alig látta. <br> <br>Mikor eszembe jut következő gondolat, akkor az nekem, a zene! <br>Hogyha nap, mint nap írok újabbakat, teljesen tele, megtelek vele. <br>Írom is gyorsan, mert már alig látok… holnap, Ti tán’ megbirkóztok vele. <br> <br>Vecsés, 2015. július 19. - Kustra Ferenc József <br>

Bármit is teszel, <br>A célhoz előbb nem érsz. <br>Te bármit is kérsz. <br>* <br> <br>Bármit is akarsz, <br>Ha sosem élsz, küzdhetsz, így <br>Hiába remélsz. <br>* <br> <br>Bármit is hiszel, <br>Ha állsz, meredten nézel. <br>Több sebből vérzel. <br>* <br> <br>Bármit is megtudsz, <br>Sohase mond, hogy hallgass, <br>Emlék? Ne altasd! <br>* <br> <br>Bármit is gondolsz, <br>Magadról és hiszel is. <br>Terhed, nyomasztó. <br>* <br> <br>Bárhogy is remegsz, <br>Lelked, eszed nagyon fél. <br>Csak magadban ülsz… <br> <br>Vecsés, 2012. október 28. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, Senrjú csokorban <br>Gravest; Rosemary azonos c. verse alapján a szerző engedélyével. <br>