A nagy kérdéseim… <br> <br>A nagy kérdés: akkor írni vagy nem írni? <br>Lefeküdni, vagy íróasztalhoz menni? <br>Gondolatot kiírni, vagy eltemetni? <br> <br>Harceszköz lett poéta kezemben a penna? <br>Induljak, mártsam be? Legyen végén kis tenta? <br>Kérdezzem meg a papírt, hogy ő mit akar ma? <br> <br>Legyek én virágzó mezőn mélyen gondolkodó? <br>Vagy legyek őserőmben csak, éberen szunnyadó? <br>Lehetek-e írás közben, mint kezdő pacázó? <br> <br>Legyek én, örök fény saját sötétemben? <br>Legyek menedéketek a szenvedésben? <br>Legyek én sötét erdő, vagy menekülő vad a vadászatban? <br>Legyek, vagy vagyok, saját félelmemben, énemben űzött vadban? <br> <br>De, tenta oly’ nagyon a papírra kívánkozik, <br>Kalamáris kacsint, bele penna kívánkozik… <br>Betűk már tolulnak a fejemben, <br>Lélegzetem beszorul részemben… <br> <br>Az újonnan beállított gyertyám pislákol lágyan, <br>Lángja lassan lobog, gyengéden táncot lejt magában. <br>Én mélázva nézem, közben merengek pár, múlt percen, <br>Láng lassan lobog, de mintha értené... néha sercen. <br> <br>Eddig is mindig mutattam, de többet kell mutatnom, milyen az ember, <br>Gondolatok tobzódnak a fejemben, annyi van benne, mint a tenger. <br> <br>Ha nem írok, akkor ráng a csont, hergelődik a tudat, <br>Rémülten megáll a csend, mereven, sikítva csak matat! <br>Ez nem kell nekem… minek is, az ilyen sárgás virradat? <br> <br>A lábam alatt a mosatlan padló, mint húsban a porc reccsen, <br>Lenézek, hogy mi ez, körben a függönynek a szeme se rebben. <br>Megyek tovább, már ahogy elértem az íróasztalom <br>Leülök és észlelem, a székem a saját nyikorgóm! <br> <br>Gondolataim buján tobzódnak az agyamba. <br>Szerintem, ennyi biztosan nincs élő-halottba… <br>Kezemben a penna, belevágom a kalamárisba. <br>Aztán rögvest lecsöppen, egy kerek-szögletes pacuska… <br> <br>Mikor végeztem és verítékesen megírtam a végszót, meghajlok, <br>Csak úgy magam előtt, hogy milyen jól megírtam, magamnak meg tapsolok. <br>Aztán magamba zuhanva gondolkodok... Parnasszus felém haladok? <br> <br>Vecsés, 2016. október 1. - Kustra Ferenc József <br>

Ébredezget a tavasz… <br> <br>A hajnal, mint vadló vágtat elő a sötétből, <br>Most vált el az éjszakától, mint a jó fivértől... <br>* <br>Már hajnalodik, <br>De még tán’ szunnyad a nap. <br>Kukorékolás. <br>* <br>Kikelet mindent <br>Beborít, hangos a táj. <br>Madárcsicsergés. <br>* <br>Ébredő nappal <br>Kelnek a kismadarak. <br>Csivitnek zaja. <br>* <br>Mint vágtató lónak lobog a fénysörénye, <br>Várjuk... rohan, hogy ideérjen idejébe... <br>* <br>Puha fodrokon, <br>Felhőkön jön a meleg. <br>Langy szél teríti. <br>* <br>Kóricáló szél, <br>Boldogan keringőzik. <br>Levegő, meleg. <br>* <br>Szél, harsonázik, <br>Háztető és fák fölött. <br>Szárnyra kelt dallam! <br>* <br>Emelkedik a nap, szívünkből kiszakadnak kacajok, <br>Kezd már meleg lenni... Lelkünkből távozzanak a bajok! <br>* <br>Langyos a szellő, <br>Kezdő rügyeket fakaszt. <br>Erdő kizöldül. <br>* <br>Zöldül már a lomb, <br>Rügyet fakaszt langy szellő. <br>Kivirulás van. <br>* <br>Orgonaillat <br>Pezsdíti a lelkeket. <br>Zöld-variánsok. <br> <br>Vecsés, 2013. április 10. – Kustra Ferenc József – íródott versben és Baso féle haikuban. <br>

