Magasztos látomások jövendölése<br>Csak a képzelet szüleménye.<br><br>Krónikákra hivatkozott fényes lét<br>Hirdeti a szakrális készenlét<br>Dicsőségbe burkolt jövőjét.<br><br>Mihaszna megannyi filozofikus eszme-<br>Már nem jön aranykor az emberre.<br><br>Az első megalkotott állam láthatatlan lánca-<br>Maszkok alá rejtőzött a próféták ránca.<br>A szabadság bilincsben, a jólét csak álca.<br><br>Tán tízezer éve még volt egy-kis élet-béke ,<br>De a büszke lét az aranykort pusztulásnak ítélte.<br><br>Föld-anyánk méhéből megszületett az élet,<br>De visszaveszi egykoron az Isteni természet,<br>És az emberi gőgöt önkezével lesújtja a végzet.<br><br>Csak apokaliptikus lehet az utolsó Idő,<br>De nem félhet az ki lelkében, Istenben hívő.

A száj, ami egybeforrasztja a lelket… hozzá vágyat forrasztani. <br>A száj, ami édesebb a régebbi óbornál… jobb is fogyasztani. <br>A száj, mint balzsam, jól meg is erősíthet… de, nagyot árthat is. <br>A száj, a rúzstól szép pirosan virágzik… szebb a rózsánál is. <br>A száj, a szépség forrásvízébe márthat… lelkedből lakomázhat. <br>A száj, ami tőlem egy bíboros csókot igény szerint elvárhat… <br> <br>Vecsés, 2022. november 7. – Kustra Ferenc József – íródott anaforásban; Hoffmann von Hoffmannswaldau, Christian (1616 – 1679) „A szájra” - c. verse átirataként. (Fordította: Mucsi Antal-Tóni) <br>

(Bokorrímes csokor!) <br>Csendes árnyékodat -gondolatban- csókolgatom, <br>Hogy a lényed, maradjon az én mozdulatlanom. <br>Szerelmemnek szélvígara nehogy elrepítsen, <br>Testmelegedet érezhessem, jól és képesen. <br> <br>Hívlak a számmal és vágylak testtel és a lelkemmel, <br>Vágyakozok az öledbe, találkozni meleggel. <br>Gondolatommal átölellek, szerelmes időben, <br>Foglyomként tartalak, arcomon gördülő könnycseppben. <br> <br>Hívlak a lelkemmel, hosszan csókolnám a szádat, <br>Birtokba venném nagy, szerethető világodat! <br>Rég volt, már nem is emlékszem teljesen rád, <br>Ha öled melegét jól rám zúdítanád… <br> <br>(senrjon) <br>Ó, azért gyere Bertus, <br>Vágyok utánad, meg azért rád! <br>Hallgatásod fáj! <br> <br>Vecsés, 2021. április 31. – Kustra Ferenc József- íródott ’iytop’ poétatársam, „A szerelemnek szele” c. verse átirataként, az engedélyével. <br>

Puha ez a csend és béke a nyugalom, <br>Ehhez a hófehér paplan, puha alom. <br>A fák deresek, mintha már őszülnének, <br>Az őzek fázósan, félve körülnéznek. <br> <br>A táj szép, de jeges a lehelete, <br>Fázik az őz és őzgida gyereke. <br>Az élőlény nyoma recseg a hóban, <br>Fák, bokrok összehúzódnak fázósan. <br> <br>Téli álmot alszik medve és mások, <br>Egy levél nélküli fán varjú károg. <br>Szép a táj, szikrázó nagyon megkapó, <br>Ki arra jársz, vigyázz, mert csúszós a hó! <br> <br>Vecsés, 1998. december 26. – Kustra Ferenc József <br>

(10 szavas duó) <br>A jövőnk, míg titokban van, szemérmes, <br>Amikor megérkezik, akkor negédes… <br> <br>Várva jövőt, nyom a töprengés terhe, <br>Érkezve nyálkás tán' lehelete? <br>* <br> <br>(Bokorrímes duó) <br>Lelkem nyílj és fogadd mind a vendégeket, <br>A nem pár percnyi tavaszi érzéseket. <br>Természet, tárd ki ölelni lényegedet… <br> <br>Te kék ég, messzibe mutató kékellő végtelen, <br>Te mező, ki zöldellsz hosszan, olyan nagyon szélesen. <br>Te messzi lélektartomány… határa nincs élesen… <br>* <br> <br>(Bokorrímes) <br>Ó, te! De csend van az éjjeledben, az élő mind alszik, <br>De a sparhelt tüze megrakva, az bizony ki nem alszik… <br>Ahogy elmúlnak az árnyak, úgy biz' elmúlnak az évek, <br>Fáradság, hosszabb alvás elrohannak a múló évek! <br> <br>Vecsés, 2020. április 21. – Kustra Ferenc József – íródott: ismeretlen szerző (1886. március 28.)” Jövő” c. vers műve ihletésével. <br>