Nézem, látom, hogy a legtöbb ember margón éli életét. <br>Kik meg bent szép sorokat írják, ott rögzítik a kilétét. <br>Itt még az a tintapaca sem középre csebben, <br>Így igazi lét az első oldalon elcsebben... <br> <br>Margóra írni sok jegyzetet, nem igen lehet, <br>Bent, sorok között rejtik a tudáselemeket! <br>Milyen élet az, amit a lecseppent paca is beborít? <br>Kis széljegyzetet, így már az olvasás, kissé sem háborít... <br> <br>Vecsés, 2013. május 8. - Kustra Ferenc József <br>

Szerelmed kívánom, Laura! <br>Vége enyém lehetnél már… na! <br>Szerelmet kívánok, <br>Csak tiedre vágyok! <br>Lelkemnek nagyon kell már, biz’ a. <br> <br>Hiányod marja sérült lelkem, <br>Hogy igy maradunk, azt már félem… <br>Óvó ölelésed, <br>Lelki véleményed! <br>Értelme közös létnek? Félem… <br> <br>Van végzet óvó ölelésben, <br>Ha elmarad, bárcsak… lélekben… <br>Lélekben minden van, <br>Benne lötyög mi van. <br>Szerelmed Laura… lelkemben...! <br> <br>Vecsés, 2023. június 27. –-Kustra Ferenc József- íródott: Romantikus LIMERIK csokorban. <br>

Napfényben van szívem, ó, Ida! <br>Napfényben van a szívem fala! <br>Napfény… vágylak, Ida, <br>Napfény… gyere Ida. <br>Napfényben van hiányom… Ida! <br> <br>Te már lemondtál rólam Ida! <br>Te már közömbös vagy, ó, Ida! <br>Te már nem vágysz reám, <br>Te már nem nézel rám. <br>Te már végleg elmentél, Ida... <br> <br>Érzés irántad, szívben Ida! <br>Érzés benned, felém… a nulla. <br>Érzés így elveszett, <br>Érzés így kiveszett. <br>Érzés-reménytelenség... bulla. <br> <br>Vecsés, 2021. március 21. – Kustra Ferenc József- íródott; anaforás, romantikus búcsúzás LIMERIK csokorban. <br>

Keresem az utamat, <br>Hogy befolyásoljam a múltamat? <br>Keresem az átjárót, <br>Hogy megleljem a nagy Eldorádót… <br> <br>Hol lelem az utamat, <br>Hogy befolyásoljam a múltamat? <br>Hol lelem az átjárót, <br>Hogy találom meg az Eldorádót? <br> <br>Vecsés, 2002. szeptember 20. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. <br>

Hol a kiút? <br> <br>Eltévedtem! <br>Ajkamat bevonta a köd ízetlen nedvessége, <br>A csontjaimat átjárta a tél nyirkos hidege. <br>Engemet most megkapott a tél, borzasztó szépsége, <br>A matrózt is szédíti a nyílt tenger lehelete. <br>Hol a kiút? <br> <br>Eltévedtem! <br>A látóhatárt elborítja az alkonyat csendje, <br>Rózsaszín szalag övezi; az éj, sötétlő ege. <br>Itt biz’ nincsen világító torony vagy egy szál gyertya, <br>Mi fáklyaként lobog és világit; az ember sorsa. <br>Hol a kiút? <br> <br>Eltévedtem! <br>Spontán szívvel járok, mit banális fájdalom markol, <br>Az önvédelem ösztöne lüktet ereimben. Tol! <br>Űz előre, megszállott! Nem pihenhetek tétlenül, <br>Megyek előre. Csodálom magam mérhetetlenül. <br>Hol a kiút? <br> <br>Eltévedtem! <br>Remegek a hó puszta magányos iszonyatától, <br>Hogy szakadjak ki, távolodjak, sorsom viszonyától? <br>Mikor fény nyalja fel a vaksötét éj tintafoltját, <br>Van-e lehetőség embernek változtatni sorsát? <br>Hol a kiút? <br> <br>Eltévedtem! <br>Még ha remegek is iszonyattal, erőt merítek, <br>Büszkeségből, bátorságot meg semmiből kerítek. <br>A hajnalpír éltető fényei majd megjelennek, <br>Vajon addig élek-e és kerestek-e emberek? <br>Van-e kiút? <br> <br>Vecsés, 2000. február 20. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás. <br>