(3 soros-zárttükrös duó) <br>Ahogy észlelem a végre munkába állt napot, <br>Nyugvópontot ér el a lelkem, ez új állapot… <br>Ahogy észlelem a végre munkába állt napot., <br> <br>A vér szava hív, télnek vége, zöld szín győz, tovább ne enyésszek, <br>Élettelenséget, ez időtájt’ egyáltalán nem remélek… <br>A vér szava hív, télnek vége, zöld szín győz, tovább ne enyésszek. <br>* <br>(senrjú csokor, félhaiku-láncban) <br>Napok, illatok, <br>Tán’ új világban lakok! <br>Újuló napok… <br> <br>Elment hóvihar, <br>Újra a nyári lakok! <br>Újuló napok… <br> <br>Elvánszorgott a <br>Hideg. Más szelek fújnak! <br>Újuló napok… <br> <br>Éjszakára, már <br>Nem kell vastag takaró! <br>Újuló napok… <br> <br>Világoszöldek <br>Jellemző élet-színek! <br>Újuló napok… <br> <br>Rózsa illatok, <br>Meg még orgona is kezd! <br>Újuló napok… <br> <br>Vecsés, 2020. december 26. – Kustra Ferenc József – íródott; tavasz-kezdetre alloiostrofikus versformában! <br>

Az ágakon át, <br>Hírnők hajnali fények. <br>Lesz még szik sarja. <br>* <br>Borzolja a szél a még hidegen kusza felhőt, <br>Fodrokat terít a folyóra, mint új lepedőt. <br>Ring már a szélben, fa még dísztelen ága, <br>Ez is előrehaladás szépre, a mára. <br>* <br>Kismadár dúdol, <br>Párja éppen fészket rak. <br>Új élet sarjad… <br>* <br>Szinte hallani az új élet puhán osonó léptét, <br>Őzfül minden neszre figyel és jelzi, hideg elmentét. <br>Rét magára húzta üde zöld takaróját, mint mentét... <br> <br>Előbújik odújából a kis-vörös, ravasz róka, <br>És ezzel együtt jár, hogy a zöld szín virul, már nem hóka! <br>* <br>Virágzó virág. <br>Színrobbanás mindenhol. <br>Illathullámok. <br>* <br>És megint elérkezett az idő, <br>Vége a télnek és tavasz eljő. <br>Lassan, érzéssel, majdnem erőszakosan becsusszan <br>A hó-paplan alá és hazaérkezve leszusszan. <br>* <br>Már eső esik, <br>Először csendesen hull. <br>Égi lét hírnők. <br>* <br>Zápor cseppjei <br>Koppannak, meleg földön. <br>Életadó víz! <br>* <br>Zápor továbbment, <br>Vizes, fű, fa, bokor, út… <br>Levélsarjadás. <br> <br>Vecsés, 2012. május 1. - Kustra Ferenc József – íródott; versben és Baso féle haiku stílusban… <br>

Szép a tavasz, kellemes az idő, <br>Bízzunk, hogy időben, ez is eljő. <br>Fák rügyeznek, zöldül a lomb, <br>Szól bizony, zeng a tavasz gong. <br> <br>Kel a medve, kialudta magát, <br>Az ember is újra éli magát. <br>Száll a holló, hideg tájra, <br>Gólya repül hazájába. <br> <br>Szüksége van tavaszi derűre, <br>Természet lelke ettől lesz üde. <br>Emberfia feltöltődik, <br>Lelke örömtől repdesik. <br> <br>Végre eljött a tavasz, <br>Üdvözlünk Tavasz! Szevasz! <br> <br>Budapest, 1997. február 8. – Kustra Ferenc József <br>