Hiábavaló töprengés <br>Nyugtalan ideje<br>Sújt, taglóz.<br>Elveszett a hely jelene,<br>Hol lennem kellene.<br>Árnyékom nem látom,<br>Magam sem találom.<br><br>Virrasztó éjszakán<br>Fehéren virít a vacogó fagy<br>Fénylő csillagok alatt.<br>Dermed a csermelycsobogás,<br>És a kövér hold <br>Még egyszer megmártózik <br>A jégkristályok közt.<br>Köddé válik sok-k gondolat<br>A lehelettel együtt<br>Mely elhagyja ajkamat,<br>És a fókuszpont képei<br>Öszpontosítva is, <br>Csak homályosan távoli <br>Ábránd-lenyomatok.<br><br>Hiábavaló töprengés -<br>Hol lennem kellene;<br>Messze van <br>A távolság másik fele.<br>Elindulnák<br>Erőtlenül is, ha lehetne,<br>De fogva tart szüntelen<br>Fegyverével<br>A következmény szelleme.<br>Magában gyenge<br>A gondolat ereje.<br><br>Te ott, én itt nem lelem<br>A nyugtalanságban helyem.<br>Idegenek szennyesével <br>Töltöd a mosógépet<br>És nálam is<br>Ugyanez a képlet.<br>Majd, ha vége lesz <br>Eme szenvedésnek<br>Örülni fogok a kevésnek<br>Is, mert eltűnik a távolság,<br>És a másik fele<br>Itt veled lesz tele.

A gőgös emberben<br>A lélek irigysége<br>Keserű száj-ízzel,<br>Csak dekorációval<br>Leplezve<br>Mosolyog az Életre.<br>Csörtetve tapos<br>Felszegezett fejjel,<br>Sosem találkozott<br>Magánál különbekkel.<br><br>A jókedved láncra verné<br>Amennyiben megtehetné.<br>Melegen mosolygó szívedet,<br>Melyben bugyog,<br>Forr a szeretet, <br>A lelked mely édes,<br>És lágy mint a méz<br>Cselszövéssel lopná el<br>A ragacsos rideg kéz!<br>Sejtelme sincs<br>Milyen az emberség.

Lapos lápos vidéken<br>Pöfög a gáz.<br>Irama lassul,<br>Megáll a ló;<br>Eltűnt e vidéken<br>A jól ismert gázló.

Magasztos látomások jövendölése<br>Csak a képzelet szüleménye.<br><br>Krónikákra hivatkozott fényes lét<br>Hirdeti a szakrális készenlét<br>Dicsőségbe burkolt jövőjét.<br><br>Mihaszna megannyi filozofikus eszme-<br>Már nem jön aranykor az emberre.<br><br>Az első megalkotott állam láthatatlan lánca-<br>Maszkok alá rejtőzött a próféták ránca.<br>A szabadság bilincsben, a jólét csak álca.<br><br>Tán tízezer éve még volt egy-kis élet-béke ,<br>De a büszke lét az aranykort pusztulásnak ítélte.<br><br>Föld-anyánk méhéből megszületett az élet,<br>De visszaveszi egykoron az Isteni természet,<br>És az emberi gőgöt önkezével lesújtja a végzet.<br><br>Csak apokaliptikus lehet az utolsó Idő,<br>De nem félhet az ki lelkében, Istenben hívő.

A száj, ami egybeforrasztja a lelket… hozzá vágyat forrasztani. <br>A száj, ami édesebb a régebbi óbornál… jobb is fogyasztani. <br>A száj, mint balzsam, jól meg is erősíthet… de, nagyot árthat is. <br>A száj, a rúzstól szép pirosan virágzik… szebb a rózsánál is. <br>A száj, a szépség forrásvízébe márthat… lelkedből lakomázhat. <br>A száj, ami tőlem egy bíboros csókot igény szerint elvárhat… <br> <br>Vecsés, 2022. november 7. – Kustra Ferenc József – íródott anaforásban; Hoffmann von Hoffmannswaldau, Christian (1616 – 1679) „A szájra” - c. verse átirataként. (Fordította: Mucsi Antal-Tóni) <br>