Mindennap teszel valamit, jót és tán' rosszat, <br>Énekelsz a Fő úton, végig falu hosszat. <br>Szembe találkozol… jön a csorda hazafelé, <br>Téged visz a lábad… csak tovább, rétre kifelé. <br> <br>De! Hiába menekülsz, csak beköszönt az éjszaka, <br>Holnap is csak érezni fogod… mit számít pénz szaga! <br>Én tudom, nem leled a helyed, éjjel sincs nyugalom, <br>Mert nappal olyan, amilyen a lét, a társadalom. <br> <br>Nyugalmat lehet, hogy csak kint nyersz a temetőben, <br>Ott nem zavarnak, elmerenghetsz a Teremtőben. <br>Ott már nem kell küzdened a Sorsod ellen, <br>Már nem tőled fog függeni, hogy jövőben. <br> <br>Te vagy ki énekelsz és meg akarod mutatni a világnak?! <br>Van ezzel egy nagy baj! Mi az mi manapság megfelel a mának? <br>Kis hazánkban nagy baj van, fiatal nemzedék nagyon bizonytalan, <br>De az idősebbek is ilyenek lettek, tennének, de hasztalan. <br> <br>Aki bizonytalan, az megbízhatatlan, <br>Ráadásul még, senki sem halhatatlan! <br>Dilemma az élet, dilemma, mit teszel, <br>Dilemma a jövő, ha bármit is teszel. <br> <br>Mit is teszel Te? Hajszolod a nem létező csodát? <br>Mész a saját fejed után? Hagyd el a betegszobát! <br>Tégy már valami valósat, igazat, építő jellegűt! <br>Nem vagy Te suta-buta… saját főből-észből eredetűt! <br> <br>Jó lenne, ha Te döntenél, hidd el, más nem segít. <br>Van ki inkább fogát huzatja ki... a mindenit! <br>Állj már a sarkadra, így nem jutunk előre! <br>Tégy már magyar! Jusson a mi hazánk előbbre! <br> <br>Történhet bármi, tudnod kell, merre van előre útja. <br>Én meg tudom rólad… belőled sokkal többre is futja! <br> <br>Ha majd biztatást süvít a szélvihar a füledbe, <br>Akkor tégy is… és ne feltétlen, épp Te maradj csendbe… <br> <br>Vecsés, 2013. szeptember 30. – Kustra Ferenc József- íródott: a „teszel az Hazáért?” kérdésköz-ben… <br>

Magyarságom heveny kínnal éget, <br>Hordozom, mint dervis titkos vétket. <br>Őkegyelme a hazugság rám kurjantott: <br>Tanuld és mondjál Te is, egy nagyon nagyot! <br>Parancsolta, hogy pór, térdre-porba <br>Lantodnak nehogy maradjon nyoma… <br> <br>Szolgám a pénz, a kincs, meg még a szűzies erény, <br>Becsületem és az életem, minden az enyém! <br> <br>Fény, a pompa, amit csak nekem adhat a föld, <br>Minden kicsike cseppet, a serlegembe tölt. <br>Magyarnak lenni bús ég-vívás, szürke póri sors, <br>Elindulsz százszor, Te legalább százszor megbotolsz. <br>A napod viharfelleges, fakó, mint éji hajó, <br>Ez csak régi gálya, pusztulás tengerén haladó! <br> <br>Gúnyolhat ármány, sírva mondja meg jövőt a balga jós, <br>Én maradok a süllyedő gályán, mint utolsó hajós… <br> <br>Vecsés, 2023. április 14. – Kustra Ferenc József – íródott: Ölvedi László [1903 – 1931] azonos c. verse átirataként. <br>

Fába, bele- vágtam magamat, mint ács apám régen a szekercét, <br>És mindig jó munkát végzett, ezért odaadta volna mindenét. <br>A szekerce éle is egymagában árválkodott a gerendában, <br>Apám pedig jó ács volt, híres, hozzáértő, messze a hét-határban. <br> <br>Én magamat már rosszul, szúette gerendába vágtam, <br>Hogy már ilyen és régen lejárt és avult, azt nem láttam… <br>Pedig mindig reménykedtem, ha én egyszer belevághatom… <br>És többször is megvolt... de már látom, sikertelenség gátom! <br> <br>Bizony, nincs itt jó-tanács, kire mit rótt az élet! <br>Csak öregen derül ki, hogy az ember mivé lett… <br> <br>Vecsés, 2015. március 8. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás. <br>

Múló életem, mint egy várrom, csak málladozik, <br>Az ember ebben a korban már csak álmodozik. <br>Régen, magas tornyom tetején, büszkén lengett a zászlóm, <br>Hirdette, hogy a várat lakják, ma már csak nézek… vádlón. <br> <br>Csak ülök egy korhadó farönkön… falakon belül, <br>De itt minden korhad, kívül-belül és alul-felül. <br>Sajog ez az érzés, de az őszi levél is fakult lesz <br>És a múltunk, lassan elfelejtjük és enyészeté lesz… <br> <br>Voltam tán’ úr is, de inkább voltam szolga, <br>Mindig kihasználtak, legott, azon módra. <br>Az is lehet, hogy volt nekem is babérkoszorúm, <br>De erre én már nem emlékszem… nagyon szomorún. <br> <br>Voltak nekem hibáim, kicsik és nagyok, <br>Volt tán’ sok vétkem, mit a múltamban hagyok, <br>De ha bűnöm nem volt, akkor talán tiszta vagyok, <br>Nincs is miért, de kihúzom magam, mint a nagyok. <br> <br>A falevél rondán fakul, lehull a múlt is <br>A feledés gödrébe… ez apokalipszis? <br>Ahogy elmélázunk a lehulló falevélen, <br>Úgy talán elgondolkozhatunk a múló léten… <br> <br>Kint az udvaron már csak a tilalomfák állnak, <br>De ők öregek… semmit nem mondanak a mának. <br>Lassan ez már egy realista álomvilág, <br>A végállomáson várnak majd szinonimák? <br> <br>Felrepülnék én a magas égbe, <br>A felhők feletti sétatérbe, <br>De ezt tán’ nem kéne siettetnem?! <br>Úgyis, örök séta lesz a végem. <br> <br>Ha majd végleg összedől a várromom, <br>Majd véget ér a földi uradalmom, <br>Majd mondják, elment egy öreglegény… <br>Úgy emlegetik… már meghalt szegény. <br> <br>Vecsés, 2012. november 20. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás. <br>

Nem tudni nálam mikor üt éjfélt az életóra, <br>De tudom, akkor indulok a nagy találkozóra. <br>Bízok, hogy ott várnak a szeretteim boldogan <br>És majd velük leszek és végtelenül boldogan. <br> <br>Vecsés, 2012. augusztus 19. – Kustra Ferenc József <br>