Védetlenül állok a határtalanság jelenlétében,<br>Mely az időtlen rejtély, felbecsülhetetlen igazság:<br>A kettősség szenvedélyes és közömbös ölelése,<br>Az örökkévalóság átölelő kígyója,<br>A teremtés és a feloszlás tüzes sárkánya.<br><br>A világod nem mérhető vagy mérlegelhető<br>És mégis elismerést és ismeretet követel.<br>Titkaid ellentétekkel és a polaritásokkal<br>Működnek, számtalan rejtélyekbe burkolva,<br>Földünkön, úgy mint a végtelen boltozatban.<br><br>Hol van a csillag, ahonnan jöttem?<br>Hol a csillag, ahová vissza kell térnem?<br>Kóvályog a fejem az ősök szavaitól,<br>Összezsugorodok jelenléted ámulatával.<br>Védtelenül és lelkemig levetkezve állok.<br><br>A hangod csatatereken visszhangzik a sebesültek<br>és haldoklók torkából és a varjak rikácsolásában.<br>Te vagy a tűz a szerelmesek szenvedélyes vágyában,<br>És az édes dallam tiszta hangja az örömdalainkban.<br>Végtelen tükröződő tüneteid elvesznek a mindenségben.<br><br>Hány bálvány ágaskodik megdicsőítésed szolgálatában?<br>Mennyi fohász és könyörgés hangzik <br>Súlyos és hatalmas lábad árnyékában?<br>A véráldozatok piramisokká tornyosulnának <br>Ha egymásba halmoznánk őket.<br><br>A próféták hangos intelmei visszaverődik <br>a sivatag kopár sziklák felületéről.<br>A remény ígéretei szíveket melegít<br>a hegyi beszéd részletes és csodálatos hatására,<br>mely elterjed Perea és Júdeában Jeruzsálem útja felé. <br><br><br>Te azonban minden isten felett állsz, <br>Névtelenül és nevezhetetlenül, miközben <br>bolygónk nem több, mint egy porszem <br>határtalan tengered vizében. Valóban, központod <br>mindenhol jelen van, de a körméreted viszont sehol.

Aki túl hamar megelégszik alkotásával az<br>Súlyos vétket követ el önmagával szemben.<br>Shakespeare a pokol ebei veszélyeiről beszél, <br><br>Milton vakul is látta az Elveszett Paradicsomot. <br>Ady Illyés szekerén robogott, és Madách<br>Keserű rokonszenvvel írt az ember tragédiájáról.<br><br>Világunk telve van mindennel ami elképzelhető,<br>Tengerek mélységével és ágaskodó hegycsúcsokkal<br>Hol majd hogy végtelen a kilátás és ritka a levegő.<br><br>Nem elég csak a lélek hangjára hallgatni.<br>Mélyebbre kell búvárkodni és magasabbra szállni<br>Ahol maga a fold szellemének moraja regél.<br><br>Ha már túlfolyik poharad és tüzel a szíved<br>Bátran vedd kézbe lantod vagy tollad<br>És bizalommal örvendezzél vagy búsulj.

Csak elgondolkoztam… <br> <br>Szívem lobogott, <br>Mögöttem lég, porzott, <br>Vágy kicsit okoskodott. <br>Nem, kicsit se mocskoskodott, <br>Senki sem akaratoskodott, <br>Vágy helyén, folyóparton tobzódott. <br>Szerelemben senki nem huzakodott, <br>Sőt, az élet közben békésen mormogott, <br>Közben senki se, semmit nagyon el nem rontott. <br>Így valahogy volt, valamelyest jó életrészlet, <br>De az már hol van, mert, nagyon elkallódott, hová lett? <br>Ez nem szépített múlt, hanem reális... a beépített. <br> <br>2018. július 29. – Kustra Ferenc József - A lépcsőzetes versformát én alkottam meg. 12 sorból kell állnia. Az első sor 5 szótagos, majd minden sor egy szótaggal több. Minden 3. sor végén kötelező egy mondatlezáró írásjel! A rímképlet -A. Balra zárt legyen. <br>

(anaforás, bokorrímes) <br>Néztelek, cigiztél és oszlott a füst a naptól csillogó levegőn, <br>Nem mertem odamenni, megismerkedni, néztelek belül szenvedőn… <br>Nem vágytam másra, csak fúd rám a füstöt, ami felfelé emelkedőn… <br>* <br>(senrjú) <br>Bánat, eltűnés. <br>Bánat, téli semmibe… <br>Bánat, imádat! <br>* <br>(Bokorrímes) <br>Sorsom jól kibabrált velem, mert nekem tán' végleg úgy rendelte, <br>Járlak a térdig-hó lepte utcákon, míg meg nem jön az este, <br>És kutyák ugatása égbe hallatszik, azt szép rőtre festve. <br>* <br>(septolet) <br>Emberek jöttek szembe, <br>Kérdezgetve, <br>Ég meg átfestve… <br> <br>Mit mondjak válaszképpen? <br>Helyzetem bánatosan-idétlen… <br>Lelkemben <br>Elvesszen… <br> <br>Vecsés, 2023. január 17. – Kustra Ferenc József – íródott: Oszip Mandelstam (1909) azonos c. verse átirataként. Közzétette a műfordító Szöllősi Dávid. <br>

Régbe vész'... sok ifjú év! <br>Öregen nem félek időtől… <br>Kegyelem sincsen… <br>* <br>Utam lassan véget ér, <br>Emlékek fakultan elbújnak… <br>Kegyelem sincs már… <br>* <br>Időm is lehet, lejár. <br>A pokolban tűz felelősként… <br>Kegyelem se nincs… <br>* <br>Élet-énekem halkul, <br>Öregen ez már csak dúdolás. <br>Kegyelem illan… <br>* <br>Öregen immár, ki sem <br>Akar már jól megcsókolgatni… <br>Kegyelem volt, nincs… <br>* <br>Régbe vesznek élet sok <br>Évei, nyomtalanul tűnnek! <br>Kegyelem… minek? <br> <br>Vecsés, 2020. május 21. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjon csokorban, ami az én fejlesztésem. Szótagszám = 7-9-5. {haiku elvisége alapján…} <br>