Antikolt, réz színű felhők csak támadnak alacsonyan, <br>Köröskörül is rézszínűvé vált a világ, tartósan... <br>Antikolt, réz színű felhők csak támadnak alacsonyan. <br> <br>Ma már nem megyünk sehová, lóg az eső lába, <br>Elhúzom a függönyt, bámulok a vakvilágba…. <br>Ma már nem megyünk sehová, lóg az eső lába. <br> <br>Hirtelen kidől a dézsa, zuhog, mintha direkte öntenék, <br>Fönt biztos a kétkezi munkások, cseppeket összeszögelték… <br>Hirtelen kidől a dézsa, zuhog, mintha direkte öntenék. <br> <br>Az istállótetőnk is beázik, éppen a lovam ázik, <br>Még így nyárnak végén, bízvást bízok benne, hogy meg nem fázik… <br>Az istállótetőnk is beázik, éppen a lovam ázik. <br> <br>Most érkezik meg a bejárónő, hallom a kulcs nyikordul a zárba, <br>Az e havi fizetése felét, spórolásként, ledolgozza máma? <br>Most érkezik meg a bejárónő, hallom a kulcs nyikordul a zárba. <br> <br>Eddig e nagy esőben is vad és szerelmes gondolatok uraltak, <br>Nekünk, ennek vége... Takarítónők söprűvel majd, ha elsuhantak? <br>Eddig e nagy esőben is vad és szerelmes gondolatok uraltak. <br> <br>Vecsés, 2020. január 29. – Kustra Ferenc – íródott 3 soros-zárttükrös –ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód konklúziója. <br>

Rácsodálkozás az őszi természetre… <br> <br>Látom a felhők között, szellő űzte napsugár villan, <br>Az eső csak csepereg, sokmilliónyi csepp… mind csillan! <br>Látom a felhők között, szellő űzte napsugár villan… <br> <br>Ha az égen, ha elégséges felhőalap volna, <br>Akkor viharban, ráérősen nem csak bandukolna… <br>Ha az égen, ha elégséges felhőalap volna. <br> <br>Hol lakol, te vándor felhő, amerre a szél fúj? <br>Ha, nekünk majd eső kell, ez az utad felújul? <br>Hol lakol, te vándor felhő, amerre a szél fúj? <br> <br>Felhő méneseknek a futása, már szinte vágtató, <br>Úgy tűnik a következő ménes, már tán' havat hozó… <br>Felhő méneseknek a futása, már szinte vágtató. <br> <br>Amikor eső kell, akkor a rétegfelhőzet igen szűkmarkú, <br>Amikor tél hidege ellen, hó kellene... akkor is szűkmarkú… <br>Amikor eső kell, akkor a rétegfelhőzet igen szűkmarkú. <br> <br>Este, majd ha a sötét rám terül, mint egy éji pelerin, <br>Nem fogom a felhőket látni, isten veletek feleim... <br>Este, majd ha a sötét rám terül, mint egy éji pelerin. <br> <br>Az esti sötétség, maga a végtelen, <br>Égen kóricál tekintetem… féktelen... <br>Az esti sötétség, maga a végtelen. <br> <br>Vecsés, 2015. április 29. – Kustra Ferenc – írva, 3 soros-zárttükrös –ben. Ezt úgy kell olvasni, hogy először az első két sort egyben, majd külön a 2. és a 3. sort egyben. Igy lesz meg a mondanivaló lényege! <br>

Ma negyedszázados az Edina, <br>Holnap már oviba megy a lánya. <br>Elköltözött, éli az életét, <br>Mikivel tapossa... élet vízét… <br> <br>Tanul, keresi az életútját, <br>És közben neveli, növő lányát. <br>Soká élj és légy boldog egészen, <br>Életutadon, Isten segítsen. <br> <br>Az én Istenem éltesen! <br> <br>Vecsés, 2001. szeptember 2. – Kustra Ferenc József- írtam: a nagyobb lányom születésnapjára… Önéletrajzi írás. <br>

Vaddisznó szeme <br>Hajnal fényét tükrözi. <br>Hideg pocsolyák. <br>* <br>Derűs a reggel, <br>Vaddisznók már turkálnak. <br>Terített asztal. <br>* <br>Izzasztó meleg, <br>Rátelepszik a tájra. <br>Disznó dagonya… <br>* <br>Liget, ritkás fák <br>Gyűjtőhelye… fű, zöldebb! <br>Vaddisznó pihen. <br>* <br>Mint zúgó tenger <br>A nagy vaddisznókonda. <br>Éles agyarak. <br> <br>*** <br> <br>Levendulának <br>Illata, hegyoldalban… <br>Kóbor kutyák is. <br>* <br>Fűzfa árnyában <br>Kóbor kutya pihenget. <br>Kinek, mi sorsa… <br>* <br>Kutyák süttetik <br>Hasukat, nekik ez jó. <br>Felhőtlen, kék ég. <br>* <br>A nappali szél, <br>Meleg esőcseppet hord. <br>Kutya elázik. <br>* <br>Rettegő kutya <br>Vihar elől… házában. <br>Csendes nyüszítés. <br> <br>Vecsés, 2018. július 3. –Kustra Ferenc József- 2 haiku csokor… írtam: Baso féle eredeti stílusban. <br>Pályázati anyagnak készült. <br>

A varjú együtt repül a többivel az égen <br>És eltűnik a feketék szürke tömegében. <br>Csőre tollas, szárnya pont olyan, mint a többié, <br>De, lelke nagy lehetne, de, nem kell, így senkié. <br> <br>A varjú tud repülni, széthasítja az eget, <br>Ha megtehetné… ha lehetne… sajna nem lehet. <br>Van jó nagy, két szárnya, rajta sok toll, töretlenek, <br>De az ég országútjai, jaj (!) egyenetlenek. <br> <br>A varjú magasan is jár és messzire ellát, <br>De nincs miért, mert nincsen, kit a látvánnyal ellát. <br>Senkit nem érdekel egy varjú a nagy tömegből, <br>Örüljön, hogy előbukkanhat a légörvényből. <br> <br>A varjú lenéz és mit lát… kietlen pusztaság, <br>Belekárog a világba, ez kiábrándultság. <br>Erőlködik, szárnyal tovább, a végtelent nézi <br>És tudja, mint egy tömegvarjú, majd karón végzi. <br> <br>Vecsés, 2001. december 16. - Kustra Ferenc József – anaforában íródott <br>