Szürke az ég, fáradt vándor a szél, <br>Messzi tájakról mesél és regél. <br>Hoz magával szagokat, illatokat, <br>Meg talán szálló papírt és porokat. <br> <br>Vágtatott erdőn, mezőn és hegyen, <br>Keresztülsüvített a völgyeken. <br>Bebujt az állatok bundájába <br>És behatolt a szalmakazalba. <br> <br>Mesélhetne emberekről, tájakról, <br>Erdők fáiról és nagyvárosokról, <br>De mi nem nagyon értjük azt, mit nyüszít, <br>Így dolgavégezetlenül elsüvít. <br> <br>Vecsés, 1998. december 29. – Kustra Ferenc József <br>

megszülettem<br>nem kellett volna<br>egy gyerek mégiscsak...<br>s meglett a kvóta<br><br>ennyi csak hogy legyek<br>ne mondják az emberek<br>meddő a szerencsétlen páros<br>ne sugdosson az egész város<br><br>milyen a szülőtől utálva lenni<br>csupán nyűg más semmi<br><br>korán letörték szárnyam<br>röghöz kötötté váltam<br>nem kell semmiféle vigasz<br>az életben semmi sem igaz<br><br>magamból már untig elegem<br>ideje hogy életem elvegyem<br><br>csak a természet olyan ostoba<br>ragaszkodok a szarhoz is<br>hiába mostoha

Mi a költészet? <br>Maradandót alkotni a világnak. <br>Jöhet bármi a leírt szavak megmaradnak az utókornak. <br>Van ki boldog tőle, van kinek könny szökik szemébe.<br> Lehet rövid avagy hosszú. <br>Válogass hát kedvedre. <br>Ne feledd soha. Az igaz költő szívből ír, gondolatai neked szólnak, szívük,lelkük bele fonódnak.<br> Neked lehet pár sor csupán, de ki írta eléd tette boldogságát, aggodalmát.<br> Ne légy rest olvass verseket!!!

Nincsen neki kutya baja,<br>csak vállig ér a koszos haja.<br><br>Habár elérte a felnőttkort, <br>kopott, rongyos farmert hord.<br> <br>Pénze nincs, de van gitárja.<br>Ostoba aki megsajnálja?<br><br>Iszik, füstöl s ölelkezik.<br>A csipás csajok mind kedvelik.<br><br>Ha szabadban alszik nincs mi zavar.<br>Megfelel neki egy szalma kazal.<br><br>A szüleinek szégyene,<br>De kortársainak érdeme.<br><br>Csak muzsikál s énekel,<br>És senki másnak nem felel.<br><br>Tíz év múlva mi lesz vele?<br>Lesz-e valaha boldog tele?

megtanulta a kötést és az oldást<br>sorok közé búbánatot szőni<br>csomózni titkokat makraméra<br>s horgolni reményt ahol nincs<br><br>ma már csak foszló emlékeket foltoz<br>össze-vissza öltve gondolatait<br>de megsimogat remegő kezével<br>és szívemet szívével hímezi ki