A rosszat nem, mert visszaüt… hétköznapi pszichológia… <br> <br>Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam, <br>A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam. <br>Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek, <br>Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek. <br> <br>Jó <br>Éled. <br>Szívvel lát. <br>Békét teremt. <br>Érzéseket szül. <br>* <br> <br>Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni, <br>Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni. <br>Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön, <br>Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön. <br>Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon, <br>A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon. <br> <br>Igyekezet fontos, <br>Lágyan simogat szépsége. <br>Ilyen jónak lenni? <br>* <br> <br>A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt, <br>Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt. <br>Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam, <br>A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam. <br> <br>De <br>Sokszor <br>Jutalom <br>Cseppnyi sincsen. <br>Egy mosoly se ér. <br>* <br> <br>Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek, <br>Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek! <br>Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél, <br>Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél. <br> <br>Még <br>Él - e <br>Valahol <br>A szeretet, <br>Nem tudni - bízni! <br>* <br> <br>Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe, <br>Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe. <br>Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan, <br>Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam… <br> <br>Ha <br>Jó vagy. <br>Ellenség <br>Megtalál még <br>Barát helyett is. <br>* <br> <br>A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között, <br>Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött. <br>A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett, <br>Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett! <br>Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet, <br>Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket. <br> <br>Balgaság gyilkolhat, <br>Megfojthat engem is talán? <br>Jobb volna vigyázni. <br>* <br> <br>Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett, <br>Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett… <br>Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett. <br> <br>Jó <br>Elfér <br>Kis helyen, <br>Mert nincsen sok <br>Belőle most már... <br>* <br> <br>Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság, <br>Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság… <br>Minden időkben tettem természetes dolgomat, <br>Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat! <br>Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam <br>A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam… <br>Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben, <br>De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében… <br> <br>Dilemma az élet. <br>A jótett az csak széptevés? <br>Minek mást bántani... <br>* <br> <br>Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette… <br>Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre… <br>A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt, <br>És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott… <br> <br>Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla. <br>

(3 soros-zárttükrös) <br>Mint kínai selymes, sima szövet, bőröd, <br>Hogy ez maradjon… én leszek a te őröd… <br>Mint kínai selymes, sima szövet, bőröd. <br> <br>(HIQ duó) <br>Mindenhol <br>Ilyen, kedvelem… <br>Élvezem. <br> <br>Édes az <br>Érzés, de remek… <br>Kedvelem. <br> <br>(leoninus duó) <br>Ha engeded folyvást is csókolom… kezedet ki nem hagyom… <br>Ez még nem bűn előidéző… még farbát is veszem elő... <br> <br>Vecsés, 2019. április 9. – Kustra Ferenc József– írtam: alloiostrofikus versformában, a szerettemnek. Önéletrajzi írás. <br>

Ez a mai reggel… <br> <br>(Bokorrímesek) <br>Reggel van! Ma fog elmúlni a már tegnapi holnap, <br>Estére meg megérkezik a mai, de majd’ tegnap! <br> <br>Ébredtem, reggel van! Holnap meg majd elmúlik a holnapi holnap… <br>Holnap estére már erősen mólóban lesz a holnapi holnap… <br> <br>Nincsen nekem szegénynek semmi másom, <br>Csak régi, ősi rongyos nagykabátom… <br>Nyári melegben táskában hurcolom... <br> <br>Állok vakablakom előtt és bambán bámulok kifelé, <br>Annyira nem látok semmit, hogy a lelkemet hideg lelé… <br>Mérlegelem, hogy ez maga köd? Eszem csak kifelé mené… <br>* <br> <br>(3 soros-zárttükrös trió) <br>Nincsen nekem se kutyám, se csengő-bengőm, <br>Én vagyok magamban, magamnak esendőm… <br>Nincsen nekem se kutyám, se csengő-bengőm. <br> <br>Reggel majd a holnapi nappalba zuhan fáradt álmom, <br>És lám lőn… lehet holnap talán jobb lesz… mi is volt álmom? <br>Reggel majd a holnapi nappalba zuhan fáradt álmom. <br> <br>Talán, hogy mi van életemben, jobb, ha nem firtatom, mondom, <br>De engedtessék meg, hogy saját életemet káromolom… <br>Talán, hogy mi van életemben, jobb, ha nem firtatom, mondom. <br> <br>Reggel az álmom zálogban éledezik és csukott szemem alatt ébredezik, <br>Vágyak fénye lehet, eme álmom fénye… csukott szemem alatt már ébredezik… <br>Reggel az álmom zálogban éledezik és csukott szemem alatt ébredezik. <br>* <br> <br>(senrjon) <br>Minden reggelre új nap <br>Jelenti, hogy ő a mai nap. <br>Fogy a sok holnap… <br> <br>Visszaút nincsen, éjfél <br>A vízválasztó, ez maholnap! <br>Eltűnő holnap… <br> <br>Régmúltnak meg láncai <br>Nincsenek is, itt… más halál győz! <br>Elhalnak… napok! <br>* <br> <br>(senrjú) <br>Mindig új holnap <br>Ami csak jókat regél… <br>Te hazugság-gép! <br> <br>Mindig jár erre <br>Új holnap… biz’ új mese. <br>Te hazugság-gép! <br> <br>Mindig érezni, <br>Holnap közeledését. <br>Te hazugság-gép! <br> <br>Érezni az új <br>És ez maga a bulvár… <br>Te hazugság-gép! <br>* <br> <br>(HIQ) <br>Várjuk vagy <br>Sem, holnap… jövőt? <br>Hah! Jövő? <br> <br>Tudjuk jön, <br>De mit hozhat ránk? <br>Vak reggelt? <br> <br>Álmaink <br>Tán’, összetörtek? <br>Vagy törnek? <br>* <br> <br>(Tízszavas) <br>Minden semmi, csak éljük életünket, <br>Igy jó holnapok… meglepnek bennünket! <br> <br>Este elalszok, majd reggel ébredek. <br>Alvásban volt álmom? Ezen révedek…. <br> <br>Éjfélkor holnapért, soha nem ébredek, <br>De néha reggel, izzadtan kelek… <br> <br>Vecsés, 2024. november 25. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, amikor meditáltam <br>

Vitorlás hajó volnék, de vitorlám szakadt <br>És szellő sem rezdült. <br>Szelném én a vizet, de bizony helyben maradt <br>Lelkem és megrendült. <br> <br>Fölismerem, a vitorlások kora lejárt, <br>Ez hajó már nem sikk. <br>Szakadt gályák, lékkel küzdenek, sok-sok rabbal, <br>Izzadtságon siklik. <br> <br>Globalizált fogyasztói társadalomba, <br>Evezni nem lehet. <br>Mert a nagyok, liberalizmus hívek hada <br>Fújja a vad szelet. <br> <br>Elveszejtik végleg, értékőrző hagyományt, <br>Lekopaszítják a létet. <br>Összeveszejtik ősi, régi családokat, <br>Bizonytalanítsák létet. <br> <br>Én ehhez már nem alkalmazkodok. <br>Én csak úgy a lét szélén surranok. <br>Társaimmal együtt elhamvadok, <br>Történelemből… kihullajtatok. <br> <br>Vecsés, 2005. január 22. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként. <br>

Apámnak<br>Rég nem szól szemed metsző szürkesége,<br>mikor a füstben megélt borízű esteken a szív<br>némán verdesett, néztél, így szeretve.<br>Emlékszem, kérges kezed tétován hanyagul simított<br>hajamba, madarak fészke, mondtad csak<br>úgy magad elé, majd mesébe kezdtél.<br>Tanúja voltál nagy időknek, ki látott<br>halált-életet, féltél, reméltél vagy<br>sírva Istennel perlekedtél.<br>Üvöltő semmi szó, aztán csend.<br>Átok ez, nyúlt pohárért, indulattól remegő kezed,<br>így lett vasalt fehér inged vakító emlékezet,<br>míg régvolt ünnepi ebéd zajai fénylettek.<br>Majd hajad ezüstkoronaként,<br>megakadt homlokod ráncain, mint valami téves glória.<br>Néztelek így szeretve, de már nem szól szemed…