Az öreg kínai törökülésben és hajlott <br>háttal ül az alacsony asztalnál.<br>Az üres papírt, tintatartót és ecsetet <br>bámulja, de aztán kiegyenesíti<br>a gerincét és lehunyja a szemét.<br><br>Légzése emelkedik és süllyed és<br>Szemhéja mögött szaporodnak a képek.<br>Suttog neki a szelllő amint enyhe <br>Lehelettel a lombok közt fecseg, <br>És a bivaly prüszköl amint<br><br>Felrántja fejét a mocsárból <br>A veszélynek gyanújára.<br> A nyári égbolt színekben beszél:<br>Havas fehérben és búskomor kékben.<br>A hegyek viszont makacsul hallgatnak.<br><br>Az öreg kinyitja a szemét,<br>az asztal felé hajol és bemártja <br>az ecset a szénfekete tintába.<br>A nedves ecset hegye űgesen<br>Halad a papíron, amint árad a szó.

Soha országban van egy kiszáradt folyó<br>Melyet csak száraz szemek látnak<br>Kihalt, kopár táján búsuló lelkek állnak.<br>Itt bármi könnyezés be van tiltva,<br>De mégis a s?rás napjára várnak.<br><br>Egy anya gyermekét szorongatja<br>Kit halálosan emészt a láz.<br>Gyógyulás már nincs kilátásban<br>S gyászos hangulatban borul a ház.<br>A síráson kívül nincs más fohász!<br><br>Az eltört játék, vérző orr,<br>Hát ilyen lett e ifjúkor?<br>E iskola év egy borzalom.<br>Ha panaszkodok megbánom?<br>Nem! Erre sírás napja alkalom!<br><br>Miféle gonosz előírás<br>Hogy férfi ki sír az hibáz?<br>Amikor Akhilleusz Parokloszt elvesztette <br>Bátran s nyíltan megkönnyezte.<br>A hősnek sírás napja megengedte!<br><br>Sírás Napja keringet bennünket,<br>Szóval adjunk neki jogos nevet.<br>Nem számít, hogy ki és mi vagy,<br>De Sírás Napján le ne maradj, <br>S engedd meg hogy sírva fakadj!

Az utolsó olaj lámpa is kialudt,<br>és a hárem csendben van burkolva.<br>A nők egyedül vagy párosan alszanak.<br>A palota fölött félhold halad át<br>a tiszta indigó égbolton.<br><br>Csak az öreg szultán és szultána<br>vannak még ébren, szerelmük hajóján, <br>és szokott ölelésük oltalmában. <br>Az éjszaka egy tenger melynek hasa <br>A legcsekélyebb érintésre hullámzik.

Vággyal simulok hozzád, Teca, <br>Megáll a csend, de mire várva… <br>Tolakodok feléd, <br>Így ölelek… beléd. <br>Sok perc, egy dús gyönyör fő álma. <br> <br>Heved, oly’ vad ölelésében, <br>Lét surranós szédületében. <br>Ölellek hevesen, <br>Ó, Te csak egyetlen… <br>Egymás, pihi engedélyében. <br> <br>Tartóba nyomtam a gyertyámat, <br>Elvetettem az új búzámat… <br>Vágy Terád folytjában, <br>Ez van bent, kottámban. <br>Szórtam is Neked nagy szikrákat. <br> <br>Vecsés, 2017. december 1. – Kustra Ferenc József – íródott: erotikus jellegű LIMERI csokorban. <br>

Én meg, még szeretlek… <br> <br>Nyújtózkodik a csönd a fatörzsek között, <br>Hallgatom… a fűben ülök a fák között… <br>Nyújtózkodik a csönd a fatörzsek között. <br> <br>Egyedül, így bizony nagyon magányos a sok napom, <br>Istenkém, ha itt lennél... Ezt bizony nagyon akarom! <br>A szerelem csak dúl-fúl a lelkemben, ezt bizony nagyon elfogadom, <br>Persze az lenne az igazi, hogy itt ülnél velem, ezt is akarom. <br> <br>Régen volt és csak egyszer, hogy ezt az erdőt együtt jártuk, <br>Akkor még ketten egyformán a jövőt jól megálmodtuk… <br>De Te… aztán sajnos, másképpen döntöttél, a fájó-magány mellett, <br>Énvelem nem is törődtél, pedig egyet értettünk jövő mellett. <br> <br>(Bapeva tükör) <br>Jövő? <br>Merre van? <br>Lehet tudni? <br>Azt sem tudhatjuk, <br>Mit hoz nekünk jövő, <br>Talán, lesz-e kárpótlás… <br>Tény, hogy én, tovább szeretlek, <br>Érted és miattad… epedek! <br>Sorsot okolom, szétválasztott minket, <br>Elvett végleg tőlem téged, mesés kincset! <br> <br>Elvett végleg tőlem téged, mesés kincset! <br>Sorsot okolom, szétválasztott minket, <br>Érted és miattad… epedek! <br>Tény, hogy én, tovább szeretlek, <br>Talán, lesz-e kárpótlás… <br>Mit hoz nekünk jövő, <br>Azt sem tudhatjuk. <br>Lehet tudni? <br>Merre van <br>Jövő? <br> <br>(Anaforás, 3 sorod-zárttükrös) <br>Szívszerelmem vagy, akár akarod, akár nem, <br>Szív fenntartóm vagy még most, így akarod vagy sem… <br>Szívszerelmem vagy, akár akarod, akár nem. <br> <br>(Szenrjú) <br>Kezd már fújni szél, <br>Magánnyal… hazamegyek. <br>Még elmélkednék… <br> <br>Vágyainkat leölik a sors-átkok, <br>Mert a lapokon írtak olyan mások. <br>Voltak varázslatosan szép napok, <br>Ma már ezek, csak elillant álmok. <br> <br>(Anaforás, 3 soros-zárttükrös) <br>Az ősz bizony, nem enged hozzád, a napfényes sorsunkhoz, <br>Sorsunk fák alá lök, igazodjunk nagy levélhulláshoz… <br>Az ősz bizony, nem enged hozzád, a napfényes sorsunkhoz. <br> <br>Vecsés, 2020. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában a szerelemről, kedvesemnek. <br